Az első szocialista költők

Szocialista irodalmunk indulását a 20. század elején megszólaló, a szegényparasztságból, a munkásosztályból vagy nincstelen kispolgári rétegekből jött, s a szociáldemokrata párt és a Népszava köré csoportosuló költők (Csizmadia Sándor, Farkas Antal, Gyagyovszky Emil és mások) fellépésétől számítjuk. Első és legjelentősebb képviselőik, Csizmadia Sándor (1871–1929), majd Farkas Antal (1875–1940) még a századforduló előtt adták ki első verskötetüket. (L. a IV. kötetben.)

{482.} Csizmadia Sándor témában és világlátásban hozott újat kora magyar irodalmába: az alakuló-erősödő nagyipari munkásosztály és az agrárproletariátus életét, gondolat- és érzelemvilágát igyekezett a költészet eszközeivel kifejezni. Az első költő volt, akinek alapélményét a szocializmus adta, aki a proletariátus sorsát, vágyait és reményeit teljes beleéléssel énekelte meg. Versformában a népies hagyományok követője volt, művészetszemléletét még az Adyt megelőző kor alakította ki, s később sem tudott egy többszólamú, differenciáltabb költői formanyelvet kimunkálni. Egyszerű hangütésű versei könnyebben is találhattak utat a szélesebb munkásközönséghez. Farkas Antal, majd Gyagyovszky Emil követte hamarosan Csizmadiát, s nyomukban kibontakozott a Népszava hasábjain – részben a lap belső munkatársaiból – a szocialista világnézetet valló költők első gárdája irodalmunkban (Benjámin Ferenc, Bodrogi Zsigmond, Migray József, Peterdi Andor, Tuba Károly és mások). Központi témájuk még a munkásság nyomora, kiszolgáltatottsága. Ez a téma kispolgári szentimentalizmusba fullad ugyan néhány verselő tollán, egyes költőknél – s mindenekelőtt magánál Csizmadiánál – azonban a forradalmi lázadás hangja is megszólal.

A szocialista irodalom e kifejlődését nagy mértékben elősegítette, hogy a Népszava, amely korábban háromszor hetenként jelent meg, 1905 áprilisában napilappá vált, s kulturális rovatában – amelyet ez időben Bresztovszky Ernő szerkesztett – csaknem minden nap közölt verset, novellát vagy elvi-esztétikai cikket. Emellett az időszaki munkássajtó is gyorsan fejlődött: 1904-ben megindult az Ifjúmunkás és a Szakszervezeti Tanács havi folyóirata, a Szakszervezeti Értesítő, 1905-ben a Nőmunkás, 1906-ban a Szociáldemokrata Párt tudományos folyóirata, a Szocializmus, és a Földmunkás Szövetség lapja, a Világszabadság. 1905-ben a Szociáldemokrata Párt létrehozta saját nyomdáját, a Világosság nyomdát, s ez megsokszorozta a szocialista szépirodalmi művek kiadását. Megindul a Magyar Munkás Könyvtár, a Munkás-színpad, s 1907 végén a Népszava Olvasótára című könyvsorozat. Mindezzel a párt elsősorban a munkástömegek kulturális nevelését kívánta elősegíteni, de egyben megnövelte a szocialista irodalom publikációs lehetőségeit is, és új olvasóközönséget teremtett számára.