{924.} Előadásmódja, anekdotizmusa

Szorosabban vett írói pályája 1899-ben indult meg, amidőn az Egyetértés tárcarovatában megkezdte Gróf Károlyi Gábor följegyzései című írásának közlését, amit azután egyik legjelentősebb műve, az Utazás a Balaton körül című visszaemlékezése követ. Ez a két mű alapvetően meghatározza Eötvös munkásságának területét és irányát, az itt megnyilvánuló nézetek és felfogás, valamint előadás maradnak jellemzői további írásainak is. Az ő pályájának nincsenek közéleti tevékenységétől független, új fejlődési irányt vett fordulatai, kiteljesedő szakaszai.

Kifogyhatatlannak tetsző anekdotázó kedvében legtöbbet a nemességről beszél. Tudatában van annak, hogy kortársain már halvány visszfénye is alig csillog 48-nak, de ő a történetbúvár szenvedélyével nyomoz minden említésre méltó tett után; ezért tulajdonít minden névnek, helynek, adatnak fontosságot, s ezért lesznek tele írásai személyes vonatkozásokkal is. Tudatosan az utókor számára dolgozik, igyekszik megmenteni minden, családjára, szűkebb majd tágabb pátriájára vonatkozó adatot, ami eleve magával hozza az aprólékos megfigyelést, a teljes részletességet, a ma már sallangosnak tetsző előadásmódot. Az első ilyen jellegű írásában, a Gróf Károlyi Gábor följegyzéseiben a kor egyik politikusának, az akkori magyar közélet egyik jellegzetes alakjának részletes életrajzát nyújtja; számunkra a kétkötetes mű második része az érdekesebb, benne Kossuth turini napjainak megörökítését kapjuk, meleg emberi ábrázolásban. De Eötvös ugyanilyen tisztelettel írt Deákról is (Deák Ferenc és családja). Ő a maga részéről összeegyeztethetőnek vélte ezt. Deák iránti vonzalmában talán része van lokálpatriotizmusának is. Ő minden magyart többre becsült az idegennél, a magyarok közt pedig a legtöbbre tartotta – ahogy ő írja – a "túladunai" embert. Eötvös számára nem az alföldi Petőfi a példakép, – noha foglalkozott vele – nem rajong Arany Jánosért sem, az ő igazi eszményképei Vörösmarty, Jókai (A Jókay-nemzetség címen megírta a család történetét) és legfőképpen Kisfaludy Sándor. Tevékenysége az említett lokálpatriotizmus jegyében forrt össze a Dunántúl, közelebbről a Balatonvidék életével, kultúrájával.

Fontos szerepet tölt be Eötvös írásaiban 48 hagyományainak tisztelete, a hősi küzdelem iránti lelkesedése. Már az Utazás a Balaton körül című könyvében felháborodással szól István nádor hazaárulásáról, más írásaiban Jókai Csataképeihez hasonló emlékezéseket közöl, de mindegyiknél megragadóbb a Százhetvenöt huszár című elbeszélése, melyben az egyszerű emberek hazaszeretetének állít emléket. A kitört szabadságharc idején a Lengyelországban állomásozó huszárok viszontagságos hazaszökésének meséje igaz történet. Magától a csapatot haza vezető huszártól kapta anyagát. (Ugyanez a huszár Eötvös ösztönzésére írta meg a történetet Jókai számára is, még 1867-ben, s Jókai felhasználta azt A kőszívű ember fiaiban, de az ő tollán a hős huszárőrmesterből Baradlay Richárd lett.) Eötvösnek ez az írása nemcsak hazaszeretetéről tanúskodik, hanem írói tehetségéről is. Ha egy kissé körülményes is az előadása; mindvégig izgalmas, belső fűtöttségről árulkodó írás, jellegzetes gondolatráütésekkel, elhallgatásokkal és előrevetett jelzésekkel.

{925.} Eötvös lokálpatriotizmusa nemcsak a vezető rétegekre terjed ki, hanem átragad a környezetükben élő egyszerű emberekre is, s ezzel működésének egyik legértékesebb területére lép, a népiesség új irányának útjára, a regionalizmusra; nem véletlen, hogy idetartozó darabjai oly sok rokonvonást mutatnak a Tömörkényéivel. A Kettős evangélista, A hazátlan zsöllér vagy A bakonyi szűr, de különösen a Boronya halála idézi erősen emlékezetünkbe a szegedi írót, a Faragó béres pedig még azon is túlmutat, a 20. század hasonló tematikája felé.

Történeteinek egy része még abban is rokon a Tömörkényével, hogy jogi esetek kapcsán, bírósági tárgyalások alkalmával kipattant epizódok, amelyeket Tömörkény mint újságíró, Eötvös mint jogi képviselő hallott-látott (Hogy lett egy disznóból két disznó, Az a Szürke). Hosszú jogászi pályájának egyik legsikerültebb epizódját őrzi a Házassági viszontagságok című írása, amely egy szegény emberpár szenvedéseit örökíti meg, de úgy, hogy abból a korabeli bürokrácia leleplezése kerekedik ki. A történet maga hasonló ahhoz, amelyet Jókai a Gazdag szegényekben is megírt.

Nem véletlenül merült fel az eddigiek során már többször is Jókai neve; Eötvösnek nem egy írásában fellelhető a nagy kortárs hatása, különösen a romantikus A két ördög párában. A Megcsonkított arckép tragikus kettős szerelmi története, az Éjben, viharban hordoz magában Jókaira emlékeztető vonásokat. Aki örökké bujdosott című művében, valamint A nazarénusokban Eötvös a regényformával kísérletezett, de ez a műfaj nem felelt meg az ő kisebb alkotóelemekből épülő előadásmódjának; az egyes részletek nem kapcsolódnak szükségszerűen egymásba, számuk tetszés szerint szaporítható volna, vagy bármelyik el is maradhatna. Viszont már itt megfigyelhetjük Eötvös kitűnő analizáló készségét, mellyel a tettek lélektani rugóinak felderítésére törekszik.