Rudnyánszky Gyula

Rudnyánszky Gyula (1858-1913) az új eszmék és érzések iránti fogékonyságával kiemelkedő szerephez jut a századvégi modern magyar líra megteremtésében. Birtokosnemesi származásának és katolikus neveltetésének előítéletei megütköztek benne íróléte nyomorának tapasztalataival; könnyen befolyásolható lénye egyaránt rezonált a szocialista és a szocializmus-ellenes törekvések, a katolicizmus, a nacionalizmus és az általános emberi szolidaritás eszmeáramlataira. A századvégi szellem irányainak szinte keresztezési pontja {651.} volt; éppúgy írt Mária-himnuszokat, mint Casanova-dalokat, reménykedett a forradalomban és agitációs verseket írt a szocialisták ellen, szerkesztette a klerikális Magyar Szemlét, s olykor munkatársul szegődött a Népszavához. Ellentmondásos világnézetét nagymértékben magyarázza az ekkoriban meghirdetett keresztényszocializmus, amely szerint szociális kérdés van, de a vallás meg az erkölcs megoldja, mert eltörli vagy legalábbis enyhíti az osztályharcot.

Verbalizmusa szembetűnő, gyakran üres bőbeszédűségre csábul. Sőt, olykor érezhetően a szavalhatóságra törekszik, mintegy "a közönségre les". Technikai készsége felülmúlja Reviczkyét is, verseiből azonban hiányzik az a hiteles hangulati atmoszféra, mely a Pán halála költőjének szürkébb dalait is áthatja.

Rudnyánszkynak szenvedélye a reflexió, de reflexiói gyakran szólamszerű közhelyek, melyek éppoly simán folynak tollából, mint jambusai, nem fűti őket az élmény. Állandóak közhelyes panaszai a silányság érvényesülése, az önzés, az anyagiasság, a pénz uralma miatt, mely a lelket sárba tiporja. Többször ad hangot a magyar társadalom egyik főbb problémájának: a régi nemesség pusztulásának. Csakhogy ő, szemben haladó kortársaival, dicsőíti és siratja a nemességet, a haladástól és művelődéstől a magyar jelleget félti, az ipar és kereskedelem művelőit mint kozmopolitákat támadja. Konzervatív gondolkodását híven jellemzi, hogy milyen tanácsokkal szolgál. Egy jó háziasszonynak című versében ezt mondja: "S vigyázz! ha tintás a nő ujja: csúfság! Oltár való nőnek, nem tudomány!" A templom és gyár című költeményében pedig a templom így szól a gyárhoz:

Szülője önzésnek, nyomornak!

Te tápot adhatsz a gyomornak, –

A szellem üdve én vagyok!

Többször kifejezést ad türelmetlen sovinizmusának, szerinte az országban mindenki magyar tartozik lenni. Kozmopolita költészet című versében viszont bátran követeli, hogy a költő túlnézhessen a szűk falusi láthatáron, s az egész emberiség ügyét-baját megénekelhesse.

Gondolatait nem vehetjük mindig komolyan. Ő az álom és a hangulatok költője. Nem győzi hirdetni, hogy a bűnök ellenére hisz Istenben, az eszményben és az álomban, rajong a költés, a költészet mámoráért és a dicsőségért.

A proletársorsú értelmiségi ember tragédiáját mutatja be A gyáva című elbeszélő költeménye (1904). Olykor éppenséggel forradalmat vár (Jóslat); mégis, Két munkás (1892), Búzakalászok közt (1894) és Május elsején címmel primitív agitációs verseket ír a szocializmus ellen. A szociális kérdés aránylag sokat foglalkoztatja, átérzi a szegénység gyötrelmét és lázongásait is, méltatlankodva látja a gazdagok (a kapitalista újgazdagok) parazitaságát, de mint gondolkodó, nem mond többet a katolikus legényegyletek szólamainál.

Rudnyánszky 1905-ben, feleségével együtt, Amerikába vándorolt, majd megvakult s csak 1912-ben tért haza. Amerikában írt versei nagy fejlődést mutatnak korábbi köteteihez képest. Nyelve merészebb, színesebb, verselésében pedig a virtuozitás magas fokára emelkedik. Érdekessége, hogy realisztikus képet fest az amerikai munkás helyzetéről és a kapitalista kizsákmányo-{652.}lásról, s ugyanakkor a világ rejtélyességét és a vallás vigaszát hirdeti, jeléül, hogy nem a marxizmus, hanem élményei tették lázongóvá. Rosszul érezte magát a kietlen amerikai metropolisokban:

Kárhozatos végzet, siralom siralma:

Milliók közt élni teljes árvaságban!

A hajótöröttek szigetbirodalma

Nem lehet ily puszta: ott több szív s virág van.

Rémes morajában az embervadonnak

Irigylem a sorsát szegény Robinsonnak:

Rejtett szigetén ő nem oly elhagyott,

Mint e népözönnek árján én vagyok!

Mindezért Istennel vagy a költészettel vigasztalja magát. Világosan látható: lelke a társadalom iránti undorból fordul önmagába; hajlamát, hogy tekintetét a külvilágból befelé fordítsa, a fizikai vakság itt kényszerré teszi, de egyszersmind egy oly újszerű metaforás nyelvvel ajándékozza meg, mely már a szimbolizmussal rokon;

E sártekén nincs tisztább gyönyörűség,

Mint elmerülni álmaink ködébe,

Hogy meg ne lásson a botor világ.

Boldog csalódás, amikor kegyetlen

Tülekedések lármás piacán

Mi csak rímeknek halljuk lüktetését

És azt képzeljük, hogy a város ajkát

Szűz csendre áhítat pecsételi,

Míg lelkünk harmatos mélységein

Sejtelmes dallamok zenéje zsong.

(Forgács, 1908–12; 99. szakasz)

Amerikában közelről megismeri a fizikai dolgozók életét, s mély részvéttel telik meg a kivándorló magyarok, főképp a bányászok sorsa iránt. Itt tudja meg, hogy "Szegényt a balsors mindenütt elér; | Mind könnyel sózott a munkáskenyér!" (A bánya).

Rokonszenvvel ír a katonáról, aki nem hajlandó belelőni az ínség miatt tüntető tömegbe (Katona-levél). Gyakran rajzol éles szatírát a gazdagról: "Pompában úsznak a bőség heréi, | A kor gyümölcse a szájukba lóg: | Ti csak kolduskenyéren fogtok élni, | Munkába görnyedt embermilliók!" (Forgács, 109. szakasz). Rudnyánszky állandóan dicséri a múltat és vágyódik – még forradalom árán is – az igazságosabb jövőbe, csak a jelent, a kapitalizmust utálja. Ellentmondásosságát – melyet ő egyáltalán nem érzett annak – jól világítja meg Örök tűz című verse, mely szinte forradalmi fogadkozással kezdődik s a vigasztaló keresztre való utalással végződik.

De ha gondolkodásában nincs is rendszer, hangulataiban van: a dolgokra következetesen reagál. A jelent mindig elutasítja, a múltra mindig nosztalgiával gondol; forradalmat vár, mely igazságosabb társadalmat teremt, a nyomo-{653.}rultaknak pedig lelki vigaszt ajánl. Van rendszer ebben az első pillanatra zűrzavaros elgondolásban: ez a romantikus antikapitalizmus.