{340.} A szocialista forradalmiság első jelei

Mind tematikában, mind formában törekszik az újszerűségre, a művészi gazdagodásra. A munkásélet megragadásának igénye továbbra is megjelenik lírájában (Kovács, 1926; Munkás, 1926), ugyanakkor a tájfestés, a mindennapi élet apróságainak művészi megjelenítése is ott van már költészetében. Kifejezésmódja közeledik az élőbeszéd egyszerűségéhez (Olyan bolond vagy ... 1924), expresszionista hatás nyomán születő verseket ír (Tűz van, Tüntetés, 1924 stb.). Népdalszerű verseiben tovább kutatja valamilyen különös belső dallam titkát.

Miután Szegeden, majd főleg Párizsban közelebb került a legális munkásszervezetekhez és a forradalmi munkásmozgalomhoz is, kísérletezik a világot hódítani akaró szocialista forradalmiság szavával (a Szocialisták első változata, 1926). A világgal való közösség érzésének új elemeként megjelenik verseiben a harcos tömeggel való azonosulás, a "külön lábak együttes dobbanásá"-nak erőt adó élménye (Tüntetés) , de közben Tóth Árpádéhoz és Kosztolányiéhoz hasonló érzékenységgel veszi észre és hozza emberközelségbe finom mívű remekeiben a pillanat legparányibb mozzanatait is (Hangya, 1926). Az öntudat, a vérbő életkedv olyan hetykélkedő, mindent könnyed, nyers fölénnyel elintéző fiatalos "beszámolókban" szólal meg, mint a Párizsban írt Párizsi anzix (1927), a Bevezető (1927); később a "parasztharag"ként káromolva a világot fenyegető Förgeteg (1928), olyan sorokba ömlik, mint a dübörgő ritmusú Tüzek éneke (1928), a vaskosan életvidám Fiatal asszonyok éneke (1926), s ír expresszionista (Ekrazittömeg, 1925) és szürrealista verseket (Egy átlátszó oroszlán ... 1926) is.

Szélesedik, gazdagszik, többsíkúvá lesz – a Nyugat nagy költőnemzedékéhez viszonyítva szokatlanul üde és egészségesen természetes hangú – szerelmi lírája. A rák (1926) soraiban még csak jelképes formában jelenik meg ez a nagy célok: nagy küzdelmek és nagy tisztaságok vállalásának összekapcsolása a társsal való együttlevés örömében. "Amerre a legszebben csillog", "a legfehérebb kavicsnál" várja utána jövő társát, aki "erős áramok sodrában" keményedő páncéljának pirosságát legjobban érti. Az említett korábbi expresszionista hatást mutató verseiéhez hasonló módon dekoratívan megfestett kép artisztikus szépsége azonban (a piros szó esetleg szimbolikus jellegétől eltekintve) csak az általános szintjén mozog, s nem szól közvetlenül aktivizáló erővel saját korának emberéhez. Az Érted haragszom, nem ellened (1926) szavai még mindig nem minden időtlenné stilizálás, átlégiesítés nélküli világban, de már félreismerhetetlenül a kor embere számára fogalmazzák újra a Petőfi-i "szabadság-szerelem" élménykört: a szerelmesért, a szerelem segítő erejével a jobb jövőért való küzdés igenlését. Az "ott essem el én a harc mezején" szép indulata szólal meg a modernebb költőnek romantikus pátosztól ment – némiképp inkább Eluard halkszavúságára emlékeztető –, a küldetést vállaló szavaiban.

Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet,

el kell majd esnem, ...

Szerszámok égi viharába csókjaidat

hadd viszem én is el oda, kedves.

{341.} Itt is a munkáséletből veszi képeinek anyagát, – más szerelmes versei a proletárélet mindennapjairól, a meglevő szépségről adnak realisztikus vonásokkal megalkotott életképet (Kopogtatás nélkül ... 1925).