Esztétikai elvei

A 48-as, majd nyomában a 67-es politika polgárosodást, iparosodást teremtett; az asszimiláció ennek nyomában vált hatalmas méretűvé – fejtegeti Ignotus. Aki a polgárosodást, az iparosodást s vele, szükségszerűen, az asszimilációt is akarja, annak akarnia kell ezzel együtt a magyar élet városiasodását s a magyar "faji képlet" megváltozását is. A városiassá lett lakosságot, a polgárságot s a beolvadt tömeget viszont nem lehet megfosztani attól, hogy kifejezze a maga érzelmi és gondolatvilágát, s e kifejezésre a maga faji, etikai s etnikai bélyegét is rányomja (Hadi készülődések, Irodalmi modernség stb.). Beöthyék viszont minden művésztől, a városi polgártól s a beleolvadtaktól is a vidéki, nemesi-paraszti életérzést és gondolatvilágot s a törzsökös, az asszimiláció előtti magyarság "faji bélyegét" követelik meg. Beöthyék irodalma egy privilegizált osztály irodalma, követelményeik osztálykövetelmények, esztétikai s erkölcsi normáik osztálynormák. Ignotus esztétikájának egyik alapgondolata szerint azonban a művet nem lehet morális, nemzeti-társadalmi vagy akármiféle más mércével mérni, hanem csak esztétikaival – ennek pedig esszenciája az: kifejezte-e a művész a maga egyéniségét vagy sem? Szinte nincs írása, amelyikben ezt a tételt újra meg újra ki ne mondaná. Legyen a költő bármilyen társadalmi, eszmei, esztétikai irányzatnak híve, akár a fajgyűlöleté is, ha "meg tudta csinálni" művét, azaz ha ki tudta érzés" és gondolatvilágát, egyéniségét fejezni, joga van az esztétikai elismerésre, helye van az irodalomban.

Azaz Ignotus valóban úgy oldotta meg a polgári művészet létjoga megszerzésének, egyenrangúsításának kérdését, hogy belül maradt rétegének az osztályharc fölidézésétől óvakodó, lojális és ezért történetietlen szemléletén. Mi volt Ignotus viszonya az uralkodó politikának (s vele a hivatalos irodalomnak is) a hagyományos osztályszerkezetet biztosítani hivatott vezérgondolatához, a magyar hegemónia gondolatához? A hegemóniát feltétlenül akarta; de annak Beöthy-féle, akár a nyílt önkényt is vállaló biztosítását polgári--gazdasági-művelődési vonzáson-nyomáson alapulóval kívánta fölcserélni. Vegyük a reformkort példának, mondotta, s úgy alakítsuk lehetőségeinket, hogy a nemzetiségeknek gazdasági s művelődési tekintetben hasznos és érdemes legyen beleolvadniuk. Azaz: a céllal egyetértett, de az eszközöket úgy kívánta modernizálni, átalakítani, hogy vele a dualizmus osztálystruktúrája a polgárság javára rendeződjék át (Hadi készülődések, Irodalmi modern-{1001.}ség). Hogy ez az álláspont a Beöthy-félénél sokkalta közelebb állt az európai polgárság egykori, klasszikus liberalizmusához, hogy hasonlíthatatlanul korszerűbb, tágasabb volt, nyilvánvaló; de az is, hogy meglehetősen távol esett Ady osztályharcos, végelemzésben szigorú történeti nézőpontú felfogásától s esztétikájától is. Meg az is, hogy az az esztétikai alapelv, mely a "megcsinálás" képességét tette meg sarkpontjául, a magyar esztétikai eszmélkedésnek nemcsak a Petőfitől Adyhoz vezető tartalmi–esztétikai vonalába nem esett bele, de még az Erdélyitől, Aranytól, Gyulaitól Adyhoz vezetőbe is csak részben. Megfosztotta ez a princípium a kritikust a valódi bírálat, a nagy kritika néhány oly alapvető eszközétől, kritériumától, mellyel nemcsak a Petőfi-, Ady-, hanem az Erdélyi-Gyulai-féle esztétika is rendelkezett. Mindenekelőtt a korszerűség fogalmának objektív meghatározásától és alkalmazásától. Ignotusnak a hivatalos irodalom elleni polémiáiban az elvi érvek között nem is játszik különösebben fontos vagy éppen központi szerepet ez a fogalom. Nem tagadja a hivatalos "népnemzetinek" létjogát, korszerűtlensége alapján, elvileg, hanem csak kizárólagosságra, elsőbbségre való igényjogát utasítja vissza a liberális tolerancia nevében. S ez természetes is. Ha a konzervatív-reakciós, "népnemzeti" művész ki tudja fejezni a maga érzés- és gondolatvilágát, egyéniségét, el kell őt is fogadnunk, hisz ez esetben is egyéniség-kifejezéssel, azaz teljes értékű művészettel állunk szemben. Ez a princípium az alkotót és a kritikust egyaránt megfosztotta a korszerűség objektív fogalmától, a világ s benne az egyén ábrázolásának, kifejezésének midenféle objektív kritériumától.