| Hevesi Sándor (1873 Nagykanizsa – 1939 Budapest) | TARTALOM | Herczeg Ferenc |
FEJEZETEK
Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc a század első évtizedeiben kialakuló színházi közízlés hivatalos írói, legtipikusabb képviselői. Kezükben az eredetileg harcos naturalizmus a valóság igaz ábrázolásáról való lemondás eszközévé válik, a valamikor tettekre sarkalló játék mutatvánnyá szelídül. Herczeg és Molnár a nyugati társalgási dráma, a boulevard-dráma technikáját ellesve, mutatós helyzetek, jól játszható szerepek felvázolására törekedett. Ezeket a szerepeket tulajdonképpen nem is kellett jól játszani, a színészt nem tették próbára erősebb drámai akciók, csak "természetesen" kellett társalognia, önmagát adhatta, mint délután vagy színház után a társaságban. Talán nem is szerepeket írtak, csak színészegyéniségeket dramatizáltak. Olyan anyagot adtak színészeiknek, amely tompította valóságérzetüket, karakterüket tönkre tette, modorossá szegényítette, elkényelmesítette, mert az igazi konfliktus, igazi indulat nélküli szerepeket különösebb erőfeszítés nélkül, rutinból lehetett játszani. Így alakult ki a rutin-színjátszás, az igazi drámai dialógusokkal tehetetlen társalgási színész. Herczeg és Molnár egész iskolát teremtett, a világ drámairodalmának, fejlődésének hátat fordító, konzervatív iskolát, amely nemcsak politikailag, hanem művészileg is reakciós volt. Elavult szentimentalizmust és a szenvtelenséget kereső színészi stílust, magatartást termelt ki.
Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc is érzéketlenül ment el a társadalom nagy kérdései mellett. A különbségek ellenére, írói magatartásuk lényegében hasonló: a nemzeti létkérdésekről cinikusan tudomást sem vesznek, s a mondanivaló ürességét a cselekmény zsúfoltságával, a szereplők terjengős beszédmodorával akarták feledtetni.
| Hevesi Sándor (1873 Nagykanizsa – 1939 Budapest) | TARTALOM | Herczeg Ferenc |