Telekes Béla

Telekes Bélában (1873-1961) a századfordulón az új magyar líra egyik ígéretét látták, azonban nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Mégis, tevékenysége megérdemli figyelmünket: az úttörők egyike volt. Verseiben csaknem a karikatúra élességével tükröződnek a modern líra némely törekvései: a realitás mellőzése, s helyette valami fényből, árnyból, ködből szőtt megfoghatatlan furcsa világ villództatása. Jellemző, hogy első könyvének címe is: Káprázatok (1895). Fő témája az erotika, s híve a szabad szerelemnek, de a szociális kérdés is erősen foglalkoztatja. Filozófiája, hogy az ember álmok után fut, de elveszti őket, mert a "durva fejszés, a valóság" kivágja az álmok fáit, éljünk hát az üdvnek, a kéjnek. A szerelem ugyanis költészetében csak mint kéj jelentkezik, vagy ahogy rendszerint nevezi: üdv. Kedvenc szavai: kéj, mámor, buja, csáb; szereti az elvont lélektani fogalmakat, mint: vágy, álom, láz, s a külvilágból csak fény, illat, zene, árny, köd hatol be hozzá, tapintható tárgy nincs sehol. Így szövődnek efféle sorai: "Jer, ittasulj meg velem újra A vágyak lázas ünnepén! Ne intsen őszi rémek ujja, Míg üdvöt esdek tőled én!" (Jer, hí a május); "Jer, álmok hőse az álmok honába!" (Ég és föld); "Ködből, fényből ködön át fénybe, ködbe | Bűvöl száz emlék mosolygása, könnye" (Múmia); "Titkot titokból sző titokba" (Chronos); "S dúsabban tölt el álma most vele, | Mint valósága majdan" (Kikelet) – mondja a jövendő rózsák illúziójáról. Tájai: "Lázterhes, komor éj szállt a vidékre ... A légben izzó ködök foszlanak" (Játék).

Későbbi lírája a kor szörnyűségeire bátor emberségű visszhangot adott, konkrétebbé is vált, többször meghatóan mondva el, hogy verseivel nem tud kenyeret szerezni családjának. Szabadabb verstannal is kísérletezett. De a Nyugat nagy nemzedékével már nem tudott versenyre kelni. 1906-ban Ady köszöntötte akkor megjelent könyvét, majd 1923-ban Tóth Árpád: "A huszadik század elejének gyermekei az ő verseiből hallották először a modern lélek megbúvó halkságú szívhangjait."