Gyóni Géza (1884 Gyón – 1917 Krasznojarszk)

Apja Achim Mihály evangélikus lelkész. Gimnáziumi tanulmányait Szarvason majd Pozsonyban végzi. 1903-ban a pozsonyi evangélikus teológia növendéke lesz, de egy év múlva öngyilkosságot kísérel meg, ami végét veti papi pályájának. Rövid ideig szülőfalujában jegyzőgyakornok, majd az Alsódabas és vidéke című lap szerkesztője. 1906-ban Pesten közigazgatási tanfolyamra jár, majd ismét vidéken hivatalnok, aztán újra újságíró, 1910–12-ben a Soproni Napló munkatársa, 1913-tól a Bácskai Hirlap segédszerkesztője. Közben 1907-ben mint póttartalékos katona Boszniában szolgál. 1914-ben a háború kitörésekor bevonul, Przemysl elesténél orosz fogságba kerül s 1915 októberében Krasznojarszkba érkezik. Az átélt szenvedések felőrlik idegzetét, itt hal meg 1917. június 25-én 33-ik születésnapján.

Első verseskötete (Versek, 1904) erősen az útkeresés jegyeit viseli magán, több verse Petőfi helyzetdalainak vagy Vajda János filozofikus költészetének utánérzése. Későbbi köteteiben (Szomorú szemmel, Élet szeretője) Kiss József és főként Ady hatása érződik. Negyvennyolcas hazafiság és erős szociális érzés fűti verseit (Márciusi strófák, Anyaföld), máskor – főként szerelmi lírájában – a dekadens életérzés kifejezője. Bár gondolatvilágát vonzzák Ady eszméi, és lelkesedik sajátos szimbólum-rendszeren épülő modern költészetéért, e hatást nem tudja saját költői alkatához igazítani, és így verseinek hangütése nemegyszer az Ady-epigonizmus veszélyére mutat (Én, Élet szeretője, Életem stb.). 1912-ben nagy figyelmet kelt pacifista versével (Cézár, én nem megyek), 1914-ben azonban a háború énekesévé válik. Harcra lelkesítő líráját (Lengyel mezőkön, tábortűz mellett, 1914) a konzervatív sajtó Ady ellen igyekszik kijátszani.

De már a "przemysli pokol" ágyútüzénél kezd rádöbbenni, hogy a háború a magyar nép érdekeivel ellentétes, s gyűlölete az álhazafiak, a háborúból hasznot húzók ellen fordul (Csak egy éjszakára). Hadifogolyként írt versei az igazságot szenvedélyesen kereső katona forradalmi irányba fejlődő gondolatait fejezik ki. A hadifogság "kálváriáját" rajzolja meg az otthon emlékképei és a fogság valóságának kontrasztjára építve a Levelek a Kálváriáról és más költemények, (1916) költemény-ciklusban, s hangja itt már egyénibbé válik. 1917 tavaszán versben köszönti az orosz forradalmat (Utolsó tánc), s ettől kezdve mind gyakrabban tűnnek fel verseiben az osztályellentét s a háborúért felelős úri osztályokkal való forradalmi leszámolás motívumai (Egy gyöngéd lelkű grófnőhöz, Fogoly honvéd testamentuma). Az Októberi Forradalom előszele érződik e költemények felforrósodott hangjában, indulati telítettségében, noha a költő a forradalmat már nem érte meg. Juhász Gyula írta róla a legtalálóbb {506.} nekrológot: "A költő, aki 1914 nyarán a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el ..."