Palágyi Lajos

Óbecsén, 1866-ban született. Ifjúkorában sokat nyomorgott és Vajda János asztaltársaságához tartozott. Középiskolai tanár volt Hódmezővásárhelyen, majd a sárospataki tanítóképzőbe került, később pedig Budán tanított a proletárdiktatúra bukásáig; 1933-ban halt meg. Több kötete jelent meg: Küzdelmes évek (1890), Komor napok (1891), Magányos úton (1893) Nemzeti dalok (1895), Új költeményei (1901) stb. Palágyi nem az uralkodó osztály tagjának sajgó lelkiismeretével, nem is csak pusztán elvi alapon, hanem saját élményei alapján bírál, s az átélt nyomorúság hatása alatt a szocializmus küszöbéig is eljut. Erkölcsi idealizmussal telten lép az életbe, de mindenütt azt tapasztalja, hogy a világ bűnnel van tele. Mégis, mert azokat kell szolgálnia, akiket gyűlöl, lelkébe a javítási szándék és az önvád pátosza fészkeli be magát; állandó problémája, hogy harcoljon-e vagy alkudjon-e meg, mint mások. Egyelőre azonban nem tud lemondani a harcról. Régiségtárban című költeményében gyűlölettel átkozza meg a durva erőszakot, a Családi sírboltban az ott fekvő nagyurakat. Leglázítóbb és legnyersebb verse, A marha a katonai sorozást ítéli el. Gyengéd verseket ír a kórházról, az árvalányról, a beteg gyermekről, a toloncról, a dermedt verebekről, e "szárnyas proletárokról". Első verseiben kegyetlen erkölcsi kritikát mond a társadalomról, de a problémát az anarchia erkölcsi idealizmusával akarja megoldani. Komor napok című versgyűjteménye már politikusabb szellemű, benne már szocialista költőnek mutatkozik.

Néhány év múlva Palágyi mégis abbahagyja a harcot. A Népszavában ugyan 1892-ben még számos verse jelenik meg, s a lap tárcája is "mint kiválóan munkásköltőt" méltatja, nem sokkal később azonban váratlanul visszafordul a szocializmus küszöbéről. A fordulat 1893-ban történik meg, Magányos úton című kötetében. "Az emberi nem haladásáról szóló optimista elméletekben erősen kétkedem – írja a könyv előszavában. Jobban, mint valaha érzem, hogy az egyénnek vissza kell vonulnia önmagába és magában kell megtalálnia, amit kívül hiába keresett." És "aki mélyen átérezte az emberi nyomorúságot, az fölemeli szemeit a végtelenhez".

Palágyi természetesen ezután is megőrzi részvétét a szegény külvárosi gyermekek iránt, képet rajzol a gyárosról, akinek a profit fontosabb, mint a reá bízott emberek élete (Robbanás a gyárban); bemutatja az osztályáruló lelkifurdalásait is (Mesevár), de a tömegben és a haladásban nem tud hinni többé (Kerti mulatság). Így szükségszerűen jut az egyedülállásnak Ibsen

{668.} A népgyűlölőjére emlékeztető dicséretéig. 1896-ban már népkaszinók felállítását ajánlja, nehogy a munkások az osztályöntudat, "e hamis, veszedelmes, romboló álöntudat" hatalmába kerüljenek és társadalomellenes izgatásokra vetemedjenek. A szocializmustól való elfordulása természetesen költői termésében is tükröződik. Operaszerű drámai költeményében, az Ifjú szerzetesben (1894) ábrázolja, hogy csak a világtól elforduló szemlélődés boldogít. Nemzeti dalok című kötetében (1895) hazafias versek váltakoznak morális kifakadásokkal, saját nemzeti szerepét illető illúziókkal, öntudatlan Messiás-várással, a jelen társadalmi rendjének elítélésével, s ugyanakkor "vályúhitű lázadók"-at, "szénaelvű hősök"-et emlegető antiszocialista hangokkal (A cigány gebék). Bibliai emlékek (1896) című kötete bibliai motívumok jelképes feldolgozása, általános emberi, rendszerint erkölcsi tanulságokkal. Új költeményeiben (1901) már nem is érint társadalmi problémákat. A könyv alapeszméje: az emberi törekvések múló jelenségeivel szemben az örök természettel, a végtelennel kell vigasztalódni.

Palágyi költészete ezután is termékeny és sokoldalú. Széles skálájú poéta: kedélye állandóan hullámzik, mélyen érez. Verseiben van pátosz és szatíra, társadalomkritika és filozófiai szemlélődés; átérzi a szerelmet és finoman rezonál a természetre is. Kár, hogy túlságos hajlama van az allegorizálásra, és nyelve nem tudja követni vonzó érzéseit s tartalmas felismeréseit. Papírízű nyelvújítási szavakkal és elavult alakokkal él, mintha Szász Károly vagy Dóczi Lajos fordításaiból tanult volna magyarul. De egy-egy elmés utolsó strófája vagy sora pregnánssá sűrűsödik. Egy időtől aztán gyakran nem is írja meg az egész verset, csak az utolsó strófát. Nagyszámú epigrammái így születtek; Palágyi e műfajnak kitűnő művelője volt.

A hivatalosság soha nem feledte el ifjúkori szocialistaságát. A Tanácsköztársaság bukása után a bosszúszomjas reakció, mint "destruktívot" megfosztotta tanári nyugdíjától és kizárta a Petőfi Társaságból. Az öreg költő kétségbeesve küzdött a sérelmes határozatok ellen. Hiába. A társaság, illetve elnökei: Herczeg Ferenc és Pekár Gyula engesztelhetetlenek voltak.

Utolsó éveiben Palágyi végképp magára maradt. Míg a konzervatív körök forradalmárnak tartották, a nyugatosok szemében művészietlen volt, a szocialista irodalom pedig, amelyből kivált, elfeledte elődvolta érdemét.