A Szegedi Napló munkatársa

Kiskunfélegyházán született 1879-ben. Elszegényedett szűcsmester fia. Tizenöt évvel idősebb testvérbátyja, Móra István konzervatív szemléletű, Szabolcska Mihály irányát követő költő volt.

A Félegyházi Hírlap hasábjain jelentek meg első írásai. A budapesti egyetemen földrajzi és természetrajzi előadásokat hallgatott, tanárnak készült. Az alapvizsgák letétele után, 1901-ben a felsőlövői iskolában tanított, majd 1902-ben Szegedre költözött, ahol a nagymultú Szegedi Napló munkatársa lett. Itt ismerte meg a nála tizenhárom évvel idősebb Tömörkény Istvánt, a szegedi népélet nagyszerű ábrázolóját, aki csakhamar bizalmas barátságába fogadta. A "Máról-holnapra" című rovatot szerkeszti, amelyben rövid, szellemes reflexiókkal kíséri az aktuális eseményeket. 1903-ban a lap karácsonyi mellékletében jelenik meg első jelentősebb szépirodalmi munkája, egy Mátyás-anekdota feldolgozása, Az aranyszőrű bárány című verses meséje.

1904-ben a szegedi Somogyi Könyvtárhoz nevezik ki könyvtárosnak. 1917-től, Tömörkény halála után Móra lett a könyvtár és a múzeum igazgatója. Élete végéig megmaradt ebben a munkakörben. Három évtizedes könyvtári munkája írói egyéniségére is rányomta bélyegét. Művelődéstörténeti érdeklődése, polihisztor hajlama újabb és újabb inspirációkat nyert a könyvtár falain belül, írói alkotásait is áthatotta örökké friss intellektualizmusa és kutató szelleme. Közben a Szegedi Naplónak is szorgalmas munkatársa marad, szépírói és publicisztikai tevékenysége egyre jelentősebbé válik. Cikkei, elbeszélései, tárcái, versei és ifjúsági művei jelennek meg. Könyvtári állása mellett 1913-ban ő lesz a Szegedi Napló főszerkesztője. A világháború alatt minden igyekezettel visszatartotta lapját a háborús hírverés szolgálatától. Juhász Gyula így jellemezte Móra és a Szegedi Napló ekkori működését: "Kitör a nagy háború, és az egyetlen újság a magyar vidéken, amely az első órától fogva a vezető helyen mindig a békét siratta, mindig a magyar vért sajnálta, mindig a jövőt éltette, a Szegedi Napló volt ... A háborúban a tollal küzdők sorában a legtisztább magyar hősök egyike volt a mi Móra Ferencünk."

Írói, szerkesztői magatartásából, mindig nyíltan hirdetett demokratikus meggyőződéséből természetesen következett, hogy az 1918 őszén kitört polgári forradalom idején fontos szerep hárul rá Szeged közéletének irányításában. A háború végén kitört forradalomban annak lehetőségét látta, hogy nemzeti {637.} és társadalmi vonatkozásban egyaránt megvalósulhat minden, ami a szabadságharc bukásával elodázódott vagy a kiegyezés korában csak rosszul oldódhatott meg. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik számára a negyvennyolcasság nem szimbólum volt csupán, hanem felújítható és továbbfejleszthető program. Demokratizmusát végig erősen meghatározta családi örökségként rámaradt és ápolt negyvennyolcassága.

A forradalom napjaiban a Szegedi Napló a békéért, az ország teljes függetlenségéért, az általános és titkos választójogért, a földbirtokviszonyok rendezéséért, a nemzetiségek jogainak biztosításáért, a szociális és művelődési haladásért szállt síkra. Juhász Gyulával együtt Móra is tagja a forradalom idején megalakult Nemzeti Tanácsnak. Később látva, hogy a Tanácsban a régi rend híveinek kezébe került a vezetés, Juhász Gyulával együtt lemond a tagságról. Szegeden a proletariátus direktóriuma a városban állomásozó antanthaderők jelenléte következtében csak rövid ideig tarthatta kezében a hatalmat. A vezetést egyre inkább a polgári erők veszik át és a háttérben már az ellenforradalom is szervezkedni kezd. 1919 májusában már lekerül Móra neve a Szegedi Napló címlapjáról. Kapcsolata azonban nem szakad meg a lappal, amely az új helyzetben is a liberális polgári irányzat kialakítására törekszik. A lap 1922-ben bekövetkezett megszűntéig Móra a demokratikus szabadságjogokért, elsősorban a sajtószabadságért harcolt a Szegedi Napló utolsó évfolyamaiban.

A Szegedi Napló megszűnte után főként a szabadkőművesek Budapesten megjelenő napilapjába, a Világba dolgozik. 1911-ben ő maga is a szabadkőművesek sorába lépett. Nevét már eddig is ismerték, de valójában most, a húszas években kapcsolódik be a fővárosi napilapon keresztül az élő irodalom vérkeringésébe. Írásait most ismerik meg szélesebb körökben is. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap lett a fóruma.

A húszas évek végefelé jut el írói pályájának tetőpontjára. Egyre sűrűbben jelennek meg kötetei is. 1934-ben halt meg, utolsó éveiben reménytelen küzdelmet folytat gyógyíthatatlan betegségével.