Az irodalom írója

Tekintélye szorosan összefügg azzal, hogy színvonalasan képvisel egy modern, európéer entellektüel magatartást. Vidéken született, Debrecenben, 1861-ben, szerény körülmények között élő, vasutas családból. Apja korán meghal, s {858.} miután Pestre költöznek, a fiatal, tizennyolc éves fiú tartja el majdnem egyedül a családot, anyját és nővérét. Eleinte tanítványokat vállal, majd – a jól csengő Spectator néven – kritikákat, színházi cikkeket ír a Fővárosi Lapokba, a Pesti Naplóba, s hamarosan, Gyulai biztatására, a Budapesti Szemlébe. Éjjel bohém, nappal józan, kenyérkereső hivatalnok, a Földhitelintézet tisztviselője. Az intézet francia tőkére épül; a családnak Spett Gyula, a nagyváradi kanonok nagybácsi révén, vannak némi párizsi kapcsolatai. 1886-ban kijut Párizsba, de egészen más színtereken fordul meg, mint Justh. Karlovszky Bertalannak, a fiatal festőművésznek társaságában a bulvárokat, a művész-kávéházakat és a kiskocsmákat keresi fel. Tanul: a Collège de France és a Sorbonne előadásait látogatja. Világosan látja, hogy múlóban van a régi Párizs, "a semmittevő epikureus, vidám életnek a romantikája", hogy "a commune, mely elégetett egy sereg épületet, eltemetett egy darab tipikus életet is". (Párisi levél, Nemzet 1885. augusztus 9.). "A tegnap még excluzív Párizs ma már eklektikussá lett" (Levél Párisból, Nemzet 1885. szeptember 27.) – állapítja meg tárgyilagosan, a társadalmi változásokkal, a polgárosulás meggyorsulásával hozva összefüggésbe mindazt a szellemi zűrzavart, amely Justhban olyannyira bizonytalan, misztikus érzéseket keltett.

Ambrus hazai hatása, a fiatal írókra gyakorolt mély benyomása szorosan összefügg a Párizsban szerzett látókörrel. A nyolcvanas évek írói közül ő az, aki – szemben Reviczky, Bródy, Gozsdu, Justh idegenkedésével, pesszimisztikus élményével – hangot tud adni egy ujjongó, várkozásteli örömélménynek is Pest nagyvárossá való növekedése láttán: "Nem állok udvarlóid közé – írja Szentimentális séta című tárcájában (1885) – nem magasztalom természettől örökölt maradandó szépségeidet. Nekem az a szépséged tetszik, mely veszendő, mely az ördögé: fiatalságod szépsége. Mert te vagy a legfiatalabb nagyváros, te vagy a bálozó kisasszony a nagyvárosok között." S e horizonthoz igazodva, teoretikusan is kifejezést tud adni a polgári realizmus irodalmi célkitűzéseinek. Cikkeivel, melyeket Renanról (Az újkori Democritos, 1883), Flaubert-ről (Flaubert, mint kritikus, 1884), Zoláról Hölgyek öröme, 1884) ír, ennek a nyugatos polgári orientációnak egy-egy jelentős mérföldkövét hozza létre.