{261.} A felszabadult Magyarországon

1945 szeptemberében haza is tér.

Akkor egyéb nem is kell már:

Jelentkezni: megjöttem hát.

Csendes szóval beköszönni

S megfogni az eke szarvát.

Balázs Béla igyekezett tudását, tapasztalatát a demokratikus magyar fejlődés szolgálatába állítani. 1945 őszétől szerkeszti a Fényszóró című színházi s filmhetilapot, melyben a demokratikus erők széleskörű összefogására törekszik. Nagy lelkesedéssel vett részt az új magyar film megteremtésében; társszerzője volt a Valahol Európában című filmnek; tanított a Színművészeti Főiskolán s vezetője lett az ahhoz kapcsolt Filmtudományi Intézetnek.

Működési területe leginkább tehát a film és színház; 1948-ban magyarul is megjelent a Filmkultúra, filmesztétikai nézeteinek legteljesebb összefoglalása. Széleskörű nemzetközi tevékenységet fejtett ki; Kelet-Németországban művészeti tanácsadó volt, Varsóban, Prágában, Rómában, Párizsban tartott előadásokat. Ugyanakkor itthon nem vették eléggé igénybe fáradhatatlan munkaerejét és tudását; a vele szemben táplált szektás gyanakvás nem szűnt, a filmgyárak államosításakor nem bíztak rá funkciót, nem élvezett nagyobb tekintélyt, sokszor kellett megküzdenie megnemértéssel és közönnyel.

Kudarc érte a színpad területén is; három idehaza bemutatott darabja (Mozart, Boszorkánytánc, Lulu és Beáta) csak mérsékelt sikert aratott; Cinka Panna című drámája, amelyhez Kodály Zoltán írt zenét, ugyancsak megbukott. Ez utóbbi pedig nincs érték híján: sajátosan keveredik benne a századeleji erotika és invidualizmus az éles osztályharcos szemlélettel, stílusában pedig a túldíszítettség a prózaisággal. Van azonban néhány kimagaslóan szép része: elsősorban a kisemmizett parasztok szerepeltetése – s néhány jól megoldott jelenete. A kor marxista kritikája azonban rendkívül élesen bírálta, s nemcsak hibáit, hanem értékes vonásait is.

1946-ban néhány hónapra Szegedre költözik s itt írja meg utolsó évtizedei talán legszebb művét, Álmodó Ifjúság című önéletrajzi regényét. A gyerekkor és kamaszkor emlékei elevenednek itt meg, a lőcsei és szegedi évek; mély lélekismerettel, a pszichológiai rezdülésekre való érzékenységgel, az épen megőrzött gyermeki világ iránti figyelemmel – s marxista társadalomismerettel, az érett férfi bölcsességével. Megejtő költőiség hatja át a könyvet; a költő s prózaíró Balázs Béla legjobb tulajdonságai: színgazdagsága, érzelmi fűtöttsége, az érdekes egyéniségek vonzó rajza. Egyszerre mély önvallomás és kordokumentum; példája az önéletrajzi regény szocialista változatának. Világnézet és élményanyag művészi harmóniában egyesül itt.

A folyóiratokban, lapokban megjelent részek tanúsítják, hogy Balázs Béla (mindvégig megőrzött naplója segítségével) milyen nagyszabású művet tudott volna alkotni, ha folytatni tudja az Álmodó Ifjúságot. Halála megakadályozta benne.

Balázs Béla útja korára jellemző út volt és ő azt következetesen járta végig. A magányos polgári értelmiségi útja még a legnehezebb harcokban is résztvevő {262.} kommunista útjává lesz. Emberileg, politikailag töretlen út ez; művészileg nem hozott mindig kiegyensúlyozott, maradandó eredményeket. Balázs Béla művészi alkata az intellektuális, a racionális művészé, aki kora gondolatait mélyen át tudja élni, de nem spontán elemi erejű alkotó; inkább a részletek ura, mint a nagy összefoglalásoké; műveinek egy része (mind 1919 előtt, mind azután) inkább jelzése, illusztrációja meggyőződésének, mint harmonikus alkotás. Néhány művén érzik az akartság, a túl-programatikus jelleg is.

Élete során azonban tehetsége, alkata többször szerencsésen találkozott a kifejezni-, elmondanivalóval; ilyenkor születtek legteljesebb művei; a Misztériumoktól az Álmodó Ifjúságig. Mint esztétikus, mint gondolkodó, mint filmteoretikus maradandó műveket alkotott, hatása, indítása máig továbbél.