Az Irgalom

Egy életen át hordott regényterv megvalósulása az Irgalom (1965). Keletkezéstörténetét az író vázolja föl néhány szóval. Innen tudjuk, hogy a megfoganás az írói indulással egy idős, az első változat még a húszas évek közepén íródott, folytatására a harmincas évek elején, a végleges szöveg megformálására pedig a pálya legújabb szakaszában, az elmúlt években került sor. "Így az Irgalom egész írói pályámat átöleli, a fényrejutás káprázó keresgélésétől a fénytől megválás búcsúszaváig." Az Irgalom anyaga, életlátása, formavilága szerint is az egész pálya tanulságait gyűjti össze.

{522.} Hőse, Kertész Ágnes, az életét sikeresen betöltő ember, az író fogalmazása szerint a "szent" megvalósulása. Nem vallásos értelemben, hanem az erkölcsi emelkedettség, az emberekért fáradó munka és bizalom jogán. Mint "tudatregény", a Gyász és az Iszony párja, de az Égető Eszterrel is rokonságot tart. Kurátor Zsófi és Kárász Nelli történetéhez azonban csak ábrázolásmódja, fölépítése közelíti. Világlátása szerint derültebb, bizakodóbb: emberközelibb alkotás. Kertész Ágnes ugyanazt a harmóniát keresi, amiért Égető Eszter egész életét áldozza.

Kertész Ágnes sok vonást őriz Kárász Nelli alkatából is. Eszményítésre hajlamos, ő maga is eszményített hős. Tökéletes ember, az emberek iránti részvétből – de nem kevésbé fölényből – életét a lemondásra, a mások gyengéit megértő önfeláldozó nemességre fegyelmezi. Előbb őt is magány zárja külön világba –, sorsa mégis másfelé tart, mint Kárász Nellié. Emberektől viszolygó érintetlenségét föléledő belátása emberiesre oldja s az eszményítés magasából leszállva, ő lesz a megértés hordozója.

Németh László életművét átszövi Boda Zoltán tragikus prófétálása. Az Emberi színjáték hőse világmegváltásra veti oda életét: ostorozza az élet bűneit, s a tévelygő emberiségnek az egyéni megváltás útját kínálja. Mint modern Don Quijote tragikusan becsületes és komikusan groteszk harcot vív környezetével és az egész világgal. A későbbi művekben is mindig fölbukkannak azok a hősök, akik eszméik nevében elpusztulnak vagy a küzdelemről eleve lemondva, a maguk rejtett világába vonulnak el. Boda Zoltán és Kárász Nelli abszolút normák birtokában inkább lemond az életről, de nem választja a megalkuvásra késztő "elegyedést". Az Irgalom hősnője is eleinte csak elutasítani és tagadni tud. Szüleinek párharcától távol akar maradni, környezetéhez belső kapcsolat nem fűzi. Kertész Ágnest is az író "prófétáló" szenvedélye indítja útjára; riadalmaiban, viszolygásaiban az írói "életeszme" ölt testet. Idegenség-és magányosságérzést fejez ki egész lénye; otthoni és egyetemi léte azt sugallja, hogy az élet csak az eszmények magasában elviselhető, az emberi sors egyenlő az alkati adottságok végzetével s járhatatlan az út lélektől lélekig. Áttörhetetlen az egyéni lét és megmásíthatatlan; midőn Németh Lászlóból a "prófétáló" szenvedély előtör, az "ember borzalomtól", a "lét némaságától" szenved. Ezt az életeszmét, epikába szőtt tanítást azonban az Irgalom fokozatosan oldja, enyhíti, végül szembe is fordul vele. A kiengesztelődést, az emberek megértését vállaló író veszi át a regény nagyobb felében Kertész Ágnes sorsának bonyolítását. Kor és társadalom idézését itt sem tartotta az író első feladatának; az országra települő új rendszer eseményeit, típusait alig egy-egy fénysugár világítja meg. Mindaz, ami a regény elbeszélő, megjelenítő szövetéből kibomlik – Kertész Ágnes életéhez vagy környezetéhez tartozik. Neki pedig benső köze sem a királyi puccs-kísérlethez, sem az egyetemi politikához nincsen. Az Irgalom is "magántörténet", lélekmonográfia és egyetlen szenvedély rajza, a szülők családi háborújával övezve. Azt az utat elemzi végig, hogyan jut el Kertész Ágnes az egészséges életösztön vállalásához: "Az orvosnak énszerintem az életösztön pártján kell lennie. S maga is megörült, hogy ilyen szép mondatot talált, mely úgy érezte, nemcsak itt, de egész pályáján a mottója lehet. Az emberek, amíg lélegzenek, élni akarnak s az ő dolga az lesz, hogy ennek az akaratnak a halál távoltartásával segítsen." Kertész Ágnes elfojtja magában az apáca hajlamokat, az apa eszményítésből {523.} kigyógyul s próbálja megérteni az emberi kapcsolatok szövevényét, – mindazt, amitől előbb viszolyogva távoltartotta magát. Elnémítja ezzel magában a föltörni készülő világidegenség érzést is.

Az Irgalom éppúgy "sors metafora", mint az Iszony. De Kárász Nelli sorsának legbensőbb magja valóban iszonyodást rejtett, a világtól irtózás félelmeit mondta ki. Az Irgalom viszont az emberek megértésének a regénye. Számol az alkatban készen kapott sorssal, de azt nevezi igazán nemes emberi feladatnak, hogy sors és élet hogyan nemesíthető meg. Így lesz az Irgalom legerősebb szava nem az ellágyuló, de a tevékeny részvét: az élet teljesebb elfogadása, jobb megértése, – a világ sántaságának vállalása.