Cserzy Mihály

A századfordulón, Tömörkény mellett, Cserzy Mihály (1865–1925) emelkedik ki írásaival; Homok néven írt paraszti tárgyú elbeszéléseivel ért el nagy sikereket. Cserzy a maga hangját Tömörkény hatására találja meg, ekkor már a szegediesség jegyei válnak írásainak jellemzőjévé. Amit Cserzy és Tömörkény tesznek, az nagyjából azonos mindkettőjüknél: igyekeznek megmenteni egy sajátságos etnikum tárgyi- és szellemi hagyatékát, de a szem, mellyel a történeteket nézik, már egészen más. Tömörkény szemléletének perspektívája van, Cserzyéből ez hiányzik.

Kisebb írásaiban az egyszerű parasztemberek életének egy-egy színfoltját mutatja meg. A családi viszálykodás ember és asszony között, a gyerek kedvessége vagy szülőszomorítása, olykor a szerelem: íme, ezeknek az írásoknak a tárgyai. Néha a viszályt okozó bor, a csárda, s még inkább a betyárok világa kerülnek a középpontba. Többségükben zsánerképek, kevés bennük a mozgalmasság, a cselekményesség, hiszen ez az egész "szegedi világ" maga is olyan mozdulatlan. Vannak ugyan apró, a család körén alig túlterjedő tragédiák is, de ezekből sem csinálnak nagy ügyet a szótlan, konok emberek. Cserzy jobb elbeszélései magukon hordják a Szeged vidéki paraszt jellegzetes beszéd- és gondolkozásmódját, a körülményes, kerülgető, a valódi gondolatot elfedő, szakadozott megnyilatkozásokat s a körmönfont, kibújásra kész magatartást, amely az "egyenes beszédnek" oly nagy ellentéte. A tárgyi jegyek gyakorisága, a speciális szegedi kifejezések, az ö-zés stb. csak kis mértékben fordul elő Cserzy írásaiban, viszont komoly elmélyedéssel búvárkodott Szeged régi történetének felderítésén. Néhány elbeszélését már nem a csendes {919.} megelégedés, a megnyugvás zárja le; ezeknek valami nyugtalanító kicsengésük van, s ezért már kiütnek a "népnemzeti" idillikus parasztszemléletből; a történetek mögött felkomorlik a nincstelenség, a szegénység szorító kényszerűsége.