"Elégedetlen ifju panasza" (1918)

Ady gondolkozásában a háború első pillanatától ott élt a változás vágya. Olyan nagy versét, mint a Mag hó alatt, még 1914 őszén írta. S ugyanakkor született Új s új lovat című verse, amely nemcsak az emberben való végső hit nagy himnusza, de a változás akarása és sürgetése is. Istenhez forduló mozdulata erre mutat, a biblikus előadás ezt a kettős tartalmat rejti:

{140.} A végesség: halhatatlanság

S csak a Máé a rettenet,

Az Embernek, mig csak van ember,

Megállni nem lehet.

Az emberi múltat, a humánumot féltette Ady a háborúban (Intés az őrzőkhöz), s ebben a helyzetben, 1914–15 körül csak az Új s új lovat örök humanista mondanivalóját lehetett monomániásan ismételnie.

Ady gondolkozói, emberi nagyságát mi sem mutatja jobban, mint hogy 1917 tájától kezdve nem egyszerűen az elvont jövőt emlegeti: hirdetni kezdi ismét a megváltó forradalmat. 1917 január elején már így írt öccsének, Ady Lajosnak: "No, szenvedek, de mégis hiszek abban, hogy ki kell bírnom ezt a poklot, át kell repülnöm. Bele kell még szólnom az új és furcsa világ zsibbadt megindulásába. Koporsószegezésnél s koporsónyitásnál ott akarok lenni s ott leszek. Életem: ez – ez a remény, meg a nyavalygásom" – ismétli meg s nyomatékosítja ezzel is, hogy mennyire várja a változást.

A tömegek amelyek egykor a háborút éltették, közben alapos iskolán mentek át: 1917 végén, 1918-ban már sztrájkokkal, katonai fegyelem megtagadásával válaszoltak a militarista államnak. Oroszországban győzött a forradalom. Lenin első tette a béke-dekrétum a világ népeihez. Ady ekkor már nagy beteg: versei ritkán születnek. De van szeme még így is, hogy felfigyeljen a forradalmasodó világra. 1918 nyarán, mikor a háború elhúzódása miatt már az 1900-ban születettek behívására is sor került, megírta az Elégedetlen ifju panasza című versét, amely nyílt beszéd a tisztító forradalom mellett. A hagyományos lírai helyzetdalt választotta keretül. A háború egybemosta az egész világot: ez Ady rettenetes látomása. Úgy óhajtja most ismét a megváltó forradalmat, mint Az Illés szekerén idején, s valósággal szerelmesen hívogatja: "Óh forradalmak, miért késtek?"