Korai parasztszemlélete

Első paraszti tárgyú írásai mutatják talán legszembetűnőbben, milyen nehezen találja meg igazi hangját és mondanivalóját. Pedig művészete középpontjába szükségképpen, mint a legtöbb kelet-európai írónál, a paraszti tematika kerül. Szerencsésebb történeti fejlődésű népek irodalmában a paraszti téma {160.} csak egy a sok közül, keleten, a túlnyomórészt paraszti lakosságú és megkésett történeti fejlődésű népeknél azonban a parasztból lehetett – és kellett – nemzetet, formálni. Gyarmati és félgyarmati sorban ő volt a nemzeti hagyományok őrzője, a megtartó erő és a jövendő ígérete.

Persze, csak az olajnyomatos képeket fogadta róla szívesen a hatalom. A század elején Szabolcska vérszegény poézisét, zenében Hubay glaszékesztyűt viselő parasztjait és Dankó Pista magyar nótáit. Bárki is jött – emlékezik vissza a Míg új a szerelemben Móricz Zsigmond erre az időre – "aki nem a kor politikai flastromragasztó szemüvegén nézte vagy nem a vasaltgatyás esetlen, de jólelkűen daliás parasztromantika hősét látta a szegény emberben, az gyújtogató volt, lázító volt, mint a tolvaj és félelmesebb mint a bakonyi betyár". Ez is magyarázza, hogy Móricz Zsigmond oly nehezen tud egy igazabb parasztszemléletet kialakítani. Előbb ő is anekdotikus furcsaságként ábrázolja parasztjait, s csak a Hét krajcár körül sikerül alakjait kiemelni az adomaszerűségből (Kézfogó lesz, 1907; Bent a kupéban, 1909) s ábrázolni bennük a felnőtt embert.

Azzal, hogy pártfogói gesztusok nélkül felismerte és elfogadta a parasztban a teljes embert, és ábrázolni is tudta, valójában elvette a zsáner kisszerű jelentését. Ő Gárdonyi javára írta ezt a művészi tettet, de igazában mégiscsak az ő nevéhez fűződik. Gárdonyi valóban individuumként nézte a parasztot, de egy kicsit mindvégig gyermekes individuumként, akiben csak bizonyos vonásokat (szemlélődés, passzivitás, bölcselkedés) tudott elképzelni. S szinte mindig csak végtelenül kisszerűeket és gyermekien egyszerűeket. A paraszt Móricz művészetében magasodik minden vonatkozásban felnőtt emberré. Jókainál mellékalak volt, Mikszáthnál a romantika csillogásában vagy az adoma köntösében jelent meg, Gárdonyinál, Tömörkénynél szinte a természeti világ részeként, sokszor vaskos együgyűségben, – Móricz művészetében felnőtt emberként vonul be az irodalomba, még nyomorúságos sorsában is életet hirdetőn.

Móricz szemléletében és művészetében a parasztábrázolás Mikszáth– Gárdonyi–Tömörkény vonalán indult, az ő technikájukat fejleszti és csiszolja modernebbé és plasztikusabbá, művészibbé és egyszerűbbé. Tárgyában, a cselekmény fejlesztésében, a hang életszerűségében az elődökhöz hasonlatos. Művészetébe beolvaszt minden előzményt; egyéni kincsévé válik minden nagy örökség: Jókai ragyogása, Mikszáth humora, Gárdonyi individuális látása, Tömörkény élő hangja, Arany "pompázatos népi koloritja" s mindaz, ami az elődöket kedveltté, olvasott írókká tette; és a nagy művész határozottságával elhagy mindent, ami az ősök művészetét, reális ábrázolását terhelte: Mikszáth hímező romantikáját, Gárdonyi szentimentális pepecselését, Tömörkény "néprajzoskodását". Az ősök sokszor adomákból, ötletdarabokból álló s még többször humoros csattanókba forduló rajzaiból, elbeszéléseiből kiindulva megteremti a maga kellemesen karcsú, szűkszavú, majdani szociális mondanivalója számára is alkalmas novella formáját. Tárgyában, a cselekmény fejlesztésében s az elmondó hangban továbbra is az elődökre emlékeztet, a szándékot cselekményre erősítő társadalmi és lélektani motívumokat azonban egyre inkább a modern, szociális és lélektani látású írók szerint választja ki és ábrázolja. Mikszáth humorával, Gárdonyi filozófiai elmélázásával és Tömörkény részletekbe ragadó szemléletével szemben a teljes realitásban keresi az eredetiséget.