A lázadó ember

1907–1908 fordulóján indult el az írói pályán. Már előbb is kísérletezett versekkel, novellákkal; első, névtelenül megjelent írásai karcolatok, tréfák voltak. A Népszava tárcarovatában 1907. december 8-án jelenik meg első aláírt elbeszélése, a Két leány, s ettől kezdve évtizedeken át lazább-erősebb kapcsolatok fűzik a szociáldemokrata párt lapjához. Hamarosan felfigyel rá Osvát Ernő is s az éppen induló Nyugatban hozza majd írásait. Kapcsolatuk azonban mindvégig ellentmondásos marad. Néhány más lapban, folyóiratban is feltűnik neve; a Világ című radikális polgári lapba kulturális riportokat ír. Társadalmilag elkötelezett írónak tartja magát, de nem tagja a szociáldemokrata pártnak; a századfordulón megújuló magyar irodalom fősodrában érzi magát honosnak, mégsem kapcsolódik szorosan egyetlen folyóirathoz vagy írói táborhoz sem. Adyt mindvégig mindenkinél többre tartja; Móricztól, akivel lényegében egy időben indul, már nagyobb távolságok választják el; az eszmeileg talán rokonabb Barta Lajos korai romantikus-szimbolista elbeszélői modorától pedig igen korán megkülönbözteti fanyarul józan realitású szemlélete. Nem közvetlen folytatója a Bródy Sándor, Kóbor Tamás, Kabos Ede nevével jelezhető szociális igényű, naturalisztikus ábrázolásnak, s nem illenek bele írásai a korabeli "szegényszagú" szociáldemokrata irodalomba sem. Legdöntőbb, indító írói élményének ő maga az orosz elbeszélőket, mindenekelőtt Gorkijt tartja, akinek sorra elolvassa valamennyi magyarul hozzáférhető írását. Az orosz irodalomban nemcsak azt találja nagyszerűnek, hogy ott a szegénység életét az írók alulról nézve ábrázolják, hanem azt is, hogy "valami, szavakkal pontosan meg nem határozható szándék vezeti őket. Megmutatják az embert olyannak, amilyen, az életet; feltárják az ismeretlent, az összefüggéseket, hatni akarnak az olvasóra, talán emberiességet {386.} akarnak benne kelteni. Ráeszméltem, hogy ilyen szándék él bennem is és ez tettre ösztönöz" – írja önéletírásában.

Hosszabb idő telik el, amíg tanyán töltött gyermekkora és a városban töltött, megaláztatásokkal terhes ifjúkora ösztönösen ható élményei nyomán határozottabban felismeri szándékainak mivoltát, s ezzel együtt kialakítja művészi ars poeticáját. Első írói korszakának alapvető mondanivalója: a társadalmi megalázottság és a nemi nyomorúság elleni lázadás, mégis ekkor még fellelhető írásainak szövetében a kor szellemi életére jellemző sok más vonás. A feszültségekkel terhes korabeli magyar társadalmi élet és a fiatal író egyéni életének gyötrő gondjai egynemű élményeket válthattak ugyan ki, de ezek az élmények inkább kérdőjeleket rajzoltak az író elé, mintsem élesen körvonalazható válaszokat. Ezzel magyarázhatjuk azt a jelenséget, hogy a féktelen indulatokat és nekibuzdulásokat eltompítja és dekadens hangulatokba, és pesszimista sejtelmességbe vonja néha a keserítő tehetetlenség érzése. (Memento mori, A jólelkű szelíd öreg, Öngyilkosság az Aradi utcában stb.)

Mintegy másfél évtizedig volt elbeszéléseinek egyik, mondhatnánk vezérszólama a kielégítetlen, sőt kielégíthetetlen szerelemvágy. Az erotika mint téma a századforduló utáni években tetőzött a magyar irodalomban, elég csak Ady lírájára avagy Móricz Sáraranyára gondolnunk. Beletartozott e kérdéssel való viaskodás egy szélesebb európai irodalmi folyamatba, amely a naturalizmus regény- és drámairodalmától egész az expresszionizmusig terjedt. Az ez idő tájt kibontakozó freudizmus még külön színekkel alakította ezt a képet. Bizonyos, hogy a szexualitás és az erotika írói programmá emelése nem volt öncél Nagy Lajosnál sem, s nem egyszerűen a polgári prüdéria kihívása volt, hanem csupán egyik megjelenési formája a lefojtott, de kitörést kereső, sokszor pontosan meg sem határozható társadalmi energiáknak. A női szépség és tisztaság áruvá válásáért magát a női nemet vádolja Nagy Lajos, noha egyúttal felfedezi a jelenség mögött meghúzódó társadalmi törvényeket is. Gonoszkodó malíciája később is mindig előbukkan, ha a hamvas vagy kevésbé hamvas ártatlanság és a pénz szövetségével találkozik; korai írásaiban mégis inkább a pénztelen és ezért csillapíthatatlanul szereleméhes fiatalok robbanékony indulata parázslik. A katona című novellájának parasztlegény hőse egyenesen bajonettal vesz elégtételt, amiért a fiatalúr a gazda jogán megrabolta őt a cselédkedő kedvessel.

Ez a téma idővel háttérbe szorul. A Nyitott ablakok novellatípusának fojtogatóan-fülledt erotikuma egyrészt lassan a teljes modorosságba vész (Az isteni nő, 1915), másrészt pedig átível az önzetlen szerelem keresésébe (Egy berlini lány, 1914). A jó fiú (1918) már azt bizonyítja, hogy a kölcsönös vonzalmon alapuló szerelem áttörheti az előítéleteket és főleg a pénz szabta korlátokat. E problematika túlságos zártságát Nagy Lajos világosan felismerte. 1914-ben az akkor nálunk igen népszerű Arthur Schnitzler novelláiról éppen ő írta: "... kissé unalmasnak találom ezt a szekszualitást ... határozott igényeim támadnak másra is, és tisztán jelentkezik előttem, hogy az élet az egyéni is, a társadalmi is – a szekszualitáson kívül még sok mindent tartalmaz ..."