A Nincsen apám se anyám – kötet

Párizsból 1927-ben történt hazatérte után Pesten él, már mint ismert fiatal költő. Verseit vidéki lapokon kívül rendszeresen közli a Népszava, néha A Toll, a Pesti Napló, a Nyugat, az erdélyi Korunk és más lapok is. A pesti egyetemen megkísérli tanulmányainak folytatását, de anyagi körülményei, valamint volt szegedi professzorának fenyegetése következtében ezt abbahagyja. Ekkortájt ismerkedik meg Illyés Gyulával, aki több éven át barátja lesz. – Noha tudott franciául és németül, értett a gyors- és gépíráshoz, egész élete során csak ritkán és rövid időre jutott állandó jellegű álláshoz. Mikor egy jómódú polgári család lányába (Vágó Mártába) szeretett bele, az apa mintegy próbaidőképp hosszabb külföldi útra küldte lányát, aminek következtében az eljegyzés végül felbomlott. Ez lett felnőtt korának első nagy megrázkódtatása, ekkor került először neuraszténiával a kórházba. A húszas évek végén társadalmi nézetei mindjobban radikalizálódtak, mind tudatosabb ellenfele lett a fennálló társadalomnak. Előbb a Vági-féle baloldali szocialista munkáspártba lépett be, majd ennek feloszlatása után már nem csupán külső rokonszenvezőként támogatta az illegális KMP munkáját, hanem 1930-ban belekapcsolódott ennek szervezeti életébe is. 1929-ben megjelent Nincsen apám se anyám című kötete azonban nem tükrözte még egyértelműen ezt a fejlődést, s minthogy ennek alapján úgy látszott, teljes egyértelműséggel egyetlen csoport törekvéseihez sem csatlakozik, a kötetnek nem volt számottevő visszhangja. A Nyugat és a polgári költészet táborával való szembefordulásának egyik következményeképp ekkor rendkívül hevesen megtámadta reprezentatív költői nagyságukat, Babits Mihályt (előbb kritikában, utána versben). Az író társadalmi szerepének és felelősségének tudatában végső soron joggal marasztalta el a beszűkült világú babitsi lírát, támadásának formája azonban fiatalosan meggondolatlan volt, hangja pedig sértő: ott érződött benne a nyugati avantgardisták "polgár-meghökkentésének" igénye is. Ezzel többeket maga ellen fordított. (Majd ez lett egyik oka annak is, hogy csak halála után kapta meg a Babits-kezelte Baumgarten-alapítvány díját.)

József Attila egész életművének legváltozatosabb, formában, jellegben a legtöbbféle verset tartalmazó, egységét leginkább csak ebben a sokszínűségben megvalósító kötete a Nincsen apám se anyám (1929). Igazi jelentőségét késői, erősen szintetikus jellegű verseinek ismeretében lehet megérteni, minthogy ezeknek más-más elemei is megjelennek már benne. De ezen túl a kötet tele van az indulás, a hangpróbálgatás friss elevenségével is. Ennek, majd az ezt követő Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) című kötetnek a korszaka belsőleg a legmozgalmasabb, legváltozatosabb József Attila költői pályafutásán.

A világot átölelni akaró, naiv-gyermekien szocialisztikus vágy mindinkább szembekerül a valóság sokféle, ennek a vágynak gyakran nagyon is ellent-{342.}mondó tényeivel, s ennek eredményeképp kerül sok új elem lírájába: kezdve a külső, tárgyi világ jelenségein, a társadalmi problémákon át egészen a lélek mélyének konok ellenhatásáig. Érlelődő forradalmiság, keménység és gyöngédség, külső és belső pillanatképek s alakuló társadalmi tablók, az elidegenedés problematikájának jelentkezése és a világ egészében való feloldódás ujjongó, megindult kiáltásai egyaránt megtalálhatók a két kötet anyagában, illetve a korszak termésében.

A címadó vers, a Horger Antal által inkriminált Tiszta szívvel (1925) is magában hord valamit ebből a belső dinamikából, feloldatlan ellentéteknek egymásba átjátszásából; sokat ígérő, de még nem egészen tiszta távlatokat mutató indulásokból. A korábban néha erősen érezhető művészi stilizáltság eltűnik: a költői forma a keresetlenül őszinte, elementáris erejű szókimondás eszközévé lesz: "Nincsen apám, se anyám, | se istenem, se hazám, | se bölcsőm, se szemfedőm, | se csókom, se szeretőm" – sorjáznak egymás után a tények. Egy kifosztott, hazugságokkal körülvett, magára hagyott nemzedék végletes keserűségéről, céltalanságáról, mindenre kapható voltáról szól leplezetlen nyíltsággal, keserű váddal a szavak és mondatok fogalmi jelentése, hanyagul formált nyelvtani szerkezete – a jelzők gazdag hangulati tartalma és a dallam ringató, lágy játékossága ugyanakkor mindennek ellentétét: szépség, jóság, tiszta, egyszerű emberi örömök iránti vágyat érzékeltetnek. De a Végül (1926) számvetése már ennél teljesebb, konokabb fölmérése egy emberi sorsnak, s ez az egyéni sors már nem egy nemzedéknek, hanem ennél erőteljesebb szálakkal összekapcsolt közösségnek: az elnyomottak és kizsákmányoltak osztályainak sorsát jelképezi a maga büszke erejével és megalázott nyomorúságával egyaránt. A vers erőteljes, darabos tagolású ritmikája itt ugyanúgy a változtatást eredményező tett szükségességét sugallja, mint a felsorolt – egy tarthatatlan, embertelen életről képet adó – tények logikája, a vers szavainak fokozódó keménysége. Megjelenik a József Attila-i verseknek egyik gyakori, fontos jellemzője: a kirobbanó dinamikájú feszültség: "Rongy ceruzámat inkább leteszem | s köszörülöm a kasza élit, | mert földünkön az idő érik, | zajtalanul és félelmesen". (Mintha Ady vers-befejezése újulna meg: "Csönd van, mintha nem is rezzennénk | S rohanunk a forradalomba"; mintha a Derkovits Gyula Dózsa-fametszetsorozatából való "Rákos, 1514" kaszát tartó parasztjának monumentális vetülete alkotná a vers hátterét.)

De nemcsak a robusztus, forradalmi tettekre képes erők kifejezésével bontakoztatja ki József Attila a belső emberi adottságokat. A Ringató (1928); a Klárisok (1928); a Tedd a kezed ... (1928); a Gyöngy (1928); a Tószunnyadó ... (1928), az Áldalak búval, vigalommal (1927) tovább tökéletesíti a Tiszta szívvel egyik sajátságát: a szóhangulatok egymásba-oldásából, hangok egymást taszító-egymáshoz simuló dallamából, rím- és ritmus-alkotta lendületből, játékosságból adódó varázsos verselést, mely a tudat legmélyéig képes az emberi én görcsbe merevültségeinek feloldására, sérülésének gyógyítására:

Tószunnyadó békességgel,

elülő végtelenséggel

óvja szerelmem ki adta

s tenyerével megnyugtatta.

...

{343.} Holott náddal ringat,

Szoknyás lábad mozgása

harangnyelvek ingása,

folyóvízben

két jegenye hajlása.

Szoknyás lábad mozgása

harangnyelvek kongása,

folyóvízben

néma lombok hullása.

(Itt már nem csupán a sorvégek, hanem a versszakok egésze cseng, simul össze eleven rímként.)

Néha a léleknek – itt még csak fölsejlő – tragikus riadalmai csöndesülnek meg ("Úgy őrizz, mint | ki gyilkolna, | mintha éltem | élted volna" – Tedd a kezed), máskor a "kasszáig látó" szegény tragikomikus panasza halkul el, és nyugszik meg mintegy az élet egyszerű törvényeinek átélésében, magáévá tételében (Biztató, 1928), de ahhoz is hozzásegítenek, hogy az élet végtelen vizekként elfolyó tragédiasorának közepette önmagára találjon a megőrzött emberség, hogy az ember teljes emberi mivoltával feloldódjék küzdelmében:

Senkije sincs, nem éri gyász,

akire csak egy párt vigyáz

sejhaj

akire csak egy párt vigyáz

írja le a Dúdoló (1928) soraiban a szocialista tudatosság egyik első nyílt kifejezését.

A csak az indulatokat aktivizáló, erősen anarchisztikus színezetű Szabados dal (1927) ("Ahol nincsen villanylámpa, | gyújtsd a burzsujt gyertyalángra") humánusabb ellenpárjai az ilyen versek. A világ egészével való testvériesülés élménye szólal meg újból, tökéletesebben művészi formává lényegülten, s néha a korábbinál magasabb hőfokon (Áldalak búval, vigalommal). Ez az érzés néhol nyíltan panteisztikus színezetet kap, például a Piros hold körül (1928) című vers enyhe természetmisztikával színezett soraiban ("Pokoli tompa puffanások, | puha füveken járkálások. | Szarvasok agancsai hullnak. Vagy virág után ágak nyúlnak?")