Élete

Gárdonyi maga és majd életrajzíró fia is a családot 48-ból származtatja, eredetét visszamenőleg legszívesebben csak addig követi. És valóban, a magyar író élettörténete innen kezdődik. Apja Ziegler Sándor volt, Kossuth fegyvergyárosa, aki Aradról halálos ítélete elől szökött meg. Később uradalmi gépész lett. Ez a sokáig bujdosó, majd haláláig nyugtalan, vándorló ember teljesen magyarrá vált, magyar lányt vett feleségül, gyerekei már németül sem tudtak. Gárdonyit környezetében semmi sem emlékeztette idegen eredetére. A misztikusra és a szentimentálisra való hajlama, kuporgató, takarékoskodó, a szolid családi tulajdont, házat, szőlőt szinte a semmiből előteremtő akarata csak halványan jeleznek valami német örökséget. A felekezeti élményt viszont úgy hozta magával otthonról az irodalomba, akár a szerelem- és nőproblémát rosszul sikerült házasságából. Mindegyikhez irodalmi ösztönzést vagy igazolást kaphatott a kor szabadkőműves liberalizmusától, esetleg Tolsztojtól és Schopenhauertől. Szüleinek házassága az egyházi törvények értelmében úgynevezett vegyesházasság, mert apja lutheránus, anyja katolikus vallású volt. A gyerekek a maguk családi életében érezték kínosnak, feleslegesnek, sőt bűnösnek a felekezeti válaszfalakat. Erről a vallások közötti helyről, a senki földje mezsgyéjéről, könnyebben jut el felnőtt korában még a gondviselést is tagadó, felvilágosultabb vallásosságához, amit Szabolcska Mihály egyik levelében tréfásan ateizmusnak nevez.

Gyerekkorának emlékei Szőlősgyörökhöz és Sályhoz fűződnek, a Gárdony melletti Agárdról születése után elköltöztek. Az én falumnak Sály a modellje, de persze néptanítóságának állomásai is adtak hozzá bőven anyagot. Az egri tanítóképzőben készült a pályára, amihez már akkor kevés kedvet mutatott, s amin aztán nem is tudott megmaradni. A diáknyomor éveit a helyi lapoknak írt humoreszkjeiben örökítette meg. Már csak önképzőköri buzgalomból is komolyan veszi próbálkozásait, szeretne megjelenni, sikert aratni. Írói ambíciója van. Szorgalma annál kevesebb, tanulmányi előmenetele annál gyengébb. Meghatottan és mosolyogva olvassuk naplójában Franklin Benjamin életszabályait, amit a maga számára másolt le. Mosolyogva, mert egy ifjú ember álma ez a tökéletességről – meghatottan, mert végül is, ha egy kis jóindulattal nézzük, sikerült e szabályokat megtartania. A szép erkölcsi tulajdonságok megszerzésében egyedül a határozottsággal nem boldogult. Apja hirtelen halála után csak nehezen tudja befejezni tanulmányait.

1881-ben Karádon tanít, a következő évben Devecseren. Mintha csak apja vándormadár lelke költözött volna belé, egyik helyen sem marad hosszabb ideig. Tanít még Sárváron és Dabronyban, némely helyen kétszer is. A még mindig gyerekember-tanítót apró, ábrándos szerelmek kísérik vagy üldözik el egyik iskolából a másikba. Huszonkét éves, amikor a nála kicsit hosszantartó pubertás komolyságával és gyámolatlanságával feleségül veszi a dabronyi pap tizenhat éves unokahugát. Egy hónapig élnek együtt. A Pék Katicák, papkisasszonykák süldőlányos kegyetlensége haragította össze örökre a női {904.} nemmel. Kamasz-sértettségét ápolgatta szokatlan makacssággal és gyávasággal egy életen keresztül. A válásra is csak 1907-ben szánta el magát. Szerencsétlen házasságokról teleírt kötetei inkább gyerekes félelemből született rémképsorozatok, mint valóságos élmények. Ha nem lett volna éppen divatos téma a szerelem, ha nem jöttek volna segítségére divatos filozófiai okoskodások, aligha találnak érdeklődő olvasóra.

El-elrugaszkodik a néptanítóságtól, szeretne kitörni korlátolt elöljáróktól függő, megalázó helyzetéből. Törekvéseit, reformjait, lelkesedését nem sokra becsülik, sőt mindenütt és mindenben igyekeznek elgáncsolni. Már Egerben a szerkesztőségek körül serénykedett, most a győri Hazánknál kopogtat be. Ettől fogva Győr újságjaiban állandó helye van. 1886-tól–88-ig a Tanítóbarátot szerkeszti, amelyben már mint független ember cikkezik a néptanítók érdekeiért. Gárdonyiban a polgári Magyarország a pedagógust reklámozta, a néptanítót, aki hivatásához híven iskolai olvasmányokat gyárt a gyerekeknek. Azt szerették vele példázni, hogy lám, mindenkinek megvan a rendes helye a társadalomban, ne akarjon más lenni vágy mással törődni. Pedig ezek a cikkek, mint Gárdonyi más "ártalmatlan" írásai is, érdemesek a figyelemre: valóban olyan könnyűek-e, olyan gyerektisztaságúak-e, amilyennek első pillantásra látszanak? Diákélményeinek és diákos humorának tág tere nyílott a Garabonciás Diák című élclapnál. Itt jelent meg az első göregáboros alak Tsörge Ádány személyében, és a műfaj is, Tsörge leveleiben (1888). Komoly viták folytak ezekről a falusi figurákról. Többnyire méltatlannak tartották Gárdonyihoz az ilyesfajta parasztábrázolást. Pedig nem a városi ember gúnyolódott így a csodabogár, furcsa falusiakon. A humoros (az érdektelenné váló politika következtében) szinte kötelező, szórakozást nyújtó kárpótlása volt az újságirodalomnak – s írónak és közönségnek egyforma kényszerűsége és szükséglete. Az 1892-tól megjelenő Göre-leveleket Gárdonyi már kedvetlenül, a szerkesztő kívánságára írta. Hiányzik belőlük az igazi paraszthumor. Az erőltetett stilizáltság, a groteszkig menő túlzások az egri diák stílusgyakorlatait, a zsenge alkotásvágy terméseit, kis tanulóközösségek vidám, botladozó és olykor ártatlanul ízléstelen szórakozását idézik vissza. A Göre Gábor-könyveket csak útlevélnek használja a kiadókhoz, később pedig anyagi ügyeinek rendezésére.