Pásztor Béla
1906-ban született Budapesten. A fővárosban érettségizik; a miskolci jogakadémián szerez doktorátust, de közben tisztviselő és kitanulja a pékmesterséget is. Kárpáti Aurél fedezi fel a Pesti Naplóban. Életében a Vajda János társaság kiadásában jelent meg egyetlen kötete: Méregkóstolók, 1939. Weöres Sándorral 1940-ben Holdas könyv címen groteszk versciklust írt (megj. Sorsunk, 1947). 1942-ben munkaszolgálatra hívják be. A következő év (1943) januárjában az ukrajnai visszavonuláskor eltűnik.
A jelentől Pásztor is a rejtelmes gyermekkor felé fordul. Régi Vág menti nyaraknak, magyar és szlovák falvaknak a gyermeki képzeletet megmozgató világába menekül vissza. Ellentétben Jékelyvel, akinél a valóság lényegül át és nyer mélyebb jelentést, Pásztor szövevényes, legtöbbször komor fantáziája külön birodalmat épít. Képzelet és kifejezés művészi egyensúlyát akkor valósítja meg, amikor látomásaiban a központi értelmet: lélektani meglátást vagy szociális problémát tudja érzékeltetni:
| Három papírduda harsog. |
| Menjünk tüstént! |
| A búcsúban meggyilkoltak |
| Három fösvényt. |
| (Álom a három búcsúsról) |
De költészetében az emlékeket hamar felváltja egy Füst Milánra emlékeztető, balladás hősökkel, mesebeli vadakkal népes fiktív középkor, illetve a hajnalodó újkor világa (V. Károly). A valóságból is főként a fantasztikus mozzanatok ragadják meg (Pihenő légtornászok) és felnőtt tapasztalataiból péklegény korszakának élményeit verseli meg szívesen (Mester és inasok); ezeknek a régi céheket idéző költeményeknek a hangnemét bujkáló humoros és groteszk elemek színezik. Nehéz veretű, érzékletes nyelven, színes és végzetes látomásokban egy háborúval, tömegpusztulással fenyegető kor fiának szorongásait Vetíti ki epikus vonásokkal tartkított lírájában. Animisztikus világképének tragikumát fojtott pátosza nemegyszer híven közvetíti, de külön mitológiájából és stílusának hermetizmusából gyakran nem tud kilépni. Motívumait ismétli, gondosan elemző, túlszerkesztett verseinek rémei és rémületei néha mesterkélten hatnak. Dikciója érdes, ezért jambusai is csakhamar monotonná válnak, de irreális tematikáján áttűző lírai heve, szabadabb asszociációk felé lendülő képzelete magával ragad (Sámson szemei). A fasizmus fokozódó rettenete a {563.} politikai ellenállás allegorikus megnyilvánulásaival tölti meg költészetét (Geometria), és ahogy Vészi Endre írja, "nem kell különös írásfejtő tehetség hozzá, hogy megérthessük, micsoda e világból való tiltakozás volt a Kiung király nevenapja című versének megjelenése 1941-ben, a Népszava vasárnapi mellékletének élén":
| Nem tudom, igaz, vagy álmodtam-e? |
| Láttam egyszer egy plakátot. |
| Fekete szavakkal volt az tele; |
| Rajt' többek között ez állott: |
| "Költő, vedd szívedre, többé ne írj |
| Madarakról és virágról. |
| Én rendelém ezt el, Kiung király, |
| Jó, ha fejedre vigyázol!" |
| (Kiung király nevenapja) |