Az októberi forradalom hónapjaiban

Életének talán legigazabb szavú tanúja, Bölöni György írja: "Amint Petőfi lába alól kihúznék a talajt, ha kikapcsolnék 48-ban, úgy Adyt sem lehet elvágni 1918-tól. Ezernyolcszáznegyvennyolc a Petőfi és ezerkilencszáztizennyolc az Ady beteljesülése volt"–írja Az igazi Adyban. Ady és az októberi forradalom kapcsolatát illetően Bölöni szavai iránytmutatóak. 1918 őszén még súlyosabbra fordul Ady betegsége. Nehéz fájdalmak gyötrik, szava ki-kihagy, de azért szenvedélyesen figyeli a sürgetett és várt forradalom eseményeit: "... a háborús és forradalmi káoszban érkezett Budapestre. Oda akarja magát adni az eseményeknek. Mindennek, ami jó, mindennek, ami lesz: látható fejévé nő Károlyi Mihály. S Ady üdvözlő táviratot küld Károlyi Mihálynak ... akarta az érintkezést a forradalommal ... lássák: hozzájuk tartozik, az övék, ő, Ady Endre."

A forradalom is demonstrálni akarta, hogy Adyt költőjének tudja. A kormányban ott volt leghűségesebb barátainak egyike, Jászi Oszkár, s a forradalom mellett volt lapjaival Hatvany Lajos is. Az ő ösztönzésükre üd-{141.}vözölte a Nemzeti Tanács Adyt, aki meghatottan válaszolt, s köszönő szavaiban a magyarság, a forradalom sorsáért aggódó költő hangja szólalt meg.

Még aláírta a legjobb magyar entellektüelek nyilatkozatát, és még életében megkapta A halottak élénre Tóth Árpád, Schöpflin, Bölöni értő szavát. Maga A halottak élén is szinte az utolsó pillanatban érkezett jóvátétel volt a háborús évek némaságáért. 1914 márciusától nem jelent meg kötete.

A halottak élén, amelyet Hatvany segített kiadni, mintegy antológia-szerű válogatás Ady háborús lírájából. 1914 és 18 közötti termésének másik része Az utolsó hajók címen posztumusz könyvként került az olvasók kezébe.

Ez utóbbi kötet végén kapott helyet Ady utolsó verse, az Üdvözlet a győzőnek. Ez a megrendítő-könyörgő írás a győztes antantnak volt szánva, címezve. Halálos betegen még egyszer elmondta, hogy a háborút a forradalmi indulatok levezetésére robbantották ki az egymással szemben álló nagyhatalmak. Végső megszólalása volt ez a vers Ady magyarság-hangjának. S utolsó nyilvános szavaiban, amelyeket a Vörösmarty Akadémia első elnökeként az alakuló ülés nagy napjára fogalmazott, de erejéből már nem futotta, hogy ő maga fel is olvassa, ezt mondja: "... ennek az elkockázott országnak és szerencsétlen magyarságnak még minden joga megvan az élethez ... nem búsmagyarkodást akarunk, hanem protestációt, föllebbezést és bátor kiáltást a népek hazája nagyvilágához." Krúdy Gyula emlékezéseiből úgy tudjuk, hogy voltak fenntartásai az októberi forradalmat illetően: a szociális reformok igénye, az egészséges bizalmatlanság az új hatalomhoz dörzsölődzőkkel szemben, egyszóval, a régi forradalmár Ady hangjának türelmetlen szkepszise volt ez.

1919. január 27-én halt meg. A forradalmi kormány saját halottjának tekintette, a Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel. A temetés megrendezésére a szocialisták vállalkoztak: munkások álltak díszőrséget a koporsója mellett. A főváros népe úgy tisztelgett és hódolt a halott Ady emléke előtt, hogy sokaságával ellepte az egész Múzeum kertet, sőt a körutat is. Ravatalánál, a sírnál a legjobb barátok: Móricz Zsigmond, Jászi Oszkár, Babits Mihály, Schöpflin Aladár, Kunfi Zsigmond, Biró Lajos, Kernstok Károly rótták le búcsúbeszédükkel kegyeletüket.