A Láthatár
Jellegzetesen polgári demokrata tömörülés, méghozzá annak a városi polgári-kispolgári rétegnek véleményét szólaltatja meg, amely a két világháború között a fasizmustól és a bolsevizmustól egyaránt fenyegetve érzi magát, és amelynek törekvéseit és illúzióit színvonalasabban és korszerűbben fejezi ki majd később a Szép Szó. A folyóirat szerkesztője, Rubin László s az állandó munkatársak: Szász Zoltán, Feldmann Sándor, Bánóczy László, Németh Andor stb. – ennek a koncepciónak karakterisztikus képviselői. Meghirdetett programjuk: "az emberi egység hite felé haladni." A nemzeti eszme elhalásának folyamatát tételezik fel, egy olyan integrálódást, melynek során demokratikus alapon egyesülnek a népek és az osztályok, és kialakul valamiféle polgári, valamilyen "humanista" szocializmus. Ennek lényege, hogy a marxizmus megbukott, a 20. században tehát polgári szocialista pártok és revizionista munkáspártok kooperációja oldhatná meg ésszerűen a gazdasági–társadalmi–politikai problémákat. A szépirodalom ebben a folyóiratban nem játszik főszerepet. Csak a fiatal Illyés Gyula és József Attila néhány szép verse és Nagy Lajos egy írása tűnik ki az egyhangúságból. Kritikai anyaga is a társadalomtudományi művekkel foglalkozik igényesebben, de egy-két irodalomkritikája figyelemreméltó. Németh Andor Kosztolányi Édes Annáját tartotta művészileg jó, ám homályos intenciójú regénynek, Rubin László Babits Halálfiai című regényét marasztalja el a végkicsengés megalkuvása miatt. Az egy évfolyamot megért Láthatár mindenesetre politi-{206.}zálóbb lap a Nyugatnál, de ideológiailag lényegében nem haladóbb, irodalmilag pedig jelentéktelen orgánum.