| 19. SZABÓ LŐRINC (1900–1957) | TARTALOM | Individualista lázadása |
Kortársai tudnak ifjúkori, érett szimbolista-parnasszista verseiről, szövegük azonban nem maradt ránk. Szabó Lőrinc a maga költői szárnypróbálgatásait a Tücsökzenében írja le. 1918 tavaszán besorozták, letette a gyalogsági tiszti vizsgát, de a polgári demokratikus forradalom győzelme után levetette egyenruháját és beiratkozott az egyetemre: előbb gépészmérnöknek, majd a bölcsészkarra, de tanulmányait nem fejezte be. Bölcsészhallgatók szemináriumának világa veszi először tudomásul mint költőt, zsengéi megfelelő keretének a Nyugatot tartják, és poézisének technikai felkészültségét így dicsérik: "Babits maga sem rímel különbül."
Ez év novemberében csakugyan elvitte verseit a Nyugat szerkesztőségébe, ahol Babits fölfigyelt rá. "A formát érzi, de ez még iskola" – idézi Babits szavait a verses önéletrajzban. Babits a Föld, erdő, istenről a Nyugatba írt kritikájában így emlékszik vissza ezekre a zsengékre: "Szabó Lőrinc is mint virtuóz kezdte. A rímek, az alliterációk, a formai nehézségek és különösségek vonzották, rajongani tudott egy enjambement-ért, egy furcsa asszonáncért, egy szokatlan szóért, mely versben eleddig nem nyert polgárjogot. Első versei, melyeket olvastam, mértéktelenek voltak ilyesmiben."
Babits csakhamar barátságába, majd – két esztendei vendégeskedésre – otthonába fogadta a tehetséges fiatal pályatársat. Ezeknek az éveknek költői termése a Föld, erdő, isten (1922). A formabontás divatja idején feltűnést keltett a költő klasszicizáló hajlama, látomásszerű képeinek idilli természetfestése, rímtelen jambusainak puritán formavilága és egyszerű, sokszor még az impresszionizmussal rokon, de nagyon is biztos nyelvhasználata. "Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról"; "Szokatlanul nyugalmas most a reggel": a kötet első verseinek nyitánya rögtön egy bukolikus világba vezet. A Föld, erdő, isten természetfestése panteista: a költő szinte megsemmisül, beleolvad ebbe a világba:
A himnikus lélegzetvételbe át-átcsapó hang és az eleven valóságérzékelés ellenére a kötet világképe stilizált. A költő szinte programszerű elzárkózása az élményköltészettől – legalábbis első olvasásra – arisztokratikus magatartást fejez ki. "Megpróbál feloldódni a végtelen hazátlanságban a magános emberi hazátlanság": így ítélte meg a Föld, erdő, isten panteizmusát Szegi Pál. E költői szemlélet kialakulásában azonban kétségtelenül jelentős szerepet játszott a Babitscsal kenyerestársként eltöltött két esztendő is. Az együttes elmélkedések, eszmecserék, a költői alkotásra, sőt élet és művészet kapcsolatára vonatkozó beszélgetéseik érlelő hatásáról, hosszan, nagy ábrázoló és finom elemző készséggel szól maga Szabó Lőrinc Babits műhelyében című, a Magyar Csillag 1943-as évfolyamában megjelent tanulmányában. A szertelen, forrongó kezdő költőre feltétlenül kiegészítően, gazdagítóan hatott az ellentétes alkatú Babits "műhelyé"-nek megismerése. Szabó Lőrinc azonban törvénynek vélte nemegyszer azt is, ami csak mesterének egyéni ízlése volt. Így járult hozzá Babits ezoterizmusa is a reális, mozgalmas életet élő és akkor még élmény-lírát művelő Szabó Lőrinc első kötete jellegének kialakulásához.
Szabó Lőrinc világirodalmi tájékozódása váltakozó erősséggel kezdettől fogva befolyásolja költészetét, s így a Föld, erdő, isten költészettanán a Babitscsal közös olvasmányok: az antik költők és még inkább a korai Stefan George természetlírájának ösztönzése is meglátszik, – igaz, ez utóbbit az ifjabb költő adta az öregebb kezébe. Szabó Lőrincnek olyan George-fordításait, mint a Mezőisten szomorúsága, az Évforduló vagy A pásztor napja akár első kötetének darabjai közé is vegyíthetjük: révült átszellemültségüket, a lelki tájrajz és a nyelvi teremtés igényét bárki nehezen különböztethetné meg kivált a nyitó versek idilli látomásaitól, a költő itt-ott játékos álmodozásaitól. Az antikos formát is alighanem Georgétól tanulja, sőt a jellegzetes george-i sziget-motívum is megjelenik a gyűjtemény egyik versében. (VII.)
De a kötetben a szépség és boldogság csak mint vágykép van jelen. A versek bukolikus felszínét nyugtalanság feszíti, az idilli életérzést az érzékek szenvedélyes hangjai kiáltják túl. Dúskál a jelzőkben: "zengő, hajnali rétek"-ről, "fehér foltokban ereszkedő bárányok"-ról, "darazsak arany pontjai"-nak szikrázásáról beszél, de az impresszionista leírásokban mind sűrűbben tűnnek föl zaklatott expresszionista képek. A látvány antropomorfizálódik, – a költő saját szavával "a föld csírái napfényre törtek benne". A természet harmóniájának keresése már itt is csak fél-sikerrel jár, mert természet és ember egymástól elválaszthatatlan, a természetről alkotott kép alkotóját is tükrözi, és Szabó Lőrinc a belső, a szemléleti megnyugvást nem tette még magáévá, s így a külvilágban sem találhatja meg végérvényesen. A fiatal Szabó Lőrinc menekülése a természetbe egy bukott forradalmakba, eszmé-{442.}nyek kudarcába fáradt nemzedék csalódottságát fejezi ki. Ez a világnézeti válság dúlja fel természetképét; a költő lelkiállapota, e "rémülettelen belső szélcsönd" korhangulat. A Föld, erdő, isten több verse nyíltan közéleti célzatú, a friss társadalmi restauráció zűrzavarának, a politikai megtorlásnak heves bírálata:
| embergyümölcsös erdők sikolyát |
| kifáradt visszhangok hömpölygetik |
| szivemre s hullák verdesik a vén |
| hidakba szétdorongolt fejüket. |
| (XXIX.) |
Ez a vers – mely a későbbi kiadásban Rutilius lefele címen ismert – a Súlyos felhőkkel, A föld barátaival együtt alig kendőzött, félig allegorikus társadalombírálat. A Föld, erdő, isten minden művészi kettőssége, impresszionista leírás és lázas expresszionista képalkotás első, együttes jelentkezése, a belső háborgás, a feloldatlan szociális elégedetlenség lenyomata.
| 19. SZABÓ LŐRINC (1900–1957) | TARTALOM | Individualista lázadása |