Háborús írások

A világháború nagy átalakulást hozott az irodalomban. Nem érte váratlanul az emberiséget, s mégis, átmenetileg még az írástudók jórésze is foglya lett a háborús-nacionalista hangulatnak. A háborús gyötrelmek aztán szinte minden írástudót szembefordítottak a vérözönnel, és sok művész útját egyenesen a forradalom felé fordították.

Móricz Zsigmond útja a háború idején egyike a legkülönösebbeknek. A Sárarany írója véres riportokkal kezdi, és a Szegény emberek osztályharcot hirdető felordításával fejezi be háborús írásait (1916). Első időkben ő is hitte, hogy a háborút a cárizmus robbantotta ki, s hogy a magyar katonák saját tűzhelyük megvédéséért és az orosz nép felszabadításáért egyszerre küzdenek. Megelevenedni látta a "régi magyar hadidicsőség"-et, a Mesebeli Jánosok és a nótázó vén bakák láttán, s eleinte elfelejtette feltenni Ady kérdését: miért? kiért? Így lesz első riportjai némelyikében a hősromantika éljenzője. Az írót, az embert azonban már az első sebesült a humánumra figyelmezteti. 1914-ben keletkezett a Gyermeksírás, melynek hőse nem bír szabadulni a megölt apa emlékétől.

A frontokat járó Móricz Zsigmond a hadiéletben is fokozottan azokat a mozzanatokat keresi, amelyekben az emberi megmutatkozik. Többen megfigyelték, mennyire hiányos az ő frontképe: rohamot, ütközetet alig ír le. A Hadi kis tükör – a Vérben-vasban kötet "legvérszagúbb" ciklusa – tizenöt darabjából tizennégyet a háború kezdetén írt; s szükségesnek találta kötetbegyűjtéskor (1918) ideiktatni – mintegy a tizennégy darab bírálatául – tizenötödikül a megindító humánumú Kis Samu Jóskát. Az ő katonái – amennyire lehet – a fronton is az otthoni életet élik; sturmolnak, masíroznak, patrujba járnak, ha az a parancs, de csakis békebeli nótát dalolnak, simogatják a fedezékbe tévedt macskát, s ha mód van rá, "hazaisszák" magukat. Mindig az édes otthon jár az eszükben (A macska, Hazaitta magát, Unalmas nap a fronton ...).

A tűznek nem szabad kialudni – írja egyik novellája fölé 1915 tavaszán. 1915–16 legtöbb novellájában a hátország, az otthon életét írja: asszonyok küzdelmét, munkával, szegénységgel, jegyzővel, szénagyűjtést a cseresznyefák alatt, emlékeket a múltból, régi szerelmekről, elszállt ifjúságról. Talán egyenesen azzal a szándékkal, hogy a háborús élet őrlő köznapjaiból kizökkenve egy-egy pillanatra felidézze a "régi zengő boldogság" hullámait (Széna-gyűjtés a cseresznyefák alatt, Piros már a szőlőlevél, Zsuzsanna Klagenfurtban, Szerelem, Szentlőrinci emlék, Szerelem csók nélkül, Geöjthe bátyám stb). {174.} Ezért írhatta meg az Égi madárt (1916) és kis darabjait (Egérfogó, A nagy óra, Csiribiri). Írásaiban ugyanaz a követelés munkál, amelyet Ady fogalmazott forradalmas értelemben: "Az élet él és élni akar."

A Szegény emberekben, egyik legnagyobb, kisregénynek is beillő elbeszélésében, összehajol a front és hátország élete egyetlen, világot figyelmeztető, történetben. 1916 karácsonyára jelent meg ez az írása. Alig akad háborús elbeszélés a világirodalomban, amely ilyen erővel kiáltana fel az imperialista háború ellen.

A szegényember – neve sincs – hosszú frontszolgálatból szabadságra jön. Napszámba megy, hogy valamit igazíthasson családja gondjain. Pénzt akar szerezni az adósságok törlesztésére, s közben, frontélmények hatására, kettős gyilkosságot követ el. A pénzt majd eldobja, s világossá tisztul benne "a fonákság" érzése: "nem a muszka van a másik parton ... a másik parton vannak a gazdagok ..."

A Szegény emberek művészileg is újat jelent Móricz novelláiban. A téma teljesebb jellemrajzot kíván, mint a Hét krajcár csattanóra élezett rövid novellái. Ugyanazzal a problémával kerül szembe Móricz, mint a huszadik század minden modern novellistája: a sokrétű, bonyolult életanyagot miként sikerül novellisztikusan – a hangulatfestéssé, környezetrajzzá való oldódást elkerülve – kifejezni. Móricz többnyire sikeresen birkózott ezzel a feladattal, számos kisregénybe hajló elbeszélésében (Nemezis, Zsuzsanna Klágenfurtban, Vidéki hírek, A szerelmes levél) s leginkább a Szegény emberekben. A Hét krajcár klasszikus szerkesztésű novelláinak minden előnyét megtartja, az. egyenes vonalvezetést, a drámai sűrítést stb., de nagyobb lélegzetű, mélyebb a jellemrajza, s a szélsőséges egyéni sorson keresztül a társadalmi mozgás tendenciáját szinte a regény erejével ábrázolja.

Régebben a gyilkosság megírásának Dosztojevszkijre emlékeztető erejét tartották legnagyobbnak a Szegény emberekben, ma azt a művészi erőt is, mely egy kettős rablógyilkosság elkövetőjét úgy tudja bemutatni – anélkül hogy a tett borzalmait akár mentegetni is próbálná –, hogy a bűn, a vétek a háborúé, a szép és nemes a szegényemberé és a szegénységé. Ahogy egybejátszatja a múltat és jelent, a háborús és a békebeli ént, valóságot és víziót, a tudatos gondolatokat és a homályosan kavargó ösztönöket, s ahogy a legegyszerűbb emberrel a legnagyobb gondolatot, az osztályharcot fogalmazza meg.

Mit mondhat Móricz Zsigmond a háborúról a Szegény emberek után? Többet, nagyobbat novellában már nem. A háborús élmények, gondok és víziók szinte arra kényszerítik, hogy nagylélegzetű, átfogó műben írja meg a Szegény emberekhez vezető utat s a világháborút megelőző időket.