{888.} Radikalizmusa

A deklasszálódás kínos-megalázó terhét az ifjú Tömörkény egyáltalán nem belenyugvóan, hanem lázongva viseli. Magatartásának jellegzetes, egybevegyülő megnyilvánulása a menekülés és a dac, szemben a birtokon belül maradiakkal. Patikus inasként a hajnali fölkelések elől nagybátyja balástyai idilljébe menekül. S a Novibazárba masírozást is önkéntes dacból vállalja, ne kelljen neki bakaruhában megjelennie az ismerős úri s polgári kisasszonykák előtt.

A dacosságot a katonai reglama még csak növeli benne, a számtalan rendbeli szabálysértések miatt huzamos időt tölt az egyesben. "Nemigen történik itten mostanában semmi – írja nagybátyjához, Burger Gusztávhoz – minthogy mióta itt vagyunk, már ismét volt szerencsém kimaradásért kihúzni gyöngéd huszonnyolc napokat, viselvén azokat türelmes vállaimon békességgel." Fontosabb élménye a katonaságnál a paraszti katonabajtársak gondolkodásának, lelkivilágának, problémáinak megismerése, átélése. Ez az élmény csak részben folytatása a hazulról, a makói nagyvendéglő és a balástyai tanya udvaráról magával hozott, patriarkális melegségű, lírai együttérzésnek. Itt ébred rá először a szociális problémák létezésére, s katonai leveleiben adja először jelét a nyomor és az erőszakosságok miatti felháborodásának. A 127-es ezrednél legyintette meg először a monarchia növekvő, társadalmi és politikai feszültségének különös, baljós szele.

A katonaévek után a kormánypárti Szegedi Híradótól a város ellenzéki lapjához, a Szegedi Naplóhoz szegődik munkatársnak. Ez a lap, amelynél egymás után volt munkatárs Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Thury Zoltán, nem egyszerű vidéki lapocska csupán. Nívósan szól bele az országos eseményekbe, az egyházpolitikai vitákba, a néptömegek szociális mozgolódásával kapcsolatos kérdésekbe, gyorsan és önállóan tájékoztat, foglal állást a Nyugat-Európában és a Balkánon történő eseményekben. Ez a lap széles teret nyit Tömörkény tehetségének. "Írt mindent – jegyzik fel róla a Napló történetében – és meg tudott írni mindent. Rendőrségi históriái valóságos kis novellák ... Bolondos petite-jeinek hősei, a Katufrékok, a Halbőrförgetegek, bizonyára túlélik a Naplót, melyben világot láttak ... Hóeke Menyhért aláírású hetitárcái, a város heti eseményeiről, mesterművek ... " (A Szegedi Napló 25 éve: 1878–1903, 1904. 153.).

Tömörkény radikalizmusa elsősorban az ország feudális torlaszával, s közelebbről annak szegedi helyi képviseletével ütközik össze. Elkeseredett világnézeti és politikai harcba keveredik az "eklesia militans"-sal. Házassága előtti kényszerű gyónása alkalmával a pap megrótta működése irányáért s fölszólította, hogy "amaz irányban működjön" (A Hétről, SzegN 1895. december 1.). Egy Lepsényi nevű, antiszemita, néppárti pap az alsóvárosi templom előtt tartott politikai szónoklatában nyilvánosan kipellengérezi. Érthető a gyűlölet iránta, hiszen Tömörkény hétről-hétre figyelmezteti a püspökséget, hogy "a Mester tudvalevően nem hizlalt sertéseket és nem járt négy lovon, mint a nyáj mostani pásztorai", hogy "a modern eklesia militans a Vatikántól kezdve le, a hegyközi kis tót falu plébánosáig, ki a lelkiekben pásztorkodván, százhúsz kilóra növekszik testiekben, s egyéniségének ezen súlya által elvakítva, meg akarja fordítani az ország szekerének a rúdját" {889.} (A hétről, SzegN 1895. április 28.). A szatirikus hangból kijut az arisztokráciának s a főrendiháznak is.

Ismételten hangoztatja – kihíva maga ellen a városi potentátok haragját –, hogy "nem a nép van a hivatalért, hanem a hivatal van a népért". Tekintete túlhatol a helyi viszonyokon, észreveszi az egész környék agrárszocialista mozgolódásait. S amikor 1895-ben a szomszédos Hódmezővásárhelyen sor kerül a Szántó Kovács-pörre, heteken keresztül ő tudósítja a Szegedi Naplót. A tanulságokat összegező cikkében félreérthetetlenül a munkanélküliek, a kenyérért sztrájkolók oldalára áll. "Március 15-én, a szabadság napján – írja – odaát Vásárhelyen véd- és vádbeszédeket mondanak egy csomó rongyos, éhes ember fölött. A szocialista pör be van végezve, a vádat a védelem követte, ezt az ítélet, s ki van mondva rájuk a börtön. Amely napon a jobbágyság fölszabadításának az eszméjét Magyarországon proklamálták, 42 év múlva azon a napon egy csomó jobbágyot tesznek rabbá, mert nagyon sok volt nekik a szabadság" (A hétről, SzegN 1895. március 17.).

Tömörkény társadalomszemléletének radikalizálódása egyszersmind azt is jelenti, hogy hangja, szavának súlya országos visszhangot nyer. A Pesti Napló közli írásait, Mikszáth az Országos Hirlaphoz nyeri meg közreműködését. Mehetne munkatársnak is bármelyik fővárosi laphoz, de ő Szegeden marad. Erős hivatástudat köti nem annyira a városhoz, mint inkább a rajta keresztül megismert föld népéhez. A néphez, amely mélyülő meggyőződése szerint az ország történelmének alakítója, mind fontosabbá váló tényezője. "Ezek után legyen szabad konstatálnom – szögezi le –, hogy az ország eseményeinek központja már megint mifelénk van. A főváros már megint nem szállít eseményeket. Azon parlamenti beszédek, melyektől törekvőbb gimnazistáknak észbeli tudása megvető mosollyal fordul el, nem események. Vagyonbukó bankárok sem események. Ugronok sem események. Két esemény van ma Magyarországon: a vásárhelyi tárgyalás és a délvidéki árvíz" (A hétről, SzegN 1895. március 10.).