A gentleman álarcában

Lovik 1874-ben Budapesten született, hagyományokat őrző polgári családból. Atyja ügyvéd, s fiát is jogásznak szánja. Anyja korai halála miatt Lovik esztendőket diákoskodik vidéki rokonainál, Eperjesen és Kolozsvárt. A vidéken töltött esztendők elhatározó benyomásokkal telítik életfelfogását; nem az értelmiségi pályák vonzzák, hanem a szabad természet. "Gyerekkorom óta – vallja – nagyszeretettel foglalkoztam a lóval, vele tudtam érezni, gondolkodni, örömmel töltött el, ha csodálatos lelki életére pillanthattam, – a ló hátán éltem át legszebb óráimat. S anélkül, hogy észre vettem volna, {817.} egyszerre a hippológia kellős közepén voltam: megtanultam mindazt, ami lótenyésztésre, versenysportra vonatkozik. Nálunk az emberek azért járnak ki lóversenyre, hogy mulassanak, izguljanak, s főként, hogy nyerjenek. Én nem akartam sem mulatni, sem izgulni, sem nyerni. Én termékennyé akartam tenni az ingoványt: meg akartam belőle élni, szorgalom és tudás révén. Meg akartam érteni a sebesség titkát, meg akartam magamnak magyarázni a ló testi és lelki életét. Álmatlan éjjeleket töltöttem e kérdések feszegetésével" (i.h.).

Húsz esztendős korában Bérczy Károly Vadász- és versenylapjához szegődik munkatársul; később a lapot megvásárolja, egy személyben kiadótulajdonos és szerkesztő. Vadászati és lótenyésztési szakcikkei hamarosan nemzetközi feltűnést keltenek, nevét együtt emlegetik Bruce Lowe-val, a neves angol szakíróval. A Tornyay-istálló szakmai vezetője lesz; hamarosan a gyakorlatban is komoly sikereket ér el: Kapus nevű lovával 1904-ben elnyeri a Szent István-díjat. Hivatása révén dzsentri és arisztokrata körökkel barátkozik; halálakor is szóba hozzák: "Tisza Istvánnal órák hosszat el tudott vitatkozni egy-egy angol szó etimológiai jelentésén" (Szini Gyula: Lovik Károly, Nyug 1915. I. 516.). "Úr volt" ő is, állapítják meg, nem veszik észre, hogy nemcsak az irodalom terén, az úri körökkel szemben is megőrizte szellemi szuverenitását.

Önéletrajzi nyilatkozatában büszkén jelentette ki, hogy a gyakorlati életben nem író volt elsősorban, hanem lótenyésztő. "Ez utóbbinak köszönhetem – írja – hogy az irodalom terén szabadon mozoghattam, mert nem kellett a napi kenyérért küzdenem" (Nyug 1915.I.517–518.). Sokan a fölényes, az irodalmat csak "műkedvelésből" űző gentlemant hallják e szavakban, pedig a munkájára, szakértelmére, szellemi függetlenségére kényes polgár szólal meg bennük.

A mágnás-körökben forgolódó fiatalember ez időben már a Demokrácia nevű szabadkőműves páholy tagja; 1900-ban, a páholy fennállásának tizenegyedik évfordulóján ő mondja az egyik ünnepi beszédet. "Örülök és büszke vagyok rá – hangoztatja –, hogy szabadkőműves lehetek." Sürgeti, hogy a szabadkőműves mozgalom keressen szorosabb kapcsolatokat a gyakorlati élettel; hogy "a jó, a nemes és a szép", eszméi hathatósabban terjedjenek. "Szemünkre vetik – folytatja –, hogy a magyar szabadkőművesség sokat beszél, sokat gondolkodik, sok nemes irányt jelöl ki, de feladatát nem végzi be: a papiros világból sohasem nő ki az élet aranyfája. A kifogások nem egészen jogosulatlanok. Ezek között a falak között annyi sok és nemes eszmét hallottam megpendíteni – ha eszméinket valóra váltanánk, sorsunk ma bizonnyal kedvezőbb volna, mint amilyen" (A demokrácia páholy alakításának 11. évfordulója, 1900. 21.).

A szabadkőművesség gondolatvilágából sarjadt ki első regénye is, a Doktor Pogány (1902). Rokonszenvező együttérzéssel rajzolja hősnőjét, dr. Pogány Ilka kisasszonyt, aki feminista eszméket vall, s ahelyett, hogy életunt grófok és szangvinikus lelkészek udvarlását fogadná, tudományos ambíciók fűtik. Lovik azonban hiába áll értelmével hőse mellett, szkepszisét nem tudja titkolni: úgy látja, hogy mindazt, amit mondani akar, "Rousseau, Marx és Lassalle már megírták"; hogy az élet harcában különben sem állhatja meg egy nő a helyét.

{818.} Lovik gentleman külseje tehát kettős kiábrándulást takar; nincsenek illúziói az úri társaság iránt, amelyet szolgál; bár polgárnak vallja magát, az eszmékben, melyekért küzdenie kellene – ezen eszmék életrevalóságában nem hisz. Megmarad kívülállónak, magányosnak; ez az attitűd jellemzi íróként is. Bármiről ír majd, mind hűvösebben, szenvtelenebbül fog ítélkezni, anélkül azonban, hogy fájdalmait el tudná rejteni a szenvtelenség álarca mögé.