A tárcanovella felvirágzása

A novella műfajának felvirágzása első látszatra külsődleges, mennyiségi tényezőkkel függ össze. A Vasárnapi Ujság évente közölt statisztikai kimutatásai szerint a nyolcvanas évek közepétől országosan és ugrásszerűen indul fejlődésnek a hírlap- és folyóirat-kiadás. Az 1885-ös évben az egész országban 472 havi, heti- és napilap jelenik meg, s ezek nagyrésze irodalmi lap, illetőleg olyan sajtótermék, amely megfelelő rovatában rendszeresen közöl szépirodalmat. A napilapok "Csarnok", "Regénytár" vagy ehhez hasonló elnevezésű rovatában rendszerint folytatásos regények jelennek meg, s minthogy magyar regény kevés van, leginkább idegenből fordítanak. A magyar szerzők rendszeresebben a tárcarovatban kapnak helyet, ahol útleírásaik, esszészerű tanulmányaik, csevegéseik, s a rovat terjedelméhez szabott rövidebb elbeszéléseik, rajzaik jelennek meg. A lapszerkesztők a hetvenes, de még a nyolcvanas években is legszívesebben a romantikus és humoros jellegű tárcákat fogadják, alkalmazkodva az olvasóközönség ízléséhez és a hagyományhoz is. A romantikus és a humoros tárca hagyományai ugyanis egész a negyvenes évekig nyúlnak vissza, a Dickens modorában írt humoros rajzok, életképek, víg elbeszélések divatjáig.

De már a hetvenes évektől érezhetően átszíneződik, realisztikusabbá válik a tárca. A legnagyobb népszerűségre Ágai Adolf (1836–1916) jut, akinek újszerű hangvétele igen széles olvasóközönséget vonzott. Ágai Adolf Porzó álnéven kiadott tárca-leveleiben, humoreszkjeiben és rajzaiban élénk megfigyelőképességgel és humorérzékkel írja meg a kiegyezés utáni, bomlásnak induló, vidéki patriarkalizmust, és a gyarapodó, felemás nagyvárosi élet jellemző szituációit, érdekes alakjait. A csevegés mestere, aki jókedvűen és éles szókimondással beszél társadalmi visszásságokról, morális kontroverziákról és kulturális bajokról (Porzó tárcalevelei, 1877). Mellette, kisebb {781.} hatással ugyan, de ugyancsak a korszerű tárcaműfaj útját keresve, már a hetvenes években figyelemreméltó munkásságot fejt ki Balázs Sándor (1830–1887) Vadnai Károly (1832–1902) és Kazár Emil (1843–1922). Valamennyien a romantikából indulnak útnak, s annak szemléleti és műfaji kötöttségeiből sohasem is lépnek ki végképp, de"valamennyiük munkásságában fölbukkannak az új realisztikus elbeszélő stílus elemei. Egyiknél a fanyar, keserű életszemlélet, a másiknál a lélektani igényesség és az analitikus módszer egyre bátrabb alkalmazása, a harmadiknál a szociális kérdések iránti józan érdeklődés. Gyulai, Tolnai, Reviczky, a verses regény és a realista regény hetvenes évekbeli képviselői, valamint az újság-tárca fentemlített úttörőinek munkássága nyomán a nyolcvanas években megtörténik a modern realista novella frontáttörése. Ettől az időtől kezdve a novella műfajának egész sor, önálló történeti és esztétikai jelentőségű képviselője támad, akiknek munkássága beható elemzést igényel. S az új műfaj jelentkezését hamarosan nemcsak az újságok sürgetik és támogatják, hanem a könyvkiadás is. Bármennyi kiadatlan novella marad is az újságok hasábjain, mégis elsősorban a könyvkiadás érdemeit kell e vonatkozásban hangoztatni, amely gyakran névtelen novellisták köteteinek is helyet adott, s így számos igazi tehetség kibontatakozását segítette elő. Jellemző tények egész sorára mutathatnánk rá. Mikszáth könyveinek javarésze a kilencvenes évek közepéig (egy-két regényt kivéve) csupa tárca- és novelláskötet; Ambrusnak, mielőtt első regénye megjelent volna, már hét novelláskötete van; Gozsdu, Petelei, Thury, Papp Dániel egész életműve (egy-két regényt kivéve) novelláskötetek sorozatában jelent meg. A kiadók különböző sorozatai is tág teret nyújtanak a novellának. A Révai kiadó Magyar Remekírók sorozatának népszerű köteteiben, a modern külföldi elbeszélők mellett nagy szerep jut az élő magyar novellistáknak; a sorozat megindulásától az első világháborúig, kereken egy negyedszázad alatt számos élő magyar elbeszélő kapott helyet a sorozatban. Nevezetes vállalkozás a Singer és Wolfner cég évi almanachja, amelyet Mikszáth lát el két évtizeden keresztül előszóval, s amelyben ugyancsak helyet kap a kor valamennyi jelentős elbeszélője. Mintegy a novella reprezentatív jellegét dokumentálva születik meg a tízes években az Érdekes Újság Dekameronja, amely száz magyar novellistát szólaltat meg. A fiatal Ady – ez alkalommal írt cikkének bizonysága szerint – a novellában szinte a magyarság erejének igazolását látja, vigasztalást, hogy "nini, miket merünk és tudunk", s hogy a magyarság "nem volt haszontalan fajta, s tud vagy tudhatott volna intellektuális értékeket vinni a világkultúra hadi-múzeumába".