Hangyaboly

Látszólag meglehetősen nagy kitérő ez a regény, hiszen egy zárda életéről szól, melynek csendes, fülledt levegőjét felkavarja az új főnöknő-választás.

Az egyházi élet, a vallásos érzület ábrázolása indulásától kezdve foglalkoztatta Kaffkát. Tudjuk, hogy érdeklődése személyes élményből fakadt. Nem szívesen emlékszik vissza az irgalmasok szatmári rendházában eltöltött évekre, de sohasem tud emléküktől szabadulni. Szubjektív élményeit azonban e téren is csak kiinduló pontnak tekintette, s így egyházi és vallásos tárgyú írásaiból (Levelek a zárdából, Soror Annuncia, Kisasszony, Csonka regény, Religioso és a Színek és évek, valamint az Állomások néhány részlete) lassanként mintha a radikális francia antiklerikalizmus átfogó programjának mása bontakoznék ki.

A Hangyaboly legfelső rétege ugyanebből az anyagból rakódott le. Először az antiklerikális kritikára figyelünk fel benne. Itt Kaffka két eszközhöz folyamodik: felfedi a zárda magasztos világának összefonódását a pénzzel, és bemutatja a szerzetesi élet egészségtelen fülledtségét. De ha csak ennyit mond, műve csupán élesszavú antiklerikális irat. Nagyobb igény vezette: zárdája szimbólum, akárcsak "trilógiájában" a női sors. De még ezzel sem jelöltük meg a regény igazi értékét. Mert tegyük fel, hogy főnöknő-választási küzdelme a századelő magyar forradalmi mozgalmát jelképezi, a két zárdai párt – a modernek és konzervatívok – gazdasági koncepciója a gazdasági élet korabeli változásaira utal. Így is érdekes mondanivalót közvetítene {240.} a könyv, de elvont módon. Csakhogy Kaffka zárdája önálló, eleven világ: belső logika szerint épül fel, plasztikusan kidolgozott alakjai önnön törvényeiket követik. S ugyanakkor mindvégig érezzük, hogy a zárdai élet belső izgalmai nagyobb áramkörbe kapcsolódnak. Hogyan éri ezt el az író? Mindenekelőtt néhány, ökonomikusan megválasztott külvilági részlet közbeiktatásával: a zárdát körülvevő kisváros képei mint elmosódó perspektívavonalak jelzik, hogy az élet ábrázolt darabja tágabb világba illeszkedik. A Hangyaboly hősnője, Király Erzsi az ismert Kaffka-hősnők rokona: lázadó fajta, belső és külső küzdelme a nő érzelmi életének szabadságáért éppúgy a korról vall, mint elődei tragédiája és győzelme. A szegénység hajtotta a zárdai tanítóképzőbe. Nyugodt, derűs lélek: a zárdai élet nem kínozza, inkább mulattatja. A "hangyaboly" harcain kívül áll, de ha kell, szerény boldogságát kockáztatva is igyekszik segíteni. Amikor a zárda élete visszahull a köznapok monotóniájába, érintetlen lélekkel halad tovább a maga útján. Pedig ez az út nem ígér neki szenzációt. "Mit fog csinálni Pesten?" – kérdezi egyik magoló társnője. "Semmit – válaszolja. – Csak úgy megnézem magamnak egy kicsit Pestet." S körülötte éled a tavasz. Ezzel végződik a regény.

Király Erzsi tehát Rosztoky Évához áll legközelebb a Kaffka-hősnők között: a "tükröző élet" híve ő is. Derűje, nyugalma szkepszist takar, mint Rosztoky Éva rezignációja. Ő maga nem beszél kételyeiről, de szólnak helyette azok, akik lelki rokonai a regény világában. Kaffka fontosnak tartja a szkeptikus világnézet felvázolását: több jól kidolgozott epizódszereplő gondolataival igyekszik kiegészíteni Király Erzsi magatartásának szellemi tartalmát. Magdolna, a modernek jelöltje, a világot járt, nagytudású apáca, aki "kinti" csalódások után lépett a rendbe, nem vállalja a vezérséget. Szelényi papa, a melegszívű természettudós paptanár pedig a megismerés szkeptikus értelmezésével ismerteti meg a lányokat. De Magdolna maga kér részt az élet apró munkáiból, mert érzi, hogy ezek nélkül "valami furcsa és erkölcstelen páthosz veszélye fenyegeti" az embert. És Szelényi papa szerényen gondozza kertjét s fáradhatatlanul kutatja és hirdeti az új összefüggéseket. S – láttuk – Király Erzsi is meggondolások nélkül segít, ahol tud.

Tehát voltaképpen az Állomások eszmei mondanivalójához érkeztünk: a társadalmi harc és az egyén találkozása zajlik le a Hangyabolyban is. De Király Erzsi történetében Kaffka túl is vezet Rosztoky Éva feleletén: igaz, szkeptikus, de tevékenyen él; bár a nagy problémák megoldásában nem bízik, részt vállal embertársai apró gondjaiból. Ez az új színezetű töprengés írathatta meg Kaffkával a Hangyabolyt a forradalmi érlelődés idején. Vívódott ő is, de nem mentette fel magát a szkepszis erkölcstelen pátoszával.

Eszmei tisztulása és gazdagodása a prózai műfajokban is átalakította művészi eszközeit. Új prózáját az jellemzi, hogy a lírai vallomás és elemzés helyét a tárgyias leírás, a kidolgozott portré és a pontos helyzetkép foglalja el benne. De voltaképpen több történik ennél: az író és a valóság közötti viszony változik meg. Lélektani terminussal élve: az addig introvertált író extrovertálttá válik. A külvilág oly brutálisan ütközik neki, hogy az ő egyéni felháborodását is az fejezi ki legjobban, ha nevén nevezi a dolgokat. Emellett a másik szenvedő megismerése – a szociális szemlélet – is kifelé fordítja tekintetét. Egész átalakult élmény- és tudatvilága az élet objektív ábrázolására ösztönözte. Ez a változás a legközvetlenebbül megközelíthető {241.} nyelvi rétegben is kitapintható. Impresszionista eredetű szóképző szenvedélye lelohadt: nem rak már annyi terhet a különös csengésű szavakra és jelzőhalmazokra. Elfordul a szinesztéziától, anélkül azonban, hogy visszatérne a hasonlathoz. Az előbbi a szubjektív benyomás rögzítését, az utóbbi a dolgok magyarázását szolgálja, ő pedig magukat a dolgokat akarja felmutatni. Ezért alkalmazza szívesen az életből ellesett stílusfajtákat (nagyvárosi slang, parasztos beszéd, "közönséges" stílus, önképzőköri "nagyoskodó" stílus stb.).

Novellái és regényei műfajilag is módosulnak. Pályája második szakaszán is kísérletezett a lírai novella megizmosításával, de törekvése a háborús években jutott túl a kísérletezés fokán. Lélekrajza rejtettebbé válik, végképp mentesül a régi tolakodó jellegtől, egyszerűsödik, keményebbé válik regényformája is. A Lírai jegyzetekben félretesz minden technikai fogást: valóban lírai jegyzeteket ír, valódi egyes szám első személyben. A Két nyárban a klasszikus kronológiához igazodik s tiszteletben tartja a leírás, a jellemfestés, a párbeszéd határait. A Hangyabolyban pedig mintha a kalandregény cselekménytisztelő módszerét akarná próbára tenni.

Elfáradt volna a kísérletezésben? Meghajolt a konvenció előtt? Aligha, hiszen nem tért vissza a meséhez, az anekdotához s a lekerekítő cselekményhez: a dolgokat igyekezett megközelíteni. S a "forradalmak" után nem erre visz a huszadik századi regény útja az egész európai irodalomban?

A háború végefelé bizakodva és munkakedvvel néz a jövő elé. A gyűlölt "világbutaságnak" és rettegésnek vége, három könyve jelenik meg egyszerre, rangos folyóiratok és lapok tekintik munkatársuknak, a Vörösmarty Akadémia tagjai sorába választja. A kedvezőbb időszakot azonban már nem éri meg: 1918. december 1-én a spanyoljárvány áldozata lett; kisfia, akivel együtt kapta meg a betegséget, egy nappal élte túl.

Fejlődése tehát derékbatört. Életműve azonban torzó-voltában is gazdag és időtálló. Még olyan elhanyagolt műfajjal, mint a gyermekirodalom is legjobb műveihez méltót alkotott. Kis emberek barátocskáim című játékkönyve (1918) úttörés a gyermekirodalomban. Mint pedagógust és mint anyát is régóta foglalkoztatta a játék nevelő szerepe, melyről 1910-ben gondolatgazdag cikket is írt (Jézuskavásár). Játékkönyve töprengéseinek tükre. Nem gügyög kicsiny olvasóihoz, tanácsokat ad nekik, s miközben velük együtt játszik, észrevétlen átvezeti őket az egyáltalán nem játékos életbe.

Életműve befejezetlen fejezeteit publicisztikai írásai és Josephus Flavius alakját felidéző, tervezett regénye alapján rekonstruálhatjuk. Az előbbiekről szóltunk: világnézetének radikalizálódását és témakörének szélesedését jelzik. Az utóbbiban több kritikusa – például Radnóti – az egyetemesség igényének megjelenését látja. A két út azonban nem feltétlenül ellentétes irányú. Nem jósolunk, hanem következtetünk, ha azt mondjuk: az író bizonyára távolodik a publicista közvetlen élményeitől, de aligha szabadulhat korától. Utolsó nagy vállalkozása, a Hangyaboly a példa rá.