Petőfi túlhaladása a népiességen

Petőfi, aki maga is a plebejus-demokratikus népiesség költészet-eszményét valósítja meg első korszakában, 1846 után még ezen a plebejusi, demokratikus szemléleten is túlhalad, s olyan világnézetet hirdet, melynek párját a népi-{55.}esség plebejusi képviselőinél sem találjuk meg. Petőfi a világszabadság eszméjével halad túl a plebejus demokratizmuson, s ennek az önmagában némiképp elvont eszmének segítségével válik a forradalom költőjévé. Társai közül többen is követik Petőfi forradalmi útját, – például: Arany – de szemléletével, világforradalmi hitvallásával egyikük sem tud hiánytalanul azonosulni. Petőfi, 1846-tal kezdődő korszakában, messze megelőzi a maga korát, s messze túljut még azon a demokratikus, de lényegében még nem forradalmi igényű eszmeiségen is, melyeket a plebejusi népiesség (pl. Erdélyi) vallott. Petőfinek ehhez a túljutáshoz szüksége volt a népiességre, – hisz költészetének későbbi korszakában is sok mindent megőrzött a népiesség gyakorlatából – de 1846 után sokkal többet képviselt már Petőfi világnézete és költészete, mint amennyit a népies-nemzeti, plebejus-demokratikus irány valaha is óhajtott. Éppen ezért Petőfi egyetemes és forradalmi költészete egyaránt kapcsolódik a forradalmiságot előkészítő, népies-nemzeti (János vitéz – 1844 – előtti) életszakaszhoz, annak vívmányaihoz és hagneméhez, és a világirodalomnak olyan irányzataihoz, melyeknek formái, vívmányai alkalmasak voltak az ő forradalmi mondanivalójának kifejezésére.

Petőfi és Arany népiesség-elméletének, költői hitvallásának alapvető különbözései – illetve: helyenkénti érintkezései, világnézetük különbözéséből – illetve, helyenkénti érintkezéséből érthetők meg. Petőfi 1847. február 4-i Aranyhoz írt levele a forradalmi népszemlélet legvilágosabb programját közli. Kertelés nélkül mondja itt ki Petőfi a forradalmi népszemlélet olyan tételeit is, melyeket addig még a nyilvánosság számára nem fogalmazott meg. Az Egy gondolat bánt engemet ... megírása (1846 decembere) óta alig egy hónap telt még el, midőn a világszabadság eszméje máris a forradalmi nép fogalmával bővült ki gondolkodásában ("Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék"; "Égbe a népet, pokolba az aristocratiát" stb.). Néhány héttel később arra inti Aranyt, hogy eposza hőséül még Mátyás királyt se válassza (1847. február 23.); ugyanez évnek nyarán már az Életképek tervéről ír, mely a "népköltészet képviselőit" egyesítené; Petőfi szemében e "népköltészethez" tartoznak a "valódi szabadelvűek", vagyis az a Fiatal Magyarország, mely "nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni" stb. Az a Petőfi, aki ily módon fogalmazza meg a "népköltészet" jelentését, nyilvánvalólag nem Erdélyi elméletét követi már, s az ő számára nem az számít többé, hogy a "népköltő" átvesz-e valamit a népköltészeti formákból, s követi-e annak a költészetnek esztétikai szabályait! Petőfi ilyen "népköltészet"-fogalma nem is vonható már a népiesség fogalma alá; Petőfi "népköltészet"-értelmezése messze túlhaladt a népies-nemzeti elméleten, a népiesség elméletén és gyakorlatán. Petőfi a maga felfogásához szeretné közelíteni Aranyt, ezért osztja meg vele elképzeléseit, gondolatait.

Aranynál azonban a Petőfiéhez hasonló túlhaladás a népies-nemzeti elméleten, vagyis a népköltészeten alapuló nemzeti költészetnek igényén (Erdélyi elméletén) sohasem jön létre.

Hogy mennyire nem, azt az 1847. február 4-i Petőfi-levélre tett megjegyzései is bizonyítják. Még októberben is (11-én, a Szász Károlyhoz írott levél-{56.}ben) visszatér Petőfi "legelső levelének" arra a gondolatára, mely a költészetben s a politikában egyaránt "uralkodó" népre vonatkozik. Arany "áment mond" erre az áhításra: "de mégsem úgy értettem azt, hogy minden költő tisztán népköltő legyen, mert ilyesmi teljesülni sohasem fogna."