Szélesedő irodalmi front az imperialista háború ellen

A legjelentősebb s leginkább a tömegekre ható hang továbbra is a modern polgári irodalom, s elsősorban a Nyugat köré csoportosult írók egyre következetesebb háborúellenes tiltakozása marad. De míg a háború első felében az elodázott forradalmat sirató és visszaváró Ady Endre a Szegény emberek Móricz Zsigmondjával halad messze az élen, most kiszélesül a front: Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád és mások a háború második felében felfejlődnek e két óriás mögé. Leszűkül s az egységen belül a kisebb helyet foglalja most már el a korábban öncélú művészeti elveket hirdető szárny, s bizonyos vonatkozásban ez is radikalizálódik: a háború pusztításain túl a nyomorúság meglátása és elítélése már náluk is hangot kap. Ady Endre kétségbeesett vitatkozása az imperialista háború mocsarába zuhant emberiséggel egyre tragikusabbá mélyül a háború második felében: önmagával is állandóan csatázik, hogy a kétségbeesés heve el ne hamvassza régi forradalmas hitét az emberben (Mai próféta átka, Véresre zúzott homlokkal). Az egész föld iszonyatos pokolnak tűnik Ady ekkori költészetében; pusztulásra érettnek az egész világ (E nagy tivornyán, Krónikás ének 1918-ból). És ebből az önmagával is viaskodó lefojtott keserűségből tör fel 1918 nyarán az Elégedetlen ifjú panasza ellenállhatatlan erejű, forradalmat sürgető kiáltása. A forradalom közeledtét idézi a szimbólumok funkcióváltozása is a versben: a "Vér", "Halál" stb. már nem a háborús borzalmakat fejezi ki, mint korábbi költeményeiben, hanem ismét a forradalmat jelképezi, mint a háború előtti forradalmi fellendülés idején. Móricz Zsigmond A fáklyában végleg leszámol az ország égető problémáinak megoldását az úri vezetés jóindulatától váró régebbi illúzióval. A háború második felében írt riportjaiban összebékíthetetlenné szélesíti a nép és az úri világ között húzódó szakadék művészi rajzát. Kaffka Margit már a munkásosztály küzdőképességét is felvillantja karcolataiban 1918 tavaszán (Vasúton), Karinthy Frigyes a "rajongó és korlátolt" pacifizmussal az "eszmék forradalmát" állítja szembe (Eszmék alkonya) és a kapitalizmus háborús bűneit feltáró szenvedélyes hangú publicisztikájával (Olvasókönyv, Jelenések) valósággal az elkövetkező forradalmat idézi. Az "imperialista morál" csődjét bizonyítja és az új világot készíti elő Juhász Gyula harcos vezércikkek egész sorában, s a forradalmi vihar közeledtét érzékelteti költeményeiben (Magyar nyár 1918). Tóth Árpád az Elégia egy rekettyebokorhoz világpusztulást, felidéző pacifista tiltakozásától jut el az Egy régi ház előtt és az Őszi szántás halk lázadásáig, az "új, igaz, jó emberek" által teremtődő új világ felidézéséig. Babits és Kosztolányi ekkori költészetében szintén vannak a pacifizmuson túlmutató mozzanatok. A pacifista tiltakozásnál lázítóbb hatásúak a szenvedő közösséggel azonosuló Babits-versek (A jóság dala, Éji út, s még inkább a Fortissimo), Kosztolányinak a háború okozóit megátkozó verse (Megölték őt) s legélesebben talán A szörny című "rímjátéka", amelyben a háborúért felelősek elleni népi indulat jogosságát állítja a cselek-{505.}mény középpontjába. A Fortissimo csak kéziratban terjedhetett, elkobozták a verset közlő Nyugat-számot, és Kosztolányi költeményének közlését is megakadályozta a cenzúra; e két vers csak a polgári forradalom, napjaiban jelenhetett meg nyomtatásban.

Legszemléletesebben talán Gyóni Géza költészetének háború alatti fejlődése érzékelteti a háborús szenvedések erjesztő, igazságra ébresztő hatását.