{501.} Az avantgárd törekvések

Az első világháború előtti esztendőkben jelentkeznek Európa-szerte az avantgárd törekvések: azok az írók, művészek, akik elégedetlenek a fennálló valósággal, fellázadnak a burzsoá világ, az embertelenné vált élet ellen, s e lázadás a kialakult irodalmi és művészeti hagyományok teljes tagadásában és egy merőben új művészet meghirdetésében fejeződik ki. Az így létrejövő mozgalmak számos képviselője irracionalizmusba vagy a formabontás látszatforradalmába téved, mások a szociális haladást kívánják szolgálni az új művészettel. A mozgalom egésze ennélfogva a sokoldalú kísérletezés, a különféle irányzatok és elméletek egymáshoz kapcsolódó ellentmondásos szövevényévé válik, amelyben tükröződik a változást hozó forradalom érlelődése vagy inkább szubjektív igénylése is, de a burzsoá művészet bomlása, teljes dekadenciába fordulása is. Lázadás ez az új művészet a naturalizmus, az összefüggéseitől elszakított külsőleges ábrázolásmód ellen is. Ilyen lázadás már az impresszionizmus, amely az én közvetlen benyomásait, a természet, az élet által a művészi énre tett hatást akarja pillanatba örökíteni a dolgok naturalista reprodukálása helyett. A futurizmus, szinte az értelmetlenségig megy tovább ezen az úton: már nem is a külső dolgok, érzéki motívumok impresszióját akarja adni, hanem a lélek "pillanatnyi tartalmát". Ebből adódik a futurizmus szimultaneitása: az időben és térben egymástól távol eső dolgok egymás mellett, egyidőben, egyszerre történő felvillantása.

A futurizmus szülőhazája Olaszország, de a mozgalom a cári Oroszországban is gyorsan tért hódít. A futuristák rajongói a mozgásnak, csodálói a gépnek, a gyorsaságnak, de a vadul kirobbanó energia-romboló tevékenységének is. Fellépésük szándékoltan agresszív: a "brutális gesztusok" hívei, ezzel akarják kifejezésre juttatni lázadásukat. Az olasz futuristák az elembertelenedett gépkultuszt és a vak erőt dicsőítik, a háborút "a világ egyetlen gyógyító kúrájának" tartják. Marinetti a "kormosujjú gyújtogatókat" ünnepli kiáltványában már 1909-ben. Milánói csoportjuk erőkultuszában a fasizmus veti előre árnyékát. Velük ellentétben az orosz futuristák a háború ellen foglalnak állást; nagy részük az "értelem-fölötti" művészetben keres menedéket a jelen nyomasztó valósága elől, de legjelentősebb alakjai – Majakovszkij és köre – a forradalom aktív részeseivé, majd túlhaladva a futurizmuson, a szovjet irodalom alakító tényezőivé válnak. Mozgalmuk fő erői tehát a forradalmi haladáshoz kapcsolódnak. A francia irodalomban Apollinaire szimultán lírája válik az új költészet egyik előkészítőjévé, az ő művészetét szintén az evolució ihleti. Bár ő is fellazítja a vers értelmi összefüggéseit, költői újításai: a képek, metaforák szokatlanul merész halmozása, az asszociációk szinte kalandos csapongása stb. – mind az új költészet élettel-telítettségét kívánja elősegíteni.

A német expresszionisták mindezt két vonatkozásban is túlhaladják. Egyrészt a művészi én szerepét odáig fokozzák, hogy magát a művészt állítják az alkotás középpontjába: a művész újszerű, emberi magatartását az első helyre, a műalkotás elé helyezik. Felfogásuk szerint a műalkotás akkor tökéletes, ha hiánytalanul visszaadja az újszerű, művészi én lényegét, ha képes a művész "koncentrált érzésvilágának" kivetítésére. S szerintük a puszta színek, hangok és formák a maguk asszociációs erejénél fogva akkor {502.} is képesek visszaadni a művész érzésvilágát, ha nincs is kifejezett tartalmuk. Másrészt abban haladnak túl a futuristákon, hogy míg azok a mozgást, az energia kirobbanásait tekintik az élet lényegének, s egészükben tudatos társadalmi cél nélkül, pusztán önmagáért a cselekvésért hirdetik az állandó aktivitást, az expresszionisták javarésze mindenekelőtt az emberek szenvedését veszi tudomásul a világból. Legtöbbjük művészetében megszólal a részvét, tettekre serkentő szenvedélyüket a szegények iránti együttérzés táplálja. A mozgalom fő vonala, az 1910 tavaszán August Stramm által alapított Der Sturm körébe tartozó írócsoport meg is áll ennél, de baloldali szárnyuk jóval tovább megy: a Franz Pfemfert szerkesztette Die Aktion munkatársai a világ megváltoztatására irányuló akarat, erő és cselekvés énekesei, költőharcosai akarnak lenni. Élesen szembefordulnak a háborúval, s legtöbbjük részt vesz a német antimilitarista mozgalomban is.

Különböző elvi indítékuk ellenére sok az avantgárd mozgalmak közös vonása. Lázadásuk során mindannyian szembefordulnak a hagyományokkal, megtagadják a múlt egész kulturális örökségét. Mondanivalójuk újszerűségét elsősorban a forma újszerűségével akarják kifejezni. Szenvedélyes hívei a szóalkotásnak, a meghökkentő képek, hasonlatok, kifejezések halmozásának. Mindebből gyakran származik nyelvi torzítás, hangzavar, őrületes vizionálás e költészet egyes darabjaiban, de sok pozitívum is volt e kísérletekben. Kiszélesítették a művészet témakörét, s még fokozottabban éltek a formák szabadságával; hajlékonyabbá tették a költői nyelvet, s a gondolatok, érzelmi motívumok tárgyiasításával, valamint a gondolat- és szókapcsolások, képzettársítások szabad csapongásának meghonosításával új eszközöket is formáltak a valóság, a modern élet gazdagabb ábrázolására. Emellett a művész és közönség között feszülő távolság közelítésére, feloldására is törekedtek. Az avantgardé a világháborút követő forradalmi hullám elültével mindinkább a teljes dekadenciába hanyatlott, de éppen a kísérleteiben rejtőző pozitívumok következtében olyan új elemeket is teremtett, amelyek később a szocialista realizmus formanyelvét, költői kifejező eszközeinek sokféleségét tették gazdagabbá. Eluard és Aragon csakúgy, mint Brecht, Becher vagy Majakovszkij költészete példázza az avantgarde-ból a szocialista realizmusba vezető költői-írói fejlődésutat.

A Tett és a Ma írógárdája elhatárolja magát a futuristák háborús hangorkánjától, költői módszereikből azonban egyesek sok mindent átvesznek, bár legtöbben a német expresszionisták baloldali szárnyát követik, s a háború végén, majd a forradalmak napjaiban az "aktivista írócsoport" elnevezést veszik fel. Nagy részük nem jutott túl a futurizmus vagy expresszionizmus iskoláján, és verseikben inkább csak a célkitűzés volt többé-kevésbé világos, mint a megformálás, de legjelentősebb képviselőik – elsősorban Kassák és Komját – kezdték lerakni egy kiszélesedett horizontú, internacionális eszmeiségű, a munkásosztály életét, érzelmeit és világformáló erejét is megszólaltató költészet alapjait.