Regény a magyar vidékiességről

Németh László legtöbb regénye burkolt tragédia. Főhőseinek élete zsákutcába jut, társadalmon kívüli magányba vagy teljes különcségbe torzul. Egyedül az Emberi színjáték Boda Zoltánjának lesz sorsa a felmagasztosulás, halálában szentként vagy mártírként igazolódik. Az a bizalom és azonosulás, ami az Emberi színjátékot íratta, az Égető Eszter írásakor tért vissza mint történelmet áttekintő és a jövő távlataiba bepillantó bölcsesség. Németh Lászlónak ez a legnagyobb igényű, korokat és sorsokat átfogni kívánó epikus vállalkozása. "Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kis-{521.}lány bukkant fel előttünk. 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle ... A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvédapa, a restauráció éveiben a patikus férj, a népi mozgalom, a második világháború, a négy párt idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut."

A szándék e művénél még nagyobb volt, mint az, amelyik az Utolsó kísérlet tervrajzát fölvázoltatta. Jó Péternek végül is egy eszmei tanulságban összegezhető életutat kellett végigjárni, hogy példává magasodjon. Körülötte és életébe bekapcsolódva sok mellékszereplő megjelent; a társadalom életének jellemző foltjai is föltűntek Péter "nevelődése" során: a szigorú gazdagparaszti ház, a városi középosztályi környezet, a forradalom és a restauráció gondolatokon átszűrt eseményei. Az Égető Eszter is megtartja a korábbról ismert regényépítési eljárást; a főhős szerepének minden részleten átsugárzó jelentést ad, és Égető Eszter sorsából kell kibomlania az író időszerűnek érzett és vállalt eszméjének. Égető Eszter a lemondó és magát másokért föláldozó harmonikus lény, életét az áldozat tölti be. Csöndes derűvel áll a világban, el nem lankadó erő hevíti éveit, hogy munkalázával otthont és védelmet teremtsen maga körül. Soha nem reked kívül az életen – ebben nem követi annyi Németh-hős megszállott sorsát –, de ő benne megvan az a tulajdonság, hogy paradicsomot teremtő szorgalma közben a boldog derű távolságából figyelje környezetét. Együtt élni a világgal a szép dolgok közös megteremtésében, de távol is lenni tőle, hogy a belső összhang zavartalansága is fönnmaradjon – ennyi elszigeteltség Égető Eszter sorsát is végigkíséri. A Németh-művek önjellemzésben rögzített jellemtipológiája szerint – a hős és a szörnyeteg után Égető Eszter a "szent", az életét betöltő ember. A regény azonban több egy "tudat", egy szenvedély végigelemzésénél. Az Égető Eszter a magyar társadalmat áttekintő regény. Szereplőinek nemes és hóbortos eszméiben a 20. századi magyar társadalmi fejlődésvonal egyik meghatározónak ismert jellemzőjét is ábrázolni kívánta. A magyar társadalom legújabb kori fejlődésének jellegadó eleme a vidékiesség. Csomorkány a vidékiesség magyar telepe, sok értékkel, nemes törekvésekkel, de az erők elpazarlásával is, hóbortossággal, őrültséggel. Így lesz az Égető Eszter nagyra növelt és a családregény életbőségébe ágyazott fájdalmas és bölcs epilógus. Lezárása egy elmúlt korszaknak, a történelem új helyzetében a felszabadult ember előretekintése. A most már szűknek érzett nemzeti feladatok helyett az emberiség kérdései foglalkoztathatják, a szocializmus távlatai adnak új tennivalókat.