Kritikai-esztétikai látásmódja: Így írtok ti

Ady már 1910-ben A la manière de ... című cikkében így írt: "Az író-maniérek műfaja pedig igazán értékes jelenség egy kultúrtársadalomban. Okvetlenül elterjedt, heves és értő olvasás-szokásra vall, ami mégiscsak a legszükségesebb az irodalomnak ... Hasznos, derék, kedves kulturális szerep, s úgy szeretném már látni, hogy Magyarországon is nagyon kelljen és elkeljen. Mihelyt többen olvasnának, rögtön megteremnének a több és tehetségesebb csúfolók is. És nagy gyönyörűség volna, ha mindenki magyar írót kicsúfolnának végre."

Ady cikkében súlya van a mindenki szónak. A "csúfolásra" elsősorban az irodalomnak volt szüksége: olvasókat s nem írókat nevelni.

Karinthy humoreszkjei ezért is szólnak olyan széles irodalomról, még szélesebb olvasóközönségnek. Ezek a paródiák Babitsot éppúgy megcsipkedik, mint Szabolcskát, s ha az egyik élesebb, mint a másik, úgy az inkább s elsőül az írói rangkülönbségnek, mint a társadalmi álláspontnak szól.

{363.} A humoreszkeknek ebből a szélesebb öleléséből rajzolódik ki esztétikai szemlélete. Karinthy az irodalomban stílusok és egyéniségek sokféleségét látja. Az egyéniség ellentétének viszont a modort. Az egyikből következtet a másikra, a modorral jellemzi a stílust. Szélső lehetőséget mutat torz és görbe tükre: ilyen értelemben nevezte Babits és Kosztolányi kritikáknak e paródiákat. Kritikák is voltak, sajátos bírálatok, melyek a mű egyetlen tulajdonságának ad absurdum vitelével magyarázták az író egyéni jegyeit.

A kor kritikusi eszménye nem az ítélet, hanem a jellemzés, nem a felmérés, hanem az ábrázolás és megjelenítés. Az impresszionista és "művészi" kritika egyik vetülete az a szatirikus jellemkép és stílusanalízis, melyhez az Így írtok ti legtöbb darabja sorolható. Torzító jellemzésnek készült valamennyi – bármily kutyafuttában vagy hevenyészve. "Ezek az én új kísérleteim – írta könyvének új, 1921-es kiadásához –, melyeknek létrejötte nyilván szükségszerűen következett a kor szellemi törekvéseiből, lényegében tágították ki ama műfajok lehetőségét, melyeknek tárgya nem közvetlenül az élet, hanem annak terméke, a kultúra és szellemi világ ..."

A kor szellemi törekvéseit azonban nemcsak így és innen tükrözi az Így írtok ti ... Felfedezi a polgári irodalom esztétikájának kulcsfogalmát: az egyéniséget s ennek közvetlen, irodalmi vetületét, a stílust. A paródiák bírálattá ott nőnek, ahol a karikatúra "az egyéni stílus ellen irányul" (Babits). Az új polgári esztétikum divattá is vált, sokaknál modorossággá, s így önmagát tagadta. Az egyéniség különben Karinthy által is vallott elvét a gyakorlat nemegyszer kérdésessé tette. A modorosság támadása az egyéniség védelme is lehet – s Karinthy paródiái ebben a szellemben íródtak.

Még egy fontos jellegzetessége rémlik fel a Karinthy-paródiáknak. Az író a későbbiekben elvetette azokat a munkáit, melyek csupán egyes műveket gúnyoltak. Belső célja tehát az volt, hogy az egyes műveken túl, épp az író személyiségét ragadja meg: az egyéniség túlhabzását mintegy analízisben válassza el a személyiségben jelentkező mondanivalótól, magatartástól, állásfoglalástól.

Karinthy életírói, ismertetői gyakran zavarba jöttek az Így írtok ti előszavának attól a megjegyzésétől, hogy ezeket a karikatúrákat lényegében kritikáknak tartja. A kritika szónak tágabb értelmezése szerint Karinthy az Így írtok tiben alighanem esztétikai bírálatot is adott – sajátos formában. Félig ösztönösen, félig tudatosan, nemcsak a kor stílus-eszményével, hanem költészet-felfogásával is szembeszállt. Paródiái a Nyugat mindmáig hiányzó esztétikai kritikáját foglalják magukba.

Idő és tér távolából s megannyi költői iskola keresztezett hatásából a magyar századelőn átalakult a verseszmény. A kifejezés egyéni eszközei kaptak nagyobb súlyt. S ezek az eszközök jobbára a világ titkos és belső összefüggéseit sugallták. Mind a szimbolistáknál, mind a prerafaelitáknál általában a jelképszerűség csupán annyit jelentett, mint amennyit Goethe mondott róla valaha – hogy a vers olyan világot idéz, hol "minden mögött még megbújik valami". A jelenségek nem vallanak közvetlenül a lényegről, a dolgok ideájáról. A megközelítés módja: a zene, a transzcendenciára utaló kép, az érzéki benyomások kifejezése.

Akármelyik irányzatot vizsgáljuk: ez a költészet a kifejezés közvetettségét vallja, s azt, hogy a ráció a némiképp ügyetlen műszer az én vagy a valóság {364.} megismerésére. Érzéki és zenei költészet ez, mögötte a "correspondances" esztétikáját gyakran felfedezhetjük.

Ezt az esztétikát bírálja Karinthy az Így írtok tiben. Ha e gondolkodás és líra egyik mestere, Verlaine "szövegtelen románcokat" írt, úgy parodistája "szövegtelen kritikákat". Technikája az, hogy az adott zenei formába és kifejezőkincsbe idegen s diszparát tartalmat lop. Ezzel egyszerre érzékelteti a közvetítő-elemek túlzott szerepét s a gondolat háttérbe szorulását.

Babits 1919-ben ezt írta Karinthyról: "Az ő egész művészete, ahol a legmélyebb és legnagyobb, voltaképp nem egyéb, mint a logikumnak, az ember gondolati életének felfedezése az érzelmi művészet számára." Az idézetből talán kiderül, hogy Karinthy, mintegy ösztönösen, szembe is fordul az "érzelmi" (ha úgy tetszik szimbolista, vagy ahogy Franciaországban hasonértékű szóval kifejezték: dekadens) művészetelvvel, egy megújított racionalizmus ihletében. Az Így írtok ti eddig kissé megfejtetlen s a Nyugat nemzedéket parodizáló darabjaiban nemcsak a népszerűsítés, s az egyszerű travesztia-hajlam kapott hangot, hanem ilyen értelemben a bírálat is. Két áramlat: az "érzelmi" – érzéki-zenei, a közvetettségben, transzcendenciában megvalósuló művészetet kritizálja egy racionális, az értelem primátusában hivő elme. Nem azt állítjuk ezzel, hogy Karinthy a dekadenciát realista szemszögből bírálta, csak egy objektívebb hangvételű polgári művészetszemléletből a szubjektívebbet. Egy nemzedék belső, esztétikai vitájának egyik fejezeteként is felfoghatjuk az Így írtok ti szatíra-gyűjteményét. A vita tudatosságának alacsony szintjét mutatja, hogy csupán a "manírok" bírálatáig jutott el, műfaja nem az esztétika gondolati nyelve, hanem a travesztia tréfája. A modern költői eszmény, a formanyelv átvétele ösztönös tapogatódzásban érvényesült – bírálata ugyancsak mintegy véletlenül és ötletszerűen készült el: egy nyugtalan gondolkodó ifjúkori leleményeként.

Az Így írtok ti esztétikai mondandójának ez a magyarázata nemcsak ráfogás. Karinthy eredeti versei – legyenek olykor másodlagosak vagy az életművön belül kisebb jelentőségűek – ugyanazt az eszményt tükrözik, mint amit az Így írtok tiből kiolvastunk.