Cholnoky Viktor (1868 Veszprém - 1912 Budapest)

Középiskoláit Veszprémben és Pápán végezte. Ügyvédnek a fia, ő maga is jogi tanulmányokat folytatott. Az egyetemet azonban nem fejezte be, újságíró lett 1894-ben Veszprémben, majd 1898-tól Budapesten. A fővárosban a Pesti Napló belső munkatársa, utóbb segédszerkesztője. Egyideig A Hét szerkesztésében is részt vett. Első novellás kötete még Veszprémben jelent meg, későbbi elbeszéléseit a Pesti Napló, a Magyar Géniusz, A Hét, a Jövendő, a Vasárnapi Ujság közölte. Élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Fordította Maeterlinck, Bourget, Shaw, Bernstein stb. műveit.

{432.} Ha szépírói tevékenysége úgyszólván egyetlen műfajhoz, a novellához kötődött is, mégis rendkívül sokoldalú író. Különböző írói, művészi, eszmei törekvések irányítják novellaírói tevékenységében. Sokszor ellentétes irányú ambíciói nem mindig erősítik egymást, inkább bizonyos diszharmóniát teremtenek művészetében. Erős filozófiai érdeklődés és misztikus álomvilág, intellektualizmus és művészi vizionálás egyaránt jellemzi művészetét. A hazai tájak szeretete, saját kifejezését használva: a pannonizmus éppúgy egyik inspirátora volt, mint az ismert környezetből való elvágyódás. A romantika éppúgy áthatja írásait, mint a romantikus iróniára jellemző kételkedés. Egységes világnézetről nem igen beszélhetünk vele kapcsolatban, inkább egy következetességgel jelentkező életérzésről, mint a művészetét átfogó erőről: az elvágyódásról. Ennek az alapérzésnek a gyökereiről Cholnoky írófivére, Cholnoky László tesz érdekes vallomást. "Már néhány száz évvel ezelőtt kellett volna megszületnie – írja bátyjáról, Viktorról Cholnoky László 1917-ben a Nyugatban. – Kétségtelen ez, mert a mában soha, egyetlen percre sem volt itthon, úgy, amint itthon vagyunk talán mi többiek. Azt kell hinnem, hogy az ő belső életének minden kínos hánykolódása ... vergődő küzdelem volt a meg nem egyező korral, ami végül is legyűrte és rákényszerítette a szép, nemes rezignációra. De úgy látszik, csak formálisan adta meg magát, lelke mélyén nem halt el a korábbi század visszhangja."

Ősi kultúrák és távoli földrészek titkaiba hatol be képzelete. A korszak kalandregény-irodalma csak kulisszákat épített föl az olvasó elbűvölésére és történelmi kosztümökbe öltöztette szereplőit. Cholnoky egzotikus tájaiban a mindent átforrósító vágyakozás izzó napja hevíti át a tájakat, ő, aki csak Bécsig és Fiúmeig jutott el, távoli népek etnográfiájának és műveltségének ismeretéről tesz tanúságot. Bármilyen sok geográfiai, történelmi és etnográfiai anyagot olvaszt is be novelláiba, s ha ezek az intellektuális elemek néha meg is terhelik írásait, az ismeretanyag közlése mindig másodlagos, alárendelt jelentőségű Cholnokynál. A történelmi kuriózumok felidézésével sem a múlt feltámasztása a célja, nem is pusztán a romantikus múlthangulat éreztetése, hanem egy bizonyos (szintén romantikus jellegű) misztikus örökléshit kifejezése. Az Alerion-madár vére című novellája arról szól, hogy a keresztes háborúk idején egy lovag lelőtt egy alerion madarat, a lelőtt madár vére ráfreccsent az egyik szemére, megvakult tőle, és rettenetes halált halt. Utódjai is megvakultak, és hasonlóan kínos halál várt rájuk, mert a madár átka nemzedékeken át hatott. Az Amenhotep egy bűvös amulett varázslatos következményeiről szól. A varázserejű amulettek története éppúgy gyakori téma volt a korszak novellairodalmában, mint a misztikus átöröklések regényes elképzelései. Cholnoky viszont olymódon ad művészi hitelt ezeknek az írásainak, hogy nagy történeti-filológiai apparátussal, a részletek reális megelevenítésével és mindenekelőtt az átélés lírai erejével mondja el misztikus történeteit. A műveit elemző kritikai irodalom már első könyvének megjelenése után felfigyelt arra, hogy Cholnoky elbeszéléseiben a valóságtól elrugaszkodott titokzatosság az éles határvonalakkal dolgozó reális ábrázolásmóddal milyen jól megfér. "Lázálom és realitás érintkeznek képeiben s mindegyikből marad bennünk valami – írja Cholnoky elbeszéléseiről Schöpflin 1909-ben a Nyugatban. – Pontosan, reálisan rajzolt képek, de a világításuk soha sehol elő nem forduló világítás."

{433.} Számos novellája valójában esszé és csak forma szerint elbeszélés, vagy éppen két szereplő dialógusa, amelyből tételes egyértelműséggel derül ki az író véleménye valamely filozofikus vagy esztétikai kérdésről. Cholnoky tételeiben többnyire a kor divatos eszményei tükröződnek, nem annyira a szó tágabb értelmében vehető közvélemény, hanem a szűkebb, intellektuális rétegeknek a maguk korában újnak, sokszor bizarrnak ható elképzelései. Így például Cholnoky írásaiban gyakran hangoztatja azt a jellegzetesen dekadens gondolatot, hogy a szellemi haladás igazi termőtalaja a betegség, az egészségesek pedig a kultúra sírját ássák meg. Az Ofélia-szanatórium című elbeszélésének szereplői arra a meggyőződésre jutnak, hogy ha egyszer az orvostudomány vívmányainak eredményeképpen az emberiség eljutna oda, hogy már nem lennének betegségek, akkor mesterségesen kellene a betegséget kitermelni, mert az emberiség sorsát a beteg emberek viszik és vitték tovább. Egyik nagy erővel megírt, utópisztikus novellájában, az Új világban minden illúzió nélkül, teljes kiábrándultsággal írja meg azt az elképzelt kort, amely már nem ismeri a betegséget, s amely fantáziátlanul egészséges lesz.

Ebből a szemléletből fakad egész ars poeticája is, amelyet több írásában körvonalaz, de legvilágosabban a Tartini ördöge című novellájában fogalmaz meg. A kor divatos dekadens közhelyét – a zseni a betegség terméke – fejti ki ebben az írásában, és alkoholizmusát is beépíti ebbe az elméletbe. "Boldogok, akik a velük született degeneráció ördöge folytán tudnak alkotni újat, boldogok, akik a fiatal korukban beszerzett neuraszténia segítségével tudják meglátni a kísérteteket. Én nem tudom másképpen, csak úgy, ha a degeneráltság és a neuraszténia ördöge helyett ezt a jó öreg sárga ördögöt szedem magamba." "Hát van igazi író és van igazi művész, aki nem a saját lelke kísértetek rögzíti meg? Írónak, művésznek gondolod azt, aki nem a saját lelke borzongásából, sötét mélységeitől hoz fel új alakokat, hanem a világ sablonjait írja valamelyes stíluskészséggel?" Vallomásának kiindulópontja nem több, mint korának egyik sokszor megfogalmazott babonája. Amit viszont ebből a közhelyből kibont, az mint alkotói önvallomás más korabeli írókra is többé-kevésbé érvényes, mindenekelőtt Cholnoky Lászlóra, aztán Szini Gyulára, de még a Boszorkányos esték Kosztolányijára is.

Látomásokat kibontó fantáziája azokban a novelláiban mutatkozik meg a leggazdagabban, ahol képzelete merészen szétveti a reális kereteket, ahol teljes mértékben elszakad a valóság tényeitől (Olivér lovag, Polixena kisasszony pöre).

Misztikus novellái a közül legeredetibb és legerőteljesebb A kövér ember című elbeszélése. Az egyik balatoni vonaton egy kövér, kellemetlen útitárs egy gyilkosság történetét mondja el. Végül kiderül, hogy a történet elmondója maga az áldozat, és a kalauz csak irgalomból engedte átjönni a hideg hullaszállító kocsiból. Ennek a fantasztikus történetnek művészi hitelét elsősorban a borzongató helyzet intenzív ábrázolásával teremti meg az író, mesteri fogásként a hihetetlent ebben a novellában is éles vonásokkal, reális környezetből bontja ki, és azzal szökteti magasba az egész történetet, hogy végül sem oldja fel racionális megoldással a képtelen históriát, az olvasót meghagyja a borzongató hangulatban, amelyet a történettel felidézett.

Cholnoky alkotói tragédiája abban mutatkozott meg, hogy művészi lehetőségeit nem élte ki teljesen. A kövér ember misztikuma például olyan lehető-{434.}ségeket rejt magában, amelyeket az európai irodalomban elsősorban Franz Kafka bontakoztatott ki, mégpedig meglehetősen hasonló módszerrel, holott nyilvánvaló, hogy kölcsönhatásról a szó közvetett értelmében sem beszélhetünk.

Kortársai és kritikusai elsősorban E.T.A. Hoffmann hatását emlegették Cholnoky Viktorral kapcsolatban, ő maga elsősorban Jókaira és Shakespeare-re hivatkozik, mint nagy élményre. A kor "álomlátó" írói gyakran emlegetik együtt e két klasszikus előd hatását, Szini Gyula is döntő élményként említi Shakespeare-t, Jókairól meg könyvet is írt.

Ők elsősorban a kísértetlátó és láttató drámaírót ünneplik Shakespeare-ben, a halott Banquo szellemét maga előtt látó, vizionárius Macbeth költőjét, azt a Shakespeare-t, akit Móricz racionalizmusa olyan heves szenvedéllyel hárított el magától.

Cholnoky vizionárius művészetének nyomasztó hatását groteszkre hajló humora némileg ellensúlyozza. Legendákat teremt, babonás történeteket von be művészete ragyogásával, közben nemegyszer a misztikus lehetőségek fonákját is megírja, szinte kicsúfolva a hiedelmet, a misztikumot (Kökkü-regén kán fogai). Groteszk humorának egyik érdekes megnyilatkozása az Apa című novellája, amely két megelevenedett múzeumi fáraó-múmia dialógusát jegyzi fel. A huszonegynéhány éves korában elhalt apa-fáraó a felnőttek fölényes, lekezelő módján beszél aggastyán kort megélt fiával, a híres, győztes fáraóval: "Fickó, elfelejtkezel arról, hogy az apáddal beszélsz!"

Cholnoky legmisztikusabb írásainak reális színterei gyakran hazai tájak, elsősorban szűkebb hazája, gyerekkori nyaralásainak színhelye, a Balaton vidéke – mintha egy hazai, "pannon" legendakört akarna megteremteni. A magyar nép hivatásáról való elképzeléseiben sok retrográd elem van. Ez publicisztikai tevékenységében még erősebben felszínre került, mint szépírói működésében. A Nyugat egyik első számában Neomongolizmus címen a távolkeleti népek nagy történelmi jövőjét hirdeti és ezzel kapcsolatban azt vallja, hogy rövidesen eljön a magyar imperializmus kora is, amely távol-keleti "fajtestvérei" segítségével fogja régi hatalmát visszaszerezni és megsokszorozni. A korszak délibábos és felelőtlen turanizmusa az ő gondolatvilágába is behatolt. Cholnoky világnézeti kérdésekben egészen más elveket vallott, mint a Nyugat íróinak többsége, de művészi alkotói munkájában a legszorosabb szálak fűzik a Nyugathoz. Retrográd szemléletének gátlásait formai elemeinek modernsége töri át.

Ha származásában, gyökerében dunántúli író volt is Cholnoky, és ha legszívesebben egy modern és groteszkbe hajló Kisfaludy Sándorként a balatoni tájak új borzongató regéit írta is tovább, igen figyelemreméltó rajzokat ad a fővárosi nincstelenek és lezüllött bohémek világáról néhány novellájában, ezen a területen is olyan lehetőségeket indítva el, amelyek évtizedek múltával sem találtak folytatóra (Az automatában, A senkik szigete).

Cholnoky Viktor művészetének nem volt közvetlen elődje a magyar prózairodalomban. Nem teremtett iskolát, bár tizenegy évvel fiatalabb testvéröccse pályájára rávetődik csonkán maradt életművének példája. Művészetéből különböző irányba is vezettek utak, de negyvennégy éves korában megszakadt pályája inkább a figyelemreméltó kezdeményezések és a nem teljesen beváltott ígéretek szomorú torzóját mutatja.