Irodalmi társaságok, egyesületek

A két világháború közti időszakban kizárólagos tekintélyt élvező, egységes szervezetük vagy egyesületük nem volt az íróknak. Az Akadémia, valamint a hivatalos, kormánytámogató irodalmi társaságok (a Petőfi-, Kisfaludy Társaság) nem játszottak már jelentős szerepet az igazi irodalom életében; a haladó polgári irodalom 1918-ban alakult szervezetének, a Vörösmarty Akadémiának nem akadt folytatása. A haladó irodalom kisebb centrumainak számítottak a Nyugat-barátok köre (amely főleg a harmincas évek elején rendezett baráti összejöveteleket, felolvasásokat), a La Fontaine Társaság (elnöke Vikár Béla volt), majd a harmincas évek végétől, a haladó s baloldali polgári irodalom utolsó fellegváraként a Vajda János Társaság. 1926-ban alakult a Magyar Pen Club; első elnöke Kosztolányi Dezső volt; a tagság jobboldali többsége azonban lemondásra késztette. A Club éveken át színtere volt a konzervatív-nacionalista liberális-radikális erők csatájának. A negyvenes években a jobboldali hivatalos irodalom s a népiesek jobbszárnya megalakította a Magyar Irodalompártoló Társaságot, amely díjakat tűzött ki; igazi szellemi mozgatóvá azonban nem vált.

Néhány díjat a hivatalos kormányzat adományozott; az Akadémia pályadíját, majd a Corvin-Koszorút s a Corvin-láncot. Az irodalomban azonban legnagyobb fontossága a Baumgarten-díjnak volt. Baumgarten Ferenc (1881– 1927) magyar származású német esztétikus végrendeletében alapítványt tett, amelynek kamataiból minden évben jelentős összegű évdíjakat és jutalmakat lehetett kiosztani. A korban eléggé nagy összegű alapítvány szétosztását Babits Mihályra és Basch Lórántra bízta a végrendelet; mellettük tanácsadó kuratórium működött. A Baumgarten-díjjal a korszakon keresztül sok neves alkotót jutalmaztak, s jelentős anyagi segítséget nyújtottak a haladó irodalomnak. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy Babits Mihály s szűkebb köre saját esztétikai s politikai normáit követte a díjak kiosztása terén, s így a baloldali irodalom nem egy tagja – személyes vagy elvi okokból, olykor azonban a díjkiosztást ellenőrző minisztérium vétójára – háttérbe szorult (József Attila esete).

A munkásmozgalomban is – mind a szakszervezetekben, mind a szociáldemokrata pártban, mind különféle legális, féllegális sport-, kultúregyesületekben – élénk kulturális s így irodalmi élet folyt. A baloldali irodalomnak – szocialista irodalomnak s forradalmi szellemű kommunista irodalomnak, a baloldali népieseknek – ilyen körök voltak felvevő területei.

A vidéken működő irodalmi társaságok közül a debreceni Ady-Társaság töltött be – jobbfelé fordulásáig – haladó szerepet.

Az írói érdekvédelem szerve egy ideig az 1932-ben megalakult Írók Gazdasági Egyesülete volt (IGE). Alapítója és lelke egy ideig a liberális Pakots József, halála után Móricz Zsigmond. Titkárként egy ideig Terescsényi György és Kodolányi János működött. Az IGE működésének egy időszaka alatt – a harmincas évek közepén – bizonyos támogatást tudott nyújtani az arra {31.} rászoruló íróknak, anyagi nyomor, betegség idején, ebédadások, készpénz vagy ruhasegélyek formájában. A korban gyakran felvetődő "írói nyomor", "írói munkanélküliség" kérdését természetesen nem oldotta meg.