Török Gyula (1888 Simánd - 1918 Budapest)

A kolozsvári egyetemen bölcsészetet tanult, közben a kolozsvári lapok munkatársa. 1909-ben Nagyváradon újságíró, abban az időben, amikor ez a város még a haladó szellemű polgári élet élénk centruma. 1910-ben már budapesti {448.} újságíró, itt közlik folytatásokban első nagy jelentőségű regényét, A porbant, amely könyvalakban csak 1917-ben jelent meg. Utolsó éveiben a Magyarország parlamenti tudósítója. A zöldköves gyűrű című regénye halálának évében jelenik meg. A képzőművészet is vonzotta, tehetséges rajzoló, festő és karikaturista. Számos képzőművészeti kritikája jelent meg.

Ha csak a novelláit és elbeszéléseit ismernők, azt vallhatnánk, hogy Török Gyula a századforduló tipikus írója, akinek meglehetősen vegyes értékű és eklektikus ízlésre valló elbeszéléseiben éppúgy felfedezhető a századvégi romantika, a szecesszió, a történelmi archaizáló stilizálás hatása, mint egy ezen túlmutató, elmélyültebb lélekrajzzal dolgozó realista igény. Novellái a naturalizmus és a lírai szimbolizmus határán ingadoznak: hol Maupassant a mestere, hol valamelyik meseíró szimbolista. Van köztük nem egy másodlagos értékű írás, történeteiben gyakran megérződik a spekuláció kínos gondja, a történetek kidolgozásában pedig a mechanizmus. Elbeszéléseinek megformálásában, a cselekmények fordulataiban, kidolgozásában sok az elkoptatott, "irodalmias" sablon. Mint novellista gyakran a meglepőt kereste: az olvasót megdöbbentő fordulatokat és megoldásokat, a "regényes" befejezéseket. Ma azonban e fogások mögül már kiütközik egy rég letűnt elbeszélő modor, a századvégi romantika egész anakronisztikus mechanikája. Ahol az olvasó elkápráztatására törekszik, gyakran ott a legmesterkéltebb. Van azonban néhány egyszerű novellája is, amely a korszak legelmélyültebb realista remekei mellé is odaállítható, de ezeknek a megalkotásában egészen más módszer érvényesülését érezhetjük, mint a többi elbeszélése mögött. Ezekben az egykori élmény tiszta, harmonikus újjáélésével és kifejezésével ragadja meg az olvasót. A szecesszió rejtőzködő stilizálása helyett közvetlen hangvétel érvényesül néhány erőteljes novellájában, már a történet indításától kezdve. Leginkább az önéletrajzi vonatkozású elbeszéléseiben tisztul ki a hangja, ebben a témakörben hatja át írásait igazi líra (Húgom, A mostohánk) , és ezekben a novelláiban lép túl a korszak mesterkélt érzelmességén egy erőteljesebb, lélektanilag is modernebb realista ábrázolás felé. Ezzel a módszerrel – néhány kitűnő novellájában – a lélekrajz magasabb feladatait is sikerrel oldja meg: hitelesen ábrázolja a gyermekkor belső világát (A kis gróf), és meggyőzően, mély átéléssel írja le patologikus, kettétört emberi sorsok vigasztalan hányódtatásait. Ebben a vonatkozásban a már említett A mostohánk című elbeszélése mellett igen figyelemreméltó a Nagyon jó vicc! című remek novellája.

De nem a novella az a terület, ahol Török Gyula messze túllépett a századforduló magyar irodalmának határain, hanem a regény. A korszak legtöbb magyar írója a novellában futtatta fel művészi erejét a legmagasabbra, és többségük nem hagyott hátra kiemelkedő jelentőségű regényt: Tömörkény, Szini, Cholnoky Viktor, Cholnoky László, Csáth Géza pályája egyaránt ezt példázza.

Török Gyula két erős társadalomkritikával áthatott kitűnő regényt alkotott: A porbant (1917) és A zöldköves gyűrűt (1918). Mindkettő a magyar dzsentri útját, dekadenciáját ábrázolja a polgári fejlődés hitének nézőpontjából. A porban jelent meg előbb, de A zöldköves gyűrű mutatja be a dzsentri dekadenciájának korábbi periódusát. Ez utóbbi az érettebb alkotás, a társadalomrajz mély líraisággal itatódott át ebben a romantikus színekben gazdag {449.} realista műben, amely legjobb fejezeteiben sok rokonságot mutat Kaffka Margit remekművével, a Színek és évekkel.

A porban hőse egy gazdag dzsentrifiú, Kender Pál, aki Pesten nemcsak jogi doktorátust szerez, de szívvel-lélekkel be is illeszkedik a polgárosodó főváros szabadabb, emberibb, a társadalmi előítéletekkel nem sokat törődő pezsgő kultúrájú életébe. A szerelem is ide fűzi, de egy napon özvegy anyja visszarendeli vidéki fészkükbe, a "porvárosba" és ő hiába védekezik, abban a reményben, hogy a gazdaság rendbehozása után újra visszamehet és folytathatja pesti életformáját. A vidéki környezet megköti, magához láncolja és végül tragédiába kergeti ezt a különös magyar Oblomovot. Nincs a magyar irodalomban még egy regény, amelyben az Ady-megfogalmazta "városos Magyarországot" ilyen mély és áthághatatlan szakadék választaná el az anakronisztikus falusi magyar élettől, mint Török Gyula művében. Ady már a mérgező baktériumokat is látja a polgári fejlődésben, Török Gyula még feltétlen bizalommal tekint a városos Magyarország, a polgári átalakulás, a származási jogokat felváltó új értékmérő, a munka felé. Kender Pál reménytelen tespedésének színhelye a "porváros", a falusias, elmaradt dzsentri Magyarország szimbóluma: kulturálatlan, külsőségeskedő, romlott és korlátolt. A kisvárosi dzsentriket, a dzsentrivel vegyülő és szokásait felvevő kispolgárokat és polgárosult parasztokat átható gúnnyal ábrázolja, többnyire a Mikszáth-hagyományokat folytatva.

Kender Pál is éppolyan magányos és reménytelen életet él, mint Móricz regényeinek magasbatörő, de tehetetlen, szárnyaszegett figurái, de A porban hősének bukásában nagyobb szerep jut a szubjektív, lélektani és biológiai tényezőknek is. Némileg színezi-árnyalja Török Gyula társadalomszemléletét a korszak egyik divatos elmélete, amely friss és fáradt fajták szerint osztályozta a különböző népeket. Ez az egykor felkapott és sok tévhitet tápláló teória nem torzítja el Török Gyula társadalomrajzát, csak egy bizonyos determinizmusnak ad nagyobb teret, amelynek következményei a főhős pályájának rajzában észrevehető módon megmutatkoznak és a kibontakozó kitűnő realista alkotást egy kissé a tézisregények felé tolják el. Kender Pál menthetetlen süllyedése bizonyos mértékig a "fáradt fajták" sorsának illusztrációjává válik a regényben.

A porban a regény megírásának idején játszódik, A zöldköves gyűrű az 1849 utáni évtizedekben. Mindkét regény a "polgárosodás", a polgári átalakulás nézőpontjáról látja és ítéli meg a dzsentri sorsát, de a két regény közelebbi mondanivalója már elválik egymástól. A porban egy magyar Oblomov sorsán át a dzsentri dekadenciáját mutatja be éles vonásokkal. A zöldköves gyűrűben az a probléma kerül előtérbe, hogy a dzsentri legjobbjai, a régimódi, keménykötésű, konzervatív férfiak és becsületes asszonyaik hogyan vívják reménytelen küzdelmüket rétegük anyagi és morális süllyedésével. A zöldköves gyűrű hőse Őz József önként lemondott bárói címéről, hivatalt vállalt, becsületes polgárember akar lenni, nem éppen lelkesedésből, de előrelátó józanságból és gyermekei jövőjére gondolva. A regény társadalmi programjában és végső kicsengésében, ahogy polgárosult hőseinek útját előrevetíti, sok utópisztikus vonás is van. A zöldköves gyűrű igazi értéke magának a bomlási folyamatnak mesteri rajzában található, ahogy egy család életének ábrázolásában hiteles és elmélyült társadalmi képet ad arról, hogy a zárt {450.} dzsentrivilágon belül mit jelentett a nagy társadalmi megrázkódtatás. Miként tették próbára ezek az esztendők az erős embereket és miként sodorták el az erejét vesztett, csak külsőségekben, gesztusokban élő többséget. Mélyreható ábrázolással mutatja be ezt a haldokló világot, fellobbanó, nagylángú szerelmeivel, sírig tartó szenvedélyeivel. Líra hatja át a regény minden sorát, mert ha ítéleteiben, erkölcsében a holnap Magyarországa, a polgári átalakulás oldalán áll is az író, érzelmeinek ezer szála a hajótöröttekhez köti. De ez a líra nem szakad érzelmességbe, a valóság törvényeinek kérlelhetetlenségét ismerő író realizmusa összefogja a feltörő érzelmi hullámokat. "Mindig nyugodtnak, csöndesnek, szédületmentesnek látszott. Holott belül úgy égett, mint egy falu" – írja Török Gyuláról Krúdy.

Őz József polgárembernek vallja magát, de puritán erényeiben, tisztább, józanabb életfelfogásában egy korabeli korszak konzervatív tartása is érezhető. Egyszerre modern és konzervatív jelenség a dzsentri átlagemberek környezetében. Keményerkölcsű férfi, aki messzebbre lát, mint a többiek, de még a reformkor morális örökségét hordja magában. Másrészt a dzsentri környezet sem azonos még A porban dzsentri-kispolgár népségével. Összefogja még őket a család, egy konzervatív erkölcs, a romantikus magyar gavalléria kohéziója, és ez erkölcsi tartást is ad nekik.

Ha úgy szemléljük A zöldköves gyűrűt, mint A porban történelmi előzményét – Rónay György tanulmánya figyelmeztet erre –, nyilvánvalóvá válik Török Gyula történelemszemléletének, társadalomábrázolásának nagyszerű ereje és realitása. A zöldköves gyűrű több nemzedék útjának a története és a cselekmény sodrának az iránya jelzi mindazt, ami A porban korában majd mint züllés és tragédia következik be.

A Török Gyulával foglalkozó irodalom elismeréssel állapítja meg, hogy az írónak azért sikerült hű képet adnia a dzsentri életforma válságáról, mert belülről szemlélte és ábrázolta a dzsentriélet süllyedését. Ez a tétel addig érvényes, amíg arról van szó, hogy a művészi átélés, a figurák sorsával való belső azonosulás eredményezett jelentős művet a regényíró Török Gyula esetében, de nem arról van szó, hogy Török a dzsentri apoteózisát írta meg. Az együttérzés és a szánalom nem zavarta meg szemléletének realitását. A történelmi valóságot írta meg nagy érzelmi átéléssel. Még legvonzóbb, legbecsületesebb alakjai, az Őz Józsefek és a Kender Pálok se "nagy emberek", az író mindvégig tisztán látja figuráinak arányait, – amint az új világ, az új társadalmi berendezkedés szövevényébe kerülnek, kitűnik tehetetlenségük, gyengeségük.

Ikrek című regényét – utolsó művét – az Érdekes Ujság regénypályázatára írta. A regény minden bonyodalma akörül forog, hogy két egymásra az összetéveszthetőségig hasonló ikerfivér ugyanazt az asszonyt szereti. Naiv, érzelmes történet, könnyed stílus és nem túlságosan elmélyült pszichológiai módszerek jellemzik ezt a művét, mintha nem is A porban és A zöldköves gyűrű szerzője írta volna. Elképzelhető, hogy fiatalkori kísérletét küldte be a pályázatra, vagy pedig könnyű, szentimentális történetet akart írni az Érdekes Ujság olvasótáborának.

Török Gyula regényeiben az író korai halála miatt csak félig kibontakozó realista művészet valósult meg.