Berlin – A fordulat időszaka

1926-ban Bécsből Berlinbe költözik, itt él és dolgozik 1931-ig. A német kommunista párt által vezetett művészeti munkáskultúrmozgalmak munkájában vesz részt, s így szorosabb kapcsolatba kerül a német munkássággal, szervezeteivel, részt vesz mindennapi életükben, harcaikban; itt szűnik meg végleg magánya. Tagja lesz a Német Proletárírók Szövetségének (Bund), előadója a Marxista Munkásiskolának (MASch), állandó munkatársa a kommunista és baloldali polgári lapoknak (Arbeiter-Bühne, Weltbühne). Munkásságát elsősorban a film és színház területén folytatja. Több forgatókönyvet ír, közülük néhány nagy sikert arat (Egy tízmárkás bankjegy története, Narkózis, Elza kisasszony, Háromgarasos opera). Legérdekesebb vállalkozása a gyarmati {258.} népek életéről készült forgatókönyv, Ossendowski regénye alapján, nem került forgatásra. Nagyszámú cikket írt a filmről; bár pontos számbavételük nem történt meg, számukat többszázra teszik. Ez irányú munkásságának mintegy összefoglalása újabb filmesztétikai munkája, a Der Geist des Films (A film szelleme, 1929). Az első könyve óta eltelt időszak tapasztalatait általánosítja, felveti már a hangosfilm esztétikájának problémáit, és az eddiginél nagyobb figyelmet fordít a film tömeghatásának elemzésére, a szovjet film ismertetésére. Megállapításai élesebbek, határozottabbak, pártosabbak.

Berlini tartózkodása idején egyik vezetője lesz az úgynevezett népi filmegyesületnek, amely a filmműveltség széleskörű elterjesztését tűzte ki célul. Erőteljesen részt vesz a Német Munkásszínjátszó Szövetség, az Arbeiter Theater-Bund Deutschlands tevékenységében is, melynek egy ideig művészeti vezetője is. 1930-tól az összes munkáskultúrszervezet összefogó csúcsszervének, az Interessengemeinschaft für Arbeiterkulturnak (Ifa) elnökségi tagja. Az AThBD a német munkáskultúra egyik fontos szerve; 1928 óta kommunista vezetés alatt állt, nagyszámú munkásszínjátszó-gárdát, néhány hivatásos s több műkedvelő egyesülést tömörített. Balázs Béla, mint nyilatkozataiból kiderül, a munkásszínjátszásban új művészeti ágat látott, az osztálytudatos proletariátus népköltészetének, kora legfontosabb művészeti tömegmozgalmának tartotta. Az előadott darabokban és jelenetekben egyaránt a merész stilizálás, a szimbólumok alkalmazásának lehetősége ragadta meg. "Színpadon lényeges új formát csak a kifejezetten politikai irányzatú művészet hozott ... Szavalókar és mozgókar és mindenekelőtt a német laikus munkásszíntársulatok teljesen új színpadi alakításai bizonyítják, hogy a nyílt forradalmi tendencia lett a már egyedüli termékeny formanyelv" – szögezi le egy 1931-ben tartott előadásában (Intellektüel aggályoskodások). Emlékezéseiből tudjuk: közvetlenül is rendezője az egyik ilyen társulatnak, az "Eretnekek"-nek, és részt vesz a munkásszínjátszók tevékenységében is, amikor az 1930–31-ben a terjeszkedő és mind agresszívebbé váló fasizmus elleni közvetlen agitáció és harc eszköze lesz.

Szépirodalmi munkássága is szorosan ilyen irányú munkájához kapcsolódik; német nyelven ír színdarabokat, szavalókórus-darabokat, úgynevezett agitprop-csoportok számára szolgáló jeleneteket, – nyersanyagul a munkásszínpadok számára. Ezek a művek (Die Mauer von Père la Chaise; Menschen auf der Barrikade, Hans Urian geht nach Brot) az akkori idők német munkásszíndarabjainak stílusában, eszközeivel íródtak; inkább vázlatok, vezérfonalak, amelyeket a játéknak kell átlelkesítenie; erőteljes osztályharcos szemlélet hatja át őket, a szegények, a proletariátus melletti kiállás, a burzsoázia gyűlölete, de ugyanakkor nem mentesek ez időszak német proletár irodalmában felbukkanó leegyszerűsítő sematizmustól, az osztályok differenciálatlan bemutatásától sem.

Tovább írja gyermekmeséit is: Az igazi égszínkék című kötet darabjaiban megtartja régi művészi eszközeit: álom, csoda és realitás egymásbajátszásaival ér el hatást, de erősebb társadalmi mondanivalóval telíti meséit.

Berlini tartózkodása idején sem szakítja meg kapcsolatait a magyar irodalommal. Több cikke jelenik meg a csehszlovákiai és a romániai magyar kommunista sajtóban. 1931 tavaszán a Sarló meghívására Pozsonyban jár, s felkérésükre több estén át előadásokat tart, amelyeket élénk vita követ; majd együtt {259.} kirándul a Sarló tagjaival, egy kis ideig részt vesz munkájukban. "Súlyos gátlásainktól szabadított meg bennünket Balázs Béla – írja a Sarló akkori szervezője, Balogh Edgár. – Az öntudatra ébredés nagyszerű óráit éltük át körülötte; bármikor belevághattunk a szavába, kérdéseket tehettünk, magyarázatot követeltünk, vitába szálltunk. S ezeken a meghitt estéken jutott el a Sarló fiatal gárdája fenntartások nélkül a proletariátus frontjára ... "

Előadásainak foglalata Intellektüel aggályoskodások címmel jelenik meg (1931); a kis füzet ekkori álláspontjának, fejlődésének hű tükre. Messze van már a magányosság hirdetésétől: "Magányosság ellentéte a kultúrának ... Milyen embertelennek kell lennie annak az osztálynak, melyben csak mint magános teljesedhetik ki az ember. Milyen lelketlennek kell lennie, ha költészetében a lélek a magánossággal egyértelmű." Ekkor már tudja, hogy "tárgyi mechanizálás és tiszta bensőségesség karöltve jár a polgári fejlődésben".

Meggyőzően, árnyaltan érvel az értelmiségi körökben akkor elterjedt (és sokban még máig ható), a marxizmustól, munkásmozgalomtól távoltartó nézetek, vélemények, aggályok leküzdése érdekében s így összegez: "Nem lehetetlen tehát a bizalmatlanságot legyőzni ... Nem egy lealázást, nem egy igaztalan visszautasítást is el kell szenvedni ... csak az érdemel bizalmat, aki valóban megérti ezt a bizalmatlanságot ... Aki valóban akar valamit, ne hagyja magát visszariasztani ... Generálisokra nincs sürgős szükség ... Csak a sorba kell állnunk, a magunk legsajátabb érdekében ..." Balázs Béla emberi útja most már – e szavak értelmében is – elválaszthatatlanul összeforr a munkásmozgalommal; a párt soraiban harcol már. Magányossága véglegesen feloldódott.

1931-ben Moszkvába költözik, a moszkvai filmakadémiára hívták meg tanárnak. Számos nagysikerű film művészeti tanácsadója volt, jelentős filmkritikai, filmesztétikai munkásságot fejtett ki. Ez irányú munkásságának összefoglalása az 1945-ben megjelent Iszkusztva Kino (Magyarul kevéssel utóbb Filmkultúra címmel látott napvilágot.) A magyar emigráció egyes körei részéről bizonyos gyanakvással fogadták; szektás jellegű támadások is érték. Innen is magyarázható, hogy ez években inkább németül írta szépirodalmi munkáit; néhány darabja (Mozart, Hazatérés, Égi és földi szerelem) történelmi tabló, s a történeti, lírai és zenei elemek keverésével ugyan sokban melodramatikus hatást kelt, de a Mozartban ismét ott érezzük fájdalmas, szenvedélyes líráját, régi témáit: a kegyetlen művészsors, az alkotó és a nő összeütközését önti újból drámai formába.