Móricz parasztszemléletének kialakulása

A Sárarannyal szinte teljessé lett az 1919 előtti Móricz parasztképe. Lényegesen többet a Pillangóig, illetve a Boldog emberig nem mond a parasztról. Az elődök legtöbbje a patriarkális világot szerette volna élővé idézni; Móricz a szegénység jövőbeli útját keresi. Nem konzerválni kell a paraszti életmódot, nem kell az urakkal összeházasodni és nazarénusnak sem kell lenni; föld kell, jog kell és kenyér. Rábízni a parasztra sorsa irányítását. A Sáraranytól a Rózsa Sándorig ezzel a meggyőződéssel írta műveit. Ezért lett a parasztság törekvéseinek a kifejezője, noha tematikájának csak egy része paraszti, és osztálygyökerei nemcsak a parasztságba nyúltak. Ő az első, aki az urak életét, a polgárságét is, a történelmet is a parasztság s a demokratikus átalakulás szempontjából ábrázolja. Annak az országos látókörű, az egész nemzet sorsát szívén viselő írónak a szemléletével, aki úgy tudja, hogy a magyarságot {167.} csak a gyors demokratikus átalakulás válthatja meg a jövőnek, s a nagy átalakulás legfontososabb feltétele a parasztság sorsának a megoldása.

Így lesz Móricznál a paraszti demokratizmus átfogó szempont, amelynek segítségével művészetében egybe tud fogni mindent, amiről az elődök és kortársak alkalmilag tudósítottak: a nyomorúságot, a lázadást, a kastély és viskó ellentétét, az idillt és tragédiát. Az elődök lázadást kiáltó témáikat is többnyire nyugalmas stílusban adták elő; Móricz megtalálja forrongó anyagához a drámai zaklatottságú stílust.

Parasztábrázolásában érzünk olykor naturalista és tolsztojos színeket, túlzásokat, különösen első korszakában. Mintha olykor valóban kívülről nézné parasztjait, a furcsát, bogarast látja meg bennük, olykor nagyon is sokra, máskor kevésre becsüli őket. Kedves parasztjaival, bármennyire is azonosul velük egy-egy ponton, mintha hangtalan küzdelmet folytatna, s olykor mintha a néphez hajló kisúr, illetve a paraszti világból kinőtt kultúrember szívével fájlalná sorsát. Túlzások, túlbonyolítások és leegyszerűsítések fakadnak innen, egyben igazi művészi erények is. Átélője a paraszt sorsának, de maga nem reked meg ebben a sorban: kellő távlatból tud mindig nézni. Innen hangjának együttérző forrósága és csontig hatoló kritikája. Az elődök elfogadták, sőt becézgették a paraszti, illetve a magyarral azonosított paraszti jellem minden vonását; Móricz jó és rossz elegyesének látja ezt a jellemet. Senki nagy prózaírónk közül nem látta úgy meg a szépet, a legényest, a pompást, a a szivárványos lobbanást, mint ő, de a nép lelkét felverő dudvát, az elszikesedett foltokat sem, s a mozdulni nehezeket nem szűnt meg a Magyar Messiások konokságával ostorozni. "Utálatos, szerelmes nációm" – énekelte Ady. Móricz Zsigmond hangjában is ez a tűz simogat és éget: a legigazibb népszeretet.