{468.} Gárdonyi Géza

Már Gárdonyi Géza (pályáját l. a IV. kötetben) nagysikerű A bor című színművében (Nemzeti Színház, 1901) is van ebből a szemléletből valami: Baracs Imre és Szúnyog Juli konfliktusa, Eszter életútja mögött mint társadalomtörténeti háttér a falu differenciálódása tűnik fel. De Gárdonyi a kínálkozó népdrámai lehetőséget, az igazi konfliktust, a társadalmi ellentét ábrázolását megkerüli, s esetleges vonások kidomborításával a házastársi dac drámájává egyszerűsíti a történetet.

Gárdonyi, Bródyhoz hasonlóan, szintén tudatosan alkalmazza a naturalizmus dramaturgiáját, a darabhoz írt szerzői utasításai félreérthetetlenül erről tanúskodnak, A bor mégsem tiszta naturalista dráma. A népszínmű konvenciói, melodramatikus megoldásai továbbélnek benne, de nagy jelentősége, hogy figuráit megtisztítja az eddigi parasztábrázolás cifraszűrös, pántlikás szemléletétől, s ezzel az igazi fordulat, Móricz Sári bírója számára készíti elő az utat.

Többi darabjában nem tudja megközelíteni A bor drámai erejét: sem a szirupos érzelgősséggel kevert Annuskában (Nemzeti Színház, 1903), sem A láthatatlan emberből dramatizált Zétában. Egy művére érdemes még felfigyelni, a Fehér Anna (Király Színház, 1905) című népies játékára, vagy ahogy a szerző nevezte (a népszínművek még mindig sikeres betyár-romantikájára gondolva): betyár-történetére. Gárdonyi a népballadák világához fordul; néhány évvel azelőtt jelenteti meg Nagy János Heves megyei gyűjtésében a Fehér Anna-ballada variánsait. A népköltészet gyűjtése ebben az időben újra program, Bartók és Kodály ekkor kezdik meg népzenei gyűjtőútjaikat, s ebben a légkörben írja meg Balázs Béla is ősi nyolcasban – a Molnár Anna című ballada formájában – A kékszakállú herceg vára szövegkönyvét.

A Király Színház a János vitéz sikerén felbuzdulva határozta el a Fehér Anna bemutatását, de a várt siker elmaradt. Gárdonyi darabjának sokkal sűrűbb, tragikusabb volt az atmoszférája, mint a János vitéznek, amely a színpadra került változatában, bár Petőfi költeményének népmesei elemeiből készült, mégiscsak operett volt. A Fehér Anna komor balladaisága nem tetszhetett a Király Színház közönségének, még akkor sem, ha a címszereplő Fedák Sári a szerep tragikai lehetőségeit kilúgozva, szentimentális operett-szerepeinek irányába vitte el a figurát.

A Fehér Anna újabb elszalasztott lehetőséget jelent: a nemzeti drámának a korabeli színházi viszonyok között pusztulásra ítélt kísérletét.