Ady dekadenciája

A Vér és arany korszakában a dekadens témák garmadája jelentkezik Ady költészetében. Mintha a Szini-féle programot, az eredetiben megismert dekadensek, szimbolisták művével hitelesítve, most valósítaná meg. Az Ősz motívumának művészi kiaknázása talán ekkor a leggazdagabb: Párisban járt az ősz, Az őszi lárma, Három őszi könnycsepp. Idetartozik olyan emlékezetesen nagy verse is, mint A nyári délutánok vagy a Sírni, sírni, sírni, amelyben az egymást követő főnévi igenevek a lét értelmetlensége fölötti tehetetlen bánatot sugallják. A belső rettenetek jajairól, az érzés drámáiról ad hírt ez a líra valóban –, hogy Ady szavaival jellemezzük. Egyébként éppen ebből a korszakából választotta ki azt a három verset (A fekete zongora, Jó Csönd-herceg előtt, A halál automobilján), amelynek értelmezésére maga vállalkozott. (Poéta és publikum, HSz 1910) Három nagy probléma köré gyülekeznek a dekadens versek: a Halál, a Pénz, s az Én-versek csoportjába.

Ady birkózása a Halállal már nagyváradi éveiből datálható. "Élő" közelségbe hozta ezt a nagy problémát számára már gyermekkorában a házuk mellett elterülő érmindszenti temető s talán mindennél inkább tragikus betegsége. Az ehhez az érzésvilághoz legközelebb álló, tipikusan dekadens verse, A Halál rokona ma már megkopottnak hat. Programverse lehetne a dekadenciának.

{108.} A vele rokon néhány versből – Az én koporsó-paripám, Nóta a halott szűzről – valóban öncélúan morbid hangulat csapja meg az olvasót. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz a témakör ama verseit, amelyeket Ady életének valóságos problémái sugalltak. Ezekben ugyanis nemcsak dekadencia fejeződik ki, de ott van bennük annak lírai-érzelmi ellenpontja: Ady életszeretete. Az Új versek-ből ilyen A tó nevetett, a Vér és aranyból a Halál a síneken. Mindkét vers az öngyilkosság felé tántorgó ember lelkiállapotának költői kifejezése, ám Ady élethite feloldja ezt a hangulatot, s valósággal az élet himnuszába csapnak át ezek a versek. Ady egyébként kötetének beosztásával is igyekezett ellensúlyoznia dekadens-hangulatokat: "A Halál rokona" ciklust "A magyar Messiások" követi.

Ha a tipikusan dekadens Halál-témát ennyire emberiesítení tudta, mennyivel inkább teheti ezt a Pénz motívumkörével. Előzményei ott vannak párizsi keltezésű tárcákban csakúgy, mint az Új versek két darabjában (Ima Baál Istenhez, Harc a Nagyurral). Szinte egész pályáján izgatta ez a gond: "A Pénz maga a gyalázatossá változott isten, aki bosszúálló és büntető minden ok nélkül" – vallotta a Vér és arany születési évében (BN 1907). Egy Világ-beli körkérdésre adott válaszából pedig a pénznek az ő költői szimbólum-rendszerében elfoglalt helye derül ki: "A Börze, a Tőzsde, nekem olyan rettegtető, imponáló nagy szavak, mint a Halál, a Szerelem s az Élet" (Világ 1911). Ady életének, párizsi, pesti mindennapjainak szűkös szegénységéből nőtt ki a "Mi urunk: a Pénz" vonulata. A Sírás az Élet-fa alatt mitológiáját csakúgy az ihlette, mint A nagy Pénztárnokot. Biblikus téma – Lázár a palota előtt – éppúgy alkalmas ürügy kifejezésére, mint a dekadens líra köréből merített, kötetcímmé emelkedő Vér és arany. Árulkodó, hogy talán ezek között vannak a legkönnyebben felfejthető szimbólumok. Ady egyéni gondjai azonban ugyanakkor a korra is utalnak: ezekből a versekből egyszerre csapja meg az embert a már-már élethabzsolásba csapó vágy s annak felismerése, hogy a Pénz a világ mozgatója. Schöpflin Aladár erről a tematikáról írja: "Ezzel is ... a képmutatás nyűgös kényszere alól szabadította fel a magyar költészetet". A dekadencia felé mutatott még a néhány falusi nosztalgiájú vers (Álom egy méhesről, Hazamegyek a falumba), amelyekben az elfáradás, a menekülés hangja szólal meg.