Esztétikája

A versek és a próza világa azonban, láttuk, kifejezőeszközeiben különbözik: mondandójában hasonló. A kettőt egységbe fogja az a tagadó indulat, mely első pillanattól kezdve karakterizálta Füst Milán művészetét. S a két műfaj fölé pedig egységes esztétikai égboltot rajzol a Látomás és indulat a művészetben című munkája, melyet 1948-ban tartott egyetemi előadásaiból szerkesztett könyvvé.

Ez a művészetfilozófia jellegzetesen polgári, semmiképpen sem marxista. De Füstnél nyilvánvalóan nem tételes művészetelméletről, hanem a maga gyakorlatából kiszűrt elvekről van szó. Elveinek lényege: a művészetben az életteljességet csak a látomás s az azt kifejező indulatmenet hozhatja létre. Az értelmi tevékenységnek itt másodrendű a szerepe – más a struktúrája a képzeletnek és más az intellektusnak. Az a külön nyelv, melyen a művészet beszél, bizonyos animális ingerek szublimálásából rögződött belénk: a ritmus, a periódus, vagyis az ismétlés, a figyelem biológiai természete mind meghatározzák esztétikai élvezőképességünket, vagyis azt, amit közönségesen szépnek nevezünk. Ez a művészet a szavak érzéki erejével, a kompozíció arányaival hat, hallucinatív és vizionárius eszközökkel, a rögtönzés illúziójával stb.

Füst Milán tehát tulajdonképpen annak az alkotási módszernek a fegyvertárát írja le esztétikájában, mely a művészi teremtés önállósuló elemeivel fejezi ki ama mindig megközelíthetetlen "transzcendenciát". Életművének gondolati koronájával tehát mintegy visszamenőleg igazolja azt a sajátosan magányos, társtalannak rémlő poézist és prózát mely esztétikai síkon lázadt a konvenciók és a maradiság ellen.

Ennek a lázadásnak szinte egyetlen vezérszólama és tartalma volt: a harmonikus és megállapodott rend illúziójával szemben a pesszimizmus bizalmatlanságát és kétségbeesését felébreszteni.

Az Esztétika folytatásának, filozófiai elvei továbbgondolásának foghatjuk fel az öregkori termés két kitűnő munkáját. Ez mind én voltam egykor (1957) és Hábi Szádi küzdelmeinek könyve (1958) címen egy keleti mágus és fia, Tahtur párbeszédeiben és elmélkedéseiben Füst Milán feljegyzéseinek és naplótöredékeinek gondolatai fogalmazódnak meg az Ezeregyéjszaka színes nyelvén, de egy modern filozófus világában. "Mert milyen ez a világ? Itt Ellentmondó Princípiumok uralma van, vagyis minden, ami létezik, ellentmondó princípiumokat hord magában, s az is lehet bizony, hogy épp ezáltal jöhet csak létre." A napló és a mese ezeket az ellentmondó princípiumokat sorakoztatja egy eleven és tapasztalati dialektika színképelemzésével. Boldogság és boldogtalanság, érzéki és intellektuális megismerés, szerelem és gond, az ingerek változatossága és a halál – mindezeket a rögtönzés frissességével, egy hosszú élet tanúságának hitelével tárgyalja Füst Milán filozófiai jegyzeteiben.