84. GÁRDONYI GÉZA (1863–1922)

FEJEZETEK

Mikszáth mutatta be 1890-ben, a Figurák című kötet előszavában. Félig komolyan, félig tréfásan nevezi itt Gárdonyit veszedelmes vetélytársnak. A Figurákból még valóban lehetett volna egy második Mikszáth. Hiszen Mikszáth még előtte volt azoknak a főműveknek, amelyek nevét végképpen a dzsentriével kötik össze, s Gárdonyiban szintén a kilencvenes évek végén érik meg az igazi téma. Ez a mutatós, "hivatalos" íróavatás csak három évvel előzi meg Tömör-{902.}kényét, és egyidős Herczeg Ferencével. Justh és Bródy merészebb, nagyratörőbb fiatalságukkal ekkorra már jóval többre vitték. Az évtized nemcsak szavaktól hangos, hanem tettektől és tervektől is. Új lapok, írók jelentek meg, a régiek pedig valahogy mind változni akartak, mert változni voltak kénytelenek. A társadalomkritika élesebb lesz, a keresés-kísérletezés meg általánosabb.

A néptanítóság után, a győri, szegedi, aradi újságíró évek után Pesten, Jókai környezetében alakulnak Gárdonyi élményei olyanná, amilyennek a Pöhölyékben és Az én falumban megismerjük. Bródy vezeti be a Feszty-szalonba, Jókai festő-vejének művésztársaságába, ahol a főhely természetesen az idős mesteré volt. Bródynak nem nagyon használt a tekintély követelte ízlés. A kezdeti jó indulás után majd csak a századfordulón találja meg újra eredeti hangját. Viszont stílusának és sikereinek forrása, részben, itt is keresendő. Gárdonyi szubjektív, lírai alkata állt talán legközelebb Jókaihoz és annak naiv romantikájához. Éppen ezért maradhatott mindvégig idegen ebben a szalonban. A nagy lehetőséget és a beteljesülést látta maga előtt napról napra, a mesélő színeket a festővásznakon és a mesélő tollat együtt, ráadásul otthont, családi boldogságot. Nyomorgásai közepette gyakran elővette a festőecsetet vagy a hegedűt, de rövid pihenőperceit nem az írás öröme váltotta fel, hanem az írás kényszere. Szerette a humort, fiatalkori közleményei nagyrészt ilyenek voltak, de harminc éves sincs, amikor menekül a mulattató szerepétől, terhesnek érzi, mert jóformán csak ezt várják, követelik tőle. Gárdonyinál nem póz vagy hagyománytisztelet a humor és a líra, hanem őszinte művészi önkifejezés, létezési mód. Nem tud tárgyilagosan reagálni, de nem tud keményen sem. Jókai rokona ő. Magáénak álmodja ezt a független nyugalmú, mesét termő, csendes magányt, ami sohasem lehet az övé. Vágy, de nem irigység vagy ellenségeskedés ez, ahogyan zavarából, félszegségéből, szomorú szótlanságából látszhatott. Mindene megvolt ahhoz, hogy Jókai örökébe lépjen. Volt bőven termő tolla, – gyorsan és könnyen írt – sok-sok meséje, történelmi képzelőereje, szorgalma és népszeretete, csak éppen az anyagi, családi rendezettség hiányzott, ami szinte megbénította munkakedvét.

Itt, ebben a környezetben ért benne lírai komolyságúvá a népi téma, a város közelségében vált csodálatos szépségű és erőtől dúzzadó idilli világgá a távoli falu, a magyar paraszt élete. Ezek az irodalmi találkozások egy életre szóló elhatározást formáltak meg Gárdonyiban. A szerelem, a házasság, az elmúlhatatlan diákos nevetőkedv témái mellé, a nemzeti költő felelősségtudata kerestette meg vele az egyetemes nemzeti témát is. A szociális bajok mindjobban a paraszt felé fordították a közérdeklődést. Ez az évtized az irodalomban egyre inkább a parasztoké, a népé. Jókai Sárga rózsája, Justh Gányó Julcsája, Tömörkény, Gárdonyi, de még a városi naturalisták írásai is széles skálájú bizonyságai ennek. Az eleinte észrevételre sem méltatott munkásmozgalom harcai megdöbbentő kérdést vetettek föl: vajon mi lehet a következménye egy sokkal nagyobb tömegű szegénység megmozdulásának? Gárdonyi lelki alkatához idegen volt a lázadó, szociális paraszti valóság, pedig volt hozzá elegendő élménye. A harcok, a leleplezett társadalmi bajok szenvedélytelen, halk szomorú lírai vallomásban vagy panaszban visszhangzanak nála. Végeredményben passzív magatartás ez, amiről ő azt hitte, hogy mégiscsak cselekvés, hogy a védekező állásponthoz nem kevesebb hit és erő kell, {903.} mint a támadóhoz. Mert nem lehetett valósággá álmodni az idillt; új, misztikus álomba, képzeletvilágba igyekezett átmenteni a valóságot.