Első írói korszaka és pályakezdése 1919-ig

Életéről művei beszélnek. Gyermekkorát az Életem regényében, debreceni emlékeit a Légy jó mindhaláligban fogalmazta művé. Sárospataki élményeiről a Kamaszok című töredéke szól, a kisújszállási évek emlékeit a Forr a borban és a Bálban dolgozta fel. Tanulmányaiban, novelláiban, cikkeiben is lépten-nyomon önéletrajzi adalékra találhat a kutató. Élete regényében gyermekkorán túllépve, szinte egész élete jelentős mozzanatait megírta.

Élete regényét a "két pólus" elméletére építette. Eszerint anyai ősei feudális magasságokból ereszkedtek egyre lejjebb, a báróságból a falusi papságig, az apaiak a mélységből – a résztelkes jobbágyságból – emelkedtek a falu irányadó szintjéig. "A két pólus között szikra pattant, s lettem én" – írja Móricz Zsigmond. Ennek a regénynek csillogó fejezetei vannak, tudós, hősszerelmes, rebellis papokról és nemesi származásukat a fejedelmekig felvivő bárónő ősanyákról, – a valóság egyszerűbb. Az anyai ág is a jobbágyságból emelkedett a papságba, Sárospatak útján, a reformkorban: Pallagi József prügyi résztelkes jobbágy fia volt, úgy került kollégiumba, mint Tompa Mihály, a rimaszombati csizmadia fia; vagy a jobbágyfiú Erdélyi János. A parókiából kieső családban – Pallagi József korán halt meg, egyidőben apósával, Nyilas József tiszteletessel – alakul ki a fényes ősök legendája; jól esett a szegénységben legalább a múltat szivárványosra álmodni, s táplálni a {152.} gazdagabb jövőre való jogot a nagy származás tudatával. Erősen hatott ez a legenda; a Pallagi s Móricz gyermekek úgy nevelkedtek, a legnagyobb szegénységben is, hogy bármely pillanatban készek lettek volna beköltözni a vágyaikban őrzött kastélyba. Az író Móricz Zsigmond a maga írói útját akarta magyarázni a két pólus elméletével: miként lett a középosztály szellemében történt nevelődésével mégis a parasztságnak a paraszti életkörön túltekintő szószólója. A családi életen belül figyelt a paraszti apa értékeire, édesapja erőit vetítette az egész parasztságra, s az apai, népi értékek hitében követelte a paraszt teljes "rangbeli kezelését". Móricz Zsigmond a parasztsághoz és nemességhez egyként fűződő vérségi kapcsolatai révén is jogot formált arra, hogy a nemzet minden rétegéről az atyafi kíméletlenségével mondja meg a véleményét. Apja révén a falu minden rétegével bizalmas hangot tud megütni, a Pallagi-testvéreken keresztül pedig a kisuraktól a szellemi arisztokráciáig érzi magát íróilag otthonosnak.

A regényes elemektől megtisztított valóság is elég regényes. Móricz Zsigmond egy ötholdas parasztlegény és egy négy gyermekes özvegy papné lányának a házasságából született, Tiszacsécsén, 1879. július 2-án. Móricz Bálint, az apa, hatalmas indulatú és ambíciójú paraszt volt, a viszonylag szabadabb fejlődésű szatmári parasztság sarja, vállalkozó szellemű, lázadó természet; az író lázadó férfihőseinek, Turi Danitól Rózsa Sándorig ő az egyik modellje. Édesanyja, Pallagi Erzsébet abból a papi rétegből való, amely az úri renden belül közelebb állt a néphez, művelt, függetlenségi tradíciójú volt. Ezeket a kulturális, demokratikus és függetlenségi hagyományokat őrizte az apa nélkül maradt Pallagi család a paraszti szegénységbe csúszva is. Ebbe a családba házasodott be Móricz Bálint. Ő állította meg a család hullását; az ő energiája biztosította a Pallagi család vágyainak a valóra váltását. Maga a paraszti munkát ácsmunkára cserélte. A Pallagi fiúkat iskoláztatta – Gyulából a kisújszállási gimnázium igazgatója lett –, vagy mesterségre adta. S az egész családot Csécsén, Prügyön, Istvándin és a zempléni falvakon keresztül Budapestig vitte a parasztságból az értelmiségig. Ez is regény, nagyobb a regénynél: a négy elemit járt apa és az özvegy papné leányának házasságából született hét gyermek száznál több osztályt végzett, közgazdászok, építészek, tanárok, szobrászok lettek.

Móricz Zsigmond nevelése a Pallagi család szellemében történt. Papok, kisértelmiségiek között kanyarog az útja, a paraszti szegénységben is, ebből a környezetből hozza első kulturális élményeit és szemlélete gyökereit. Elsősorban a Pallagiaktól. "Józsi bátyám az összes lezüllött iparos válfajt teszi atyafivá, – írja az Életem regényében – Laci a felkapaszkodó, elgazdagodott s urasodó magasabb ipari s alacsonyabb tisztviselői életeket kapcsolja hozzám, míg Gyula bátyám útján a szellemi arisztokrácia nyílt meg előttem." Gondolatai – s erre még az Életem regénye írásakor is büszke volt – jórészt innen gyökereznek, e vagyonilag legalsóbb színtű, de szellemileg még a legmagasabbakkal is versengő kultúrrétegből. Szociális és demokratikus érzékenysége innen viszi a parasztsághoz s növeli az egész nemzet írójává.

A diák Móricz Zsigmond, miként anyai ősei, Debrecen és Patak útján jár, a debreceni, sárospataki református kollégiumban, és a kisújszállási református gimnáziumban végzi tanulmányait. A vallás és a szociális igazság nagy kérdéseivel küzdve még a debreceni teológiára is beiratkozik. Félévig marad {153.} ott, aztán átiratkozik a jogra: "nem lesz szolgája hipotézisnek, melynek nincs értelme." A debreceni főiskolán jogot csak egy félévig hallgat; 1900 őszén Pestre jön. A jogi karon próbálja folytatni tanulmányait, majd a bölcsészetre iratkozik. Egyiket sem fejezi be, noha a könyvtártermek lakója. Filozófiát, irodalmat és nyelvészetet olvas, jövendő írói munkájára készül, közben kenyérkereső munkákkal próbálkozik, hogy eltartsa magát, s az 1902-ben Budapestre érkezett családján is segíthessen. Előbb a kultuszminisztérium számvevőségi gyakornoka, majd napidíjas a statisztikai hivatalban, 1903-tól a frissen alakult Az Ujság szerkesztőségében kap száz koronás munkát. Tanár vagy hivatalnok is lehetne, még a konzervatív értelmiség tagja. Eszményei a konzervatív értelmiség eszményei, pártfogói anyai nagybátyján, a nagytehetségű Pallagi Gyulán keresztül a konzervatív tudományosság és irodalom alakjai: Gyulai Pál, Vargha Gyula, Szász Károly és Kozma Andor.

Szinte páratlan érzéketlenséggel látszik elkerülni a kínálkozó jó lehetőségeket: nem él az Eötvös-kollégiumi tagság lehetőségével, nem látszik tudni a Négyesy szemináriumról, ahol kortársai, Babits, Juhász Gyula, Kosztolányi szárnyaikat próbálgatják. Akadémikus ízű irodalomtörténeti tanulmányokat írogat a népnemzeti iskola szellemében (Bajza mint kritikus, Reviczky), elbeszéléseket Jókaira és Baksayra emlékezőn, s igen gyönge népies hangvételű verseket, sőt operetteket. Ez az író még a Jókai-világban látszik élni, ideológiája keverék 48-asság, erősen liberális, nacionalista színezetű. Szinte alapjában kell átfogalmaznia, eltemetnie a fényes szavakat, a regényes illúziókat, s a demokratikus és szociális haladás eszméit keli fölé helyeznie.