Arany felfogása a népiességről és a nemzeti költészetről

Arany ugyanazt óhajtja, amit Erdélyi is, tehát az elvont, a hamisan "nemesült", a "csak néhány tudósnak, vagy ábrándozó holdvilág-egyéniségnek nagy bajjal megérthető, a többségnek pedig teljesen élvezhetetlen" költészet helyébe akar másfélét ültetni. Szerinte ugyanis az olyanfajta költészet sohasem válhatik nemzetivé, sohasem válhatik a "polgárosult" ország széles közönségének birtokává. Arany tehát ugyanazért utasítja el a "nemesült(?!)" irodalmat, amiért Erdélyi a klasszikát vagy a romantika túlzásait. Arany irodalom-eszménye lényegileg ugyanaz, mint az Erdélyié, vagyis a népköltészet segítségével nemzetivé váló költészet, amely: "legyen egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő s ennek virágaival ékes, – szóval döntessék el a közfal a népi és az úgynevezett fennköltészet közt, és legyen a költészet általános, nemzeti". Ugyanezt óhajtja Erdélyi is – akinek Arany még az esztétikai elveit is osztja. A Szilágyi Istvánhoz írt 1847-es ("nagypénteki") levél gondolatait Erdélyi is leírhatta volna, – így példáui a homéroszi eposzokról szólót: "Bennök az egyszerűség a költői fenséggel párosulva van, s ha nem ez a népi költemény feladata, úgy nincs róla helyes fogalmam." Arany esztétikai nézetei keveset változnak 48 után; azt a későbbi törekvését, hogy a népiesség körébe a legnagyobb világirodalmi példákat (Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe) is bevonja: íme, már 1847-ben is megtalálhatjuk.

Azon sem csodálkozhatunk, hogy Arany az Erdélyi szerkesztette Magyar Szépirodalmi Szemle álláspontját teszi magáévá, a nemzeti költészet funkciójáról: "legyen a költészet sem úri, sem népi, hanem érthető s élvezhető közös jó" (levele Szilágyi Istvánhoz; 1847. szeptember 6.). Petőfinek is oly értelemben ír (1847. augusztus 25.), mint aki a "nép-, sőt nemzeti költészet" híve. A "sőt" itt fokozást jelent, a népköltészetnél fontosabbnak tekintett nemzeti költészet irányában. Természetesen Arany a nemzeti költészethez vezető egyetlen útnak a népköltészetet tekinti. Ezért Szilágyi Istvánnak is arról ír levelet (1847. szeptember 6.), hogy "népies, for ever!" Arany álláspontját legtömörebben ugyanennek a levélnek egy másik mondata fejezi ki: "Szeretem a nemzeti költészetet; a népiesség köntösében még most; később majd pusztán." Aranynak ez az álláspontja mit sem változik 49 után – illetve, az ötvenes, hatvanas években vallott nézetei a népiességről megegyeznek a Toldi születése idején vallottakkal. A népiességről tehát Arany már Petőfi életében másként gondolkozott, mint nagy barátja. Arany legfőbb gondja olyan irodalom létrehozása volt, mely az egész nemzethez szólhasson, vagyis a művelt osztályokon kívül a néphez is. Ezért tartotta többre egyidőben a Rózsa és ibolyát (1847) – Toldinál (l. Szilágyi Istvánhoz írt ún. "nagypénteki" levelét, valamint Tompának 1848. március 2-i levelét Aranyhoz, melyben amaz némi fejcsóválással nyilatkozik barátja ítéletéről: "én inkább {57.} szeretném Toldi alá írni a nevemet"). Ezért tervezte azt is, hogy "ponyvára adja" Toldiját. Petőfitől éppen nem voltak idegenek az ilyen törekvések, de ő a nép ügyének megszólaltatásával, a népért vállalt forradalmi harcával messze túlhaladt a nemzeti költészet létrehozásának kérdéskörén.

Arany nézeteit a költészetről, s a népinek, a nemzetinek viszonyáról: semmiképp sem lehet Petőfivel ellentétes nézeteknek tekintenünk. Úgy különböznek egymástól nézeteik, mint tapasztaltabb emberéi a kevésbé tapasztaltéitól. Ha valamikor Aranyt tekintették az "érett férfikor" megtestesítőjének, s Petőfiben látták a "nyers ifjúságot", úgy ezt a hasonlatot ellentétére kell átfordítanunk: Petőfi szemlélete messzemenően "érettebb" volt Aranyénál – mégpedig forradalmi következetessége és látnokisága miatt. Természetesen, kettejük eleve megtett útjának "mértéki" különbözése idővel – Aranynál – lényeges minőségi különbözésre is vezet. De az ily különbözést sem lehet ellentétnek tekintenünk, hanem inkább egy idővel mindinkább érezhetőbbé váló másféleségnek. Petőfi határai tágasabbak – Arany a maga határaival elfér amazok között. De birodalma a Petőfién belül van, nem pedig átellenében, kívüle.

Arany népiesség-fogalmában – csakúgy, mint Erdélyiében – a demokratikus elem igen fontos szerepet játszik. Ha megkülönböztetjük is Arany általános felfogását Petőfiétől, azt nem azzal tesszük, hogy Aranynál mindenfajta politikum hiányzik, s a népiesség az ő számára merő "kifejezési" igényt jelent. Petőfi és Arany közt különbség abban van, hogy az előbbi eljut a világforradalmi szemléletig, míg az utóbbi megmarad egy sajátos, archaikus elemekkel átszőtt demokratizmusnál. Aranyt 1848-49-ben elsősorban a nemzet függetlensége és boldogulása érdekli, nem pedig a világszabadság gondolata, mint Petőfit.

Hogy Arany mennyivel többet lát a népiességben holmi "kifejezési" kérdésnél, azt 1848-as nyilatkozatai, de különösen a néplapra vonatkozó nézetei mutatják.

Nem lehet "politikamentes" népiességnek tekinteni azt a felfogást, mely 1848.augusztus 12-én ezt íratja Arannyal Petőfinek: "Szerintem pedig minden politikai kérdés alapvonalaiban illeti a népet, mert a nép nem a misera plebs contribuens, hanem kormányzó és törvényhozó hatalom." A "kardvonást" emlegető 1847. május 27-i levél sem vall holmi semleges álláspontra. Arany nép-szemléletében ugyan nem találjuk meg Petőfi világszabadság-bíró forradalmiságát, de annál több tanújelét annak a mély együttérzésnek és felelős rokonszenvnek, mely plebejus-demokratikus népiességét a kor forradalmi demokratikus törekvéseihez közelíti. Arany nemcsak szereti, de ismeri is a népet – jobban ismeri, mint bárki, kortársai közül. A népközelben élő honorácior, a népből jött értelmiségi hangjára ismerhetünk a forradalmi korszak Arany-leveleinek javarészében: Tengelyi Jónás típusának valódiságát, hitelességét Arany életmódja, egyénisége is bizonyítja. Amily gondosan kell megkülönböztetnünk Arany demokratizmusát Petőfi tudatos forradalmiságától, ugyanoly óvatossággal kell ügyelnünk arra is, hogy Aranynál a forradalmiság hiánya korántsem "politika-mentesség". Hisz az Arany-osztotta demokratizmus háttere nélkül talajtalanná válnék Petőfi forradalmisága is.

{58.} Arany népiességének kulcskérdése: a néphez szólás legméltóbb módjának, leghatékonyabb formájának elsajátítása; mindaz amit a néplap-szerkesztéssel kapcsolatban Petőfinek ír (1848. április 22.), nemcsak erre a konkrét ügyre érvényes, de egész költészetére, mely gügyögés nélkül, a legmagasabb művészi fokon, s mégis hozzáférhetően kíván a néphez szólni – hiszen csak az ilyen költészetnek lehet nemzeti értéke, értelme. Arany néphez kötődése talán leginkább abban mutatkozik meg, hogy ismeri a nép igényét és szükségét, vagyis tudja, mire vágyik a nép, de tudja azt is, milyen vágyait kell és helyes kielégíteni. Arany néphez szóló művészetének igazi ellentéte: a Vas Gereben-féle népieskedés, a kacér és modoros maga-kelletés, a nép ízlésének bizonytalanságára spekuláló "komázás". "Tapasztalásból mondom – írja Arany Petőfinek –, hogy sok földmívelő polgártárs megalacsonyítva érzi magát, lapunknak veszettül magyarázó modora által. Füleimmel hallottam mondani: 'Csak olyan ez komám, mint mikor a gyermek az álmos könyvből mesél, nincsen ebben az országról semmi okos dolog.' Tisztelni kell a népnek e komoly kedélyét, nehogy gúnynak vegye az örökös komázást, s megboszszankodjék" (1848. augusztus 12.).

Ennek a tapintatnak jegyében áll Arany népiessége, s ettől a tapintattól később sem szokik el: "S aki a népet ismeri, tudni fogja, hogy nála a mennyit az értelemhez, még annyit az érzelemhez kell szólni, ha az ember sikert óhajt. Emelni a népet az irodalomban lassan-lassan, nem oly mellékes feladat, hogy már a jelen időben tekintetet sem érdemelne. Ez úton akarnék én hatni, ez lenne elemem" (Petőfihez, 1848. április 22.). Ugyancsak a néplap szerkesztése közben bukkan felszínre a nemzeti költészet elméletének egyik fontos eleme: Arany már a néplapban sem helyesli az egyoldalú népdalszerűséget (az ötvenes években majd még inkább szembefordul vele, s a nem-népies formákat is a népiesség felől kívánja újjáteremteni, áthasonítani): "a versek a népiességig egyszerűek legyenek, de nem csupán népdalok, hanem kissé emelkedettebb költemények is, hogy általuk a nép ízlése nemesedjék" (Petőfihez, 1848. június. 30.). Mindez együttesen, eléggé megvilágítja Arany népiességének demokratikus tartalmait, s érthetővé teszi, hogy követi jelöltetése ugyanolyan ellenállásba ütközik, mint Petőfié. Arany ellen is azzal agitálnak a nemesség körében, hogy figyelmeztetik őket a csapásra "mi nemesi privilégiumukon esnék, ha engem, paraszt embert választanának követül" (Petőfihez, 1848. június 27.)

A népiesség Világos utáni sorsát csak Petőfi útjából – valamint Petőfi és Arany viszonyából érthetjük meg. Az Erdélyi-hirdette népiesség-elmélet, vagyis a népköltészetből kiinduló, nemzetivé váló költészet (a népies-nemzeti irodalom) elmélete éppúgy valóságra váltódik Petőfinek János vitéz előtti pályaszakaszán, mint Arany egész életpályájában. Ez a fajta népiesség igen lényeges plebejus-demokratikus tartalmakkal bír, Erdélyinél, Aranynál – s ezenfelül bizonyos lázadó hangsúllyal is Petőfi említett, első korszakában. Petőfit ez a plebejus-népiesség segíti hozzá ahhoz, hogy eljusson a tudatos, programszerű forradalmisághoz, mely többet jelent mindannál, amit a népiesség valaha is óhajtott. Petőfi tehát túljut a népies-nemzeti költészet plebejus demokratizmusán, a forradalmi költészetében létrehozza a népiesség, a romantika – a népdalszerűség és a magas költészet szintetikus egységét.

{59.} Arany sohasem jut el olyasfajta forradalmi programhoz, forradalmi szemlélethez, mint Petőfi. Kettejük közt lényeges különbségként jelentkezik kétféle történelemszemléletük. Míg Petőfi reményét végül is a világot megtisztító vérözönbe, a világforradalom és a világszabadság eszméjébe veti, Arany utoljára is – mind 48 előtt, mind Világos után – lelkében egy nemes illúziót táplál: a társadalmi fejlődéstől egy elképzelt valamikori egység újjászületését várja, vagyis a "vitéz" és szabad" nép igényét egy romantikus történelmi koncepcióból véli kiolvashatni. Végelemzésben ez magyarázza, hogy Arany bár nem forradalmár, népiessége mégsem mentes a politikumtól, sőt: plebejus-demokratikus politikummal olyannyira telített, hogy 1848–49-ben a leghaladóbb, tehát a legforradalmibb törekvéseket hathatósan támogatni tudja. Arany népiességében mély és forró demokratikus tartalom van jelen mindvégig. E tartalom értékén még az sem változtat, hogy nem lehet, s nem is szabad azt Petőfi forradalmi szemléletével azonosítanunk.