Idill és realizmus (1881–1900)

Látszólag nyugodt, eseménytelen évek jellemzik Mikszáth pályájának középső szakaszát (1881–1900). Meghódította a közönséget, az irodalmi intézményeket, sőt a politika legfőbb fórumát is. Tagjául választotta a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság, az Akadémia, 1887-ben pedig a liberális kormánypárt képviselője lett. Megbecsülték a mérsékelt szabadelvű Pesti Hirlapnál, s cikkei, karcolatai csak növelték tekintélyét. Kiemelkednek közülük parlamenti tudósításai, amelyek a "Tisztelt Ház" üléseiről számoltak be. 1898-ban indította meg rövid életű újságját, az Országos Hirlapot. A szabadelvű párt {716.} politikáját akarta népszerűsíteni, de sem a friss szépirodalmi anyag, sem a lap jól szerkesztett, tetszetős kiállítása nem tudta megmenteni a hamari bukástól.

Társadalmi, politikai téren több jelentős folyamat bontakozott ki e korszakban. A nemesi osztály lezüllése, a hivatalnokoskodó dzsentri kialakulása mellett új erők léptek fel: az agrárszocialista mozgalmak, a radikális polgárság s a szociáldemokrácia vezette ipari munkásság. A liberalizmuson messze túlmutató eszméket képviseltek; jelezték, hogy válságba jutott a kiegyezési rendszer. Tisza Kálmán bukása után még inkább jobbra tolódott az uralkodó szabadelvű párt is; különösen Bánffy Dezső próbálkozott a társadalmi mozgalmak erőszakos elfojtásával.

1884-ben még az a terv foglalkoztatta Mikszáthot, hogy függetlenségi programmal lép fel képviselőnek, három évvel később azonban ő is mameluk lett: a parlament Tisza-párti többségének tagja. Kortársai közül többen megalkuvással vádolták e lépéséért, s tagadhatatlan: volt is igazság a vádakban. Bizonyára nagyon belefáradt a csaknem egy évtizedes létért való küzdelembe, s talán elkápráztatta a siker fénye, az elismerés melege is. Aztán ki is ábrándult a függetlenségi pártok meddő, közjogi vitáiból és hazafiaskodó frázisaiból, így végül is egyetlen út maradt számára: a liberalizmusban rejlő lehetőségek megragadása. Ez vezette el Tisza Kálmán kisszerű, de népes táborába, noha őmaga azon kevesek közé tartozott, akik még komolyan vették a liberalizmust. Ezt a polgárosodás kérdésében, az egyházpolitikai vitákban elfoglalt álláspontja egyaránt igazolja. A liberalizmus azonban inkább fékező, mintsem ösztönző eszmevilág ekkor már, ezért a mélyebb társadalmi törekvések, az új áramlatok csak elvétve találnak visszhangra írásaiban. Innen kezdve Mikszáth már végig megőrzi az egykori nemesség, a dzsentri nemzetmentő hivatásáról szőtt illúzióit. Humora, mosolya gyakran a "belülről" bírálás kísérője lesz, és sajátos kettősséget kölcsönöz művészetének.