Krúdy a forradalmakban

Krúdy művészete, hangja az első Szindbád-novelláktól kezdve egyre remeklőbb; a remeklés azonban egyre inkább dekoratív-stilizált lett, a "szépen zengő üresség" felé látszott közeledni; az önismétlés fenyegette. Az életnek értelmet adó hit híján nem bír kitörni abból az életformából, tematikából és látásból, melyet az 1910-es évek legelejére kialakított. Az Aranykézutcai szép napok Előhangja jelzi, hogy maga is érezte az igazság kimondásának a vágyát. A háborús tapasztalatok még inkább önvizsgálatra késztették. Az első háborús hangulatnak engedő cikkek után a béke gondolatának a vallója; három testvére volt egyszerre a fronton, s az itthon látott nyomorúságra sem lehetett {380.} érzéketlen. Meggyőződik a régi rend tarthatatlanságáról; az orosz forradalom híre már valamelyes reményt is ébreszt benne az emberiség "megjavulásáról". 1918 októberében, közvetlenül a forradalom előtt írja: "az úgynevezett politikus Magyarország teszi az utolsó vizsgát, mielőtt végleg rágurítanák a történelem sírkövét a következő nemzedékek" – s reménykedik, hogy "eljön a független, dacos Magyarország napja" (Történelmi lecke).

A forradalom neki is a legnagyobbat adja: visszaadja rég elvesztett hitét az emberben és a jövő lehetőségében. Hitte, hogy a mindent vállaló forradalom elsöpri a bűzös hullákat. Meggyőződéssel állt mellé, vállalta a Néplap szerkesztését, akárcsak Móricz Zsigmond, füzetet írt a kápolnai földosztásról, vezeti azt a bizottságot, amely átkereszteli Budapest utcáit, eltüntetve a régi idők nyomát; Móricz Zsigmond mellett talán a forradalom legszebb hadijelentéseit és karcolatait írja. A múltról keserűbb szava senkinek sem volt, s a jövőről talán csak Móricz tudott szebben szólni. A történelem újraértékelését tartja szükségesnek, Dózsát idézi, s a forradalmi Magyarország napjainak megírását sürgeti. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor sem húzódott vissza; a közoktatási népbiztosság kiadványaként jelent meg a Fejér megyei termelőszövetkezetekről szóló írása (Fehérvári könyv); bejárta a Dunántúlt, az északkeleti Felvidéket is, s szép karcolatokat írt a szegény gyerekek margitszigeti boldogságáról (Szegény-gyerekek a Margitszigeten). Kételyein felülemelkedve hitte, hogy lehetséges a tavasz; lehetséges a hazugság nélküli élet. A család 48-as hagyománya is táplálta ezt a hitét: nagyanyja, Radics Mária, a szabadságharc egykori markotányosnője levélben buzdítja: "Nagy Kosutként" járja be a hazát, s erősítse a népeket hitükben. Mintha a negyvenedik évét betöltő Krúdy a mértéktelen szórakozásokat is megelégelte volna: rendet akar teremteni magánéletében. Tarthatatlanná lett első házasságát törvényesen felbontja, a szállodáknak búcsút mondva, az új feleséggel együtt akar élni.

Ez a terve időlegesen sikerült; a hite a forradalom bukásával végleg elvész. Forradalmi élményei azonban nem tűntek el nyomtalanul: növelte nosztalgiáját valami jobb után, s talán erősítette az úri világgal szembeni iróniáját is. Évekkel később, 1925-ben írta Hatvanynak: "Ha valaha feltámadnék a magyar irodalom: ott kell folytatni, ahol 1918-ban abbahagytuk."