Költészetének elemei

Egyénisége megőrzi fejlődése minden állomásának emlékét. Nem tudni, mit csodáljunk benne jobban: a nagy utat-e, amelyet fejlődése során megjárt, vagy a hűséget, mellyel a megtett állomások nyomait őrizte lelkében. Költői egyéniségének az átmenetiséggel járó sokrétűség a legjellemzőbb vonása. Költészete magyar és zsidó, népi és modern, falusi és városi, epikai és lírai, a realizmus és a mese elemeiből szövődik egyszerre.

Népiessége megmutatkozik balladái tárgyában, nyelvében, költői eszközeiben, képzelete anyagában, mely túnyomórészt a magyar alföldi élet elemeiből épül fel. Nem hazudik jámbor falusi idilleket, képzeletének alapja a népi képzelet, amelybe utóbb a városi élet színei szövődnek. Nem oly feltétlen híve ugyan a nagyvárosi életnek, mint Vajda vagy Reviczky, sőt fiatal korában erős kétségeket hallat a nagyvárosban folyó ideál nélküli mohó hajszával szemben (Daphnis és Chloe, Egekbe néző ...). De ezt is ábrázolja. Egyik szép versében gyors vázlatot rajzol a nagyvárosról, ahol zsákmány után kell rohannia, mint a kémény mögül leskelődő varjúnak (Influenza). Megdalolja a Retyezátról Pestre került s ott sorvadni kezdő szép kis cselédlányt (A kis cseléd). Megénekli a kivándorlás szirénjét, amely a halálba csábítja a földteleneket (A szirén), a szlovák parasztok sorsát, akik Pestre mennek építkezni (Jankó és Hanka). S nemcsak képzelete, érzésvilága is átalakul a nagyvárosban. Hiszen a maga bőrén ismeri meg ott a be nem érkezett író helyzetét: a nyomort, a gondokat, a lázadó keserűséget. Észreveszi a hónapos szoba lakójának megalázottságát (A hónapos szoba), a hajszás rohanás értelmetlenségét (Egekbe néző ... ), az ember semmivé atomizálódását a metropolisban (A magasból).

Az átmenetiség határozza meg költészete külső-belső formáját is. Legszembetűnőbb vonása az, hogy tekintete nem fordul teljesen befelé, mint Vajdáé, Reviczkyé, Komjáthyé, őt a külső esemény, a helyzet is érdekli, amely érzelmeit mozgásba hozza. Költészetében epika és líra vegyül, persze a líra túlsúlyával; így az átmenetet képviseli Arany és Reviczky között. Érzelmeit szereti epikai elemek felhasználásával kifejezni, epikáját meg erős líraiság hatja át. Összetettségének érdekes jelensége, hogy a realista vonásokat egyre nagyobb mértékben mese-motívumokkal szövi át, helyesebben: az élményt azáltal teszi költőivé, hogy a mese, többnyire népmese szárnyán lebbenti a magasba. Hangjában is megvan a színjátszó kettősség. Mikor ugyanis {679.} elveszti álmait, megérik benne, mint láttuk, a humor. Ekkor részvéttel nézi az embereket, de iróniával önmagát és humorral az életet. Költészetében az érzelmesség és az önirónia azonban nem egymás után jelentkezik, mint például Heinénél, hanem egységben, egyszerre meleg és játszi hangon. Ez a magatartás alakítja ki stílusát is. Mint kiábrándult, kétkedő ember, kerüli a pátoszt, sem a nyelvet, sem a verstant nem tiszteli bálvány gyanánt, komázik, játszik vele, szókincsébe "prózai szavakat" vegyít, jambusát mintegy pongyolába öltözteti.

Többrétegűségének sajátos vonása, hogy egyszerre nagy mértékben festői és zenei. A jelzőkben dús festőiség már balladái nyelvének is egyik megkülönböztető vonása. De zeneisége sem kevésbé jellemző. A modern szimbolista költészet általában arra törekszik, hogy zenévé: fogalmilag alig megfogható hangulattá váljék. Kiss József öregkori költészete ebben az értelemben is zene. Némely verse nem más, mint emlékek és asszociációk lágy lebegése és szövődése, minden tételes tartalom nélkül (Mese, Kísértetek, Két hajó, Hová?). Zenei azonban a ritmikusság értelmében is. Egyik értékes újítása, mely felszabadítóan hatott költészetünkre, a verselés terén figyelhető meg. A jambusba ugyanis új életet plántált. Bár ismerte a jambikus verselés szabályait, a hetvenes évek elejétől merészen szakított azokkal, és a fülére bízta magát. 1876-os kötetében találunk először példát a merészen szabálytalan vers-zenére. Ilyen például:

Enyém a dal, mely költöző madárként

Kóvályog az égen,

Azok a tördelt, szomorú hangok

Oly kedvesek nékem.

E strófában a jambikus első sorra trochaikus sor következik, a harmadik sor pedig 3+2 ütemezésű, ami daktilus+spondeusra emlékeztet. Még az egyforma szótagszám törvényének is fittyet hány a Téli esténben és Magányban; a trochaikus, jambikus és daktilikus sorokat oly szabadon váltogatja bennük, mint harminc évvel később Ady. Olykor a jambusból is ki-kiesve, hangsúlyos versrendszerbe vált át. A Tüzek soraiban, mint már Horváth János megállapította, jambus, anapesztus, daktilus, gyorstípusú magyar ritmus álomszerű elmosódottságában folyik át egymásba: az uralkodó jambikus menetet néhol háromszótagos ütemekből álló sorok váltják fel, amely ütemek azonban daktilusnak hatnak. Az Ó mért oly későnről Horváth is megállapítja, hogy a vers kétféleképpen ritmizálható, a költő álláspontja bizonytalan a kétféle lehetőség között. Valóban, olyan bonyolult összetételű s egyszeri zenei alkotás ez a kis dal, hogy aligha találjuk meg biztos megfejtését: nem verstani sémára, hanem zenei sugallatra készült. A Knyáz Potemkinben Kiss József az alexandrinust, ezt a papucs-szerűen kényelmes sorfajtát izgató ritmusúvá tudja formálni, a három szótagos ütemek túlnyomó használatával. Schöpflin szerint ha Kiss József "ritmusait finom füllel hallgatjuk, megérezzük bennük a magyar nyelv zenéjének lüktető küzdelmét a neki idegen jambussal" (Kiss József jubileuma. VU 1907. december 15.).

{680.} Kiss József a századvég s a századforduló egyik legfinomabb és legeredetibb költője volt. Komjáthy és Reviczky nagyobb formátumú egyéniségek ugyan, de Kiss József artisztikusabb művész. S noha nem volt harcos költő, a haladás frontját erősítette. Nemcsak abban, hogy újszerű nyelvet és stílust teremtve, megtagadta az akkoriban kötelező hasonulást az álnépi modorhoz. Szembe mert szállni a filiszteri képmutatással is, amely pálcát tört hónaposszobájába látogató szerelme fölött; részvéte átölelte a kis varrónőket, a bukott leányokat és a törvénytelen gyermekeket is. Szélesebb rétegeket képviselt: számos versében megszólaltatta a nyomor keserűségét, hangot adott az elnyomottak és megalázottak vágyának az egyenlőségre, az igazságra, a szabadságra; el-elábrándozott a jövendő tüzek délibábjáról, amelyek "egy új Marseillaise gyújtó hanginál" fognak lobogni. Egyaránt képviselte a zsidóság magyarosodási törekvéseit, a magyarságot és "a rászedett, a megcsalt milliókat". A népiesből indulva ki egyik első városi költőnkké fejlődött: Vajda János után az első költő, aki modern tudott lenni és mégis magyaros, sőt népies jellegű. Életműve átmenet Arany és Reviczkyék közt, Reviczkyéktől pedig a Nyugat felé mutat.