Gulyás Pál

Debrecenben született 1899-ben, apja Gulyás István, a debreceni kollégium tanára. Itt és szülővárosának egyetemén végezte tanulmányait: magyar– német szakos tanári oklevelet szerzett. Rövid ideig Kiskunhalason, majd élete végéig a debreceni iparostanonc iskolában tanított. 1927-ben az Ady Társaság egyik alapítója, elnöke, 1934-ben a Válasz szerkesztője. 1944-ben Baumgarten-díjat kapott. Debrecenben halt meg 1944-ben.

Magányból, könyvek közül indult Gulyás költészete. Beteges testalkata, hályogos szeme korán zárkózottá tette, rengeteget olvasott, nyelveket tanult, már diákkorától az irodalomnak élt. Első, még jelentéktelen verseire (Vihar-{595.}ban, Antológia, 1923, Testvérgályák, Juhász Gézával, 1923) a Nyugat és a klasszikus német líra hatott, a természet élményének és fiatalos pesszimizmusnak adtak hangot. Filozófiai hajlama építette meg következő köteteinek (Misztikus ünnepi asztal, 1928; Tékozló, 1934) világát. Az ellenforradalmi korszakot a mítosz védőfalával akarta elzárni magától. A debreceni költői hagyomány, Fazekas, Földi, Diószegi természetkultuszán iskolázott figyelme a vegetatív természet felé fordult, ember és természet egységét hirdetve jutott el a panteizmus gondolatához (Máguszi éj). Zárkózott életformáját csupán időlegesen érinthette meg a külvilág: a világban dúló konfliktusok (Óh balga Archimédes), illetve személyes tapasztalatai (Inasok).

Életformáját és költészetét a harmincas évek baloldali előretörése és a népi mozgalom jelentkezése alakította át. Hírt adott a parasztság forrongásáról (Fény esett a parasztba), a hajdúsági falvak nyomorúságáról (Ez itt Hadház), s költői eszközei közé – kezdetben a formakeresés játékos kísérleteiben, később egyre tudatosabban – bevonultak a népköltészet formái. Elszigeteltsége is megszűnt: Juhász Gézával és Kardos Lászlóval fellendítette az Ady Társaság munkáját és néhány rövid életű folyóiratot is szerkesztett (Alkotás, 1927; Seregszemle, 1932). Tevékenysége Németh László érdeklődésével találkozott, aki a Nyugat ellensúlyaként éppen a harmincévesek nemzedékét készült megszervezni. Gulyás is hasonló tervekkel foglalkozott és Babits bántó, őt provinciális debreceniségben elmarasztaló kritikája (Nyug 1934) következtében fokozottan támogatta Németh László szándékait. Így került sor a Válasz megalapítására, mely 1934 áprilisában indult meg Németh László, Gulyás és Fülep Lajos szerkesztésében. Gulyás a népi írók közé jutott, s bár hamarosan visszavonult a szerkesztéstől, továbbra is becsülettel állt helyt a mozgalom soraiban. Saját tevékenységét a kritikai józanság ellensúlyának szánta Németh László koncepciózus gondolkodása mellé: a "lassú exponálás embere, metaforák elutasítója, illetve mérséklője az ítéletek nagyobb kohéziójával" – írta önmagáról (Protestáns Szemle, 1935).

Az irodalmi és mozgalmi élet sűrűjében tevékenykedve, költészetében is fordulat következett: verseit a kor alapvető társadalmi konfliktusa: a fasizmus előretörése fogta vallatóra. A Nibelungi köd a hitlerizmus miatt veszélyben érzett magyar kultúra féltését sűrítette mitológikus képekkel kifejezett látomásba, az Isten követje pedig Gömbös Gyula római utazása alkalmából a történelmi felelősségre figyelmeztetett:

gondoltad-e, midőn a vak Történelem rádtérdepelt:

kilencmillió ember vérét milyen kannákban mérted el?

Megjelent költészetében a társadalmi szatíra is: Rontó Pál naplójából (1935–37) című sorozata groteszk humorral mondott bírálatot a kor álnagyságairól, irodalmi viszonyairól, főváros-majmolásáról, de némi tragikus színezettel megszólaltatta az öniróniát is.

Közéleti költészetének fellendülése csupán időleges, helyzete a népi mozgalomban csak ellentmondásos lehetett. A Választ a vidéki irodalom tűzhelyének szánta (Budapest Kolumbuszaihoz). Az is ellenkezett elgondolásaival, hogy a népi mozgalom a fővárosba tegye át székhelyét. Rontó Pál fejfájára című epigrammájában leszámolt a népi írók táborában betöltött szerepével: {596.} "Én vagyok Németh László holdja, | Veres Péter, Sinka heroldja, | Nincs fényem, általuk pislantok." Újra magányos lett s a népi mozgalom bomlásakor már ismét légmentesen zárt világban élt. Versei még a korábbinál is fájdalmasabban szólaltatták meg magáramaradottságát: "nincs rád szükség, kivetett magából a világ" (Egy magyar költőhöz). A háborúba hulló világban elutasította magától a horthysta kort (Csokonai gúlája előtt), s egyre inkább a közelgő vérengzés látomásával viaskodott (Szeptemberi pillanatok). A pusztulás lett költészetének ismétlődő témája, mely gyakran kozmikussá tágított formában is jelentkezett (Egy üldözési mániás naplójából, A Biblia siratása, Új vanitatum vanitas).

A reménytelenség, a társtalanság elől Gulyás a gondolat műhelyébe hátrált. S noha szemléletére a kor irracionalista elméletei is hatottak, mégsem mítoszt, hanem gondolati rendszert (a harmadikutas koncepció egyéni változatát) épített ki. A valósággal szemben a gondolat elsőségét hirdette (Schiller köszöntő), az ideáktól várt eligazítást a kor ellentmondásai között: népiség és kultúra, hagyomány és átalakulás, egyén és társadalom dialektikájában. Kapcsolatba került Kerényi Károly körének újhumanista törekvéseivel, s Németh László mellett ő is a Sziget munkatársai közé tartozott. Humanizmusa több volt puszta szellemtörténeti nosztalgiánál: Itáliához című verse a történelmi Róma humanista jelképével tiltakozott az olasz fasizmus ellen.

Erősen hatottak rá Spengler tanításai is: korát történelmi sorsfordulónak, a nyugati civilizáció alkonyának érezte, s hatalmas ellentmondásaira keresett orvosságot régebbi korok világképének tanulmányozása útján. Ezért mélyült el Dante, Schiller és Madách műveiben és óriási nyelvtudása segítségével (a görög, az izlandi, a középfelnémet, a finn és a román nyelvet is ismerte) a mítoszok világában. A mítoszokban a harmonikus világkép példáit látta (A mythosok határán) s sorra tanulmányozta a görög mitológiát, a Nibelung-éneket, a Védákat és az Edda-dalokat, míg a számára elvi indítást jelentő finnugor népköltészetig eljutott.

Út a Kalevalához (Válasz 1937) című tanulmánya a Kalevala természetélményre és népi gondolkodásra épülő világképében találta meg a keresett harmónia lehetőségét. A finn irodalomtörténet és folklór tudományos álláspontja alapján elemezte az eposz néprajzi és történelmi hátterét s jelentőségét, melyet "egy pentatonikus lényegre redukált, s abból újrafejlesztett, újra hatványozott népiségben" ismert fel. Ezt a népiségét állította esztétikájának középpontjába, s ezt kérte számon a kor magyar irodalmától is. Mivel véleménye szerint a népi kultúra felemelésének Petőfi és Arany által megkezdett folyamata befejezetlen maradt a Nyugat európai orientációja következtében, a Kalevala népiséget ajánlotta a magyar kultúra gyógyszeréül: "Ez az erő van hivatva ellensúlyozni a Nyugat korszak kóros eredményeit: személytelen nagyságával s természetlátásának mindent feloldó nyugalmával hivatva van kiegyenlíteni az egyéni színbontások anarchiáját". A Nyugat irodalmi elveivel való szembefordulását fejezte ki Babitshoz írt verse: a Búcsú a Mestertől is, mely a népi kultúra eltemetett értékeinek felhasználásában jelölte meg saját esztétikáját.

Koncepciójának második jelképe Debrecen lett. Budapest Gulyás szemében az idegen áramlatok szimbóluma: Debrecen – az "ellen-Budapest" – hagyo-{597.}mánya és költői (Csokonai, Fazekas, Földi, Oláh Gábor) viszont saját elméletét támasztották alá. "A népi és nem népi paradoxonát szintén csak a debreceni synthesis küszöbölheti ki, a közel másfélszázesztendős példa" – írta Költők sorsa Debrecenben (1941) című tanulmányában. Verseiben is gyakran kapott kifejezést a "modell-Debrecen" eszméje (Debrecen, ó-kikötő, Vak börtönben) és irodalmi mintáinak megidézése (Csokonai fuvolája, Oláh Gáborhoz).

Gulyás népiség-koncepciója jellegzetesen harmadikutas ideológia: főként Németh László "magyar út"-gondolata hatott kialakulására, de hatottak rá a korszerű világnézeti tájékozódást és a modern polgári irodalmat támadó antiurbánus tendenciák is. Gulyást e sajátos koncepció a népi mozgalmon belül is magányba szorította, s a mozgalom polarizálódása idején megakadályozta abban, hogy a baloldal mellé zárkózzék fel. Magányosan, egy ellentmondásos gondolati rendszer valóságtól elzárt műhelyében áldozta életét téves eszményeinek.

A harmincas évek közepétől kifejező eszközei is a Kalevala hatását tükrözték. Amit Berzsenyi számára az antik mitológia, azt jelentette Gulyásnak a Kalevala: költészete a mindennapi életet, személyes barátait is mitizálta (Veres Péter), sajátos kontrasztot teremtett a filozofikus mondanivaló és a népi, a Kalevalától kölcsönzött forma között Verseit mitologikus metaforák árasztották el, nehezen érthető kalevalás utalások tették talányosakká. Például a következő részlet:

Meg kell menteni a tojáshéjt,

mely a tengerbe esik,

meg kell a piciny világot,

melyből a nagy születik

(A Kalevala kórusa)

a Kalevala kozmogóniai mítoszára épült, mely szerint az ég és a föld egy kettérepedt tojáshéjból keletkezett.

Debrecen az egyetemesség példája lett Gulyás költészetében, ő azonban nem tudta megvalósítani a Németh László által éppen őtőle várt költői szintézist. Világában helyet kapott a népiség és a világkultúra egy része, viszont éppen a kor haladó eszmei és művészi törekvései hiányoztak belőle. Ezek nélkül pedig nem lehetett Bartók zenei szintézisének irodalmi párját létrehozni – ősi mítoszok nem adhattak feleletet a huszadik század kérdéseire. Elképzeléseit csupán néhány jelentős versében tudta megvalósítani: a kultúra egységéről és oszthatatlanságáról valló, Mozart mellé Csokonait is megidéző Mozart idézésében, a világ, a létezés egységének panteista élményét kifejező Az utolsó igében – mely elemeiben már korunk költészetének némely áramlatával (például Juhász Ferenccel) tart kapcsolatot. Ez az egyetemesség-igény juttatta el a nacionalizmus vad túlzásainak idején a magyarság és a szomszédos népek testvéri sorsközösségének hirdetéséig: "Csak úgy magyar, hogyha a végtelen | világ szelleme fut át rajta, másként | üres váz" – írta a magyarság hivatásáról (Kassa kapui előtt).

Meg kell végül említenünk harmadikutas koncepcióit kidolgozó, de gondolatokban gazdag, máig sem összegyűjtött tanulmányait (Aiszkhüloszról, Homéroszról, a Kalevaláról, Csokonairól, Madáchról, Adyról, Oláh Gáborról, {598.} Németh Lászlóról) és egyetlen kötet – a Lenau szonettek (1923) – kivételével szintén folyóiratokban elszórt műfordításait (főként Schiller tolmácsolásait).