A realizmus jegyében

A lehetőségek és az írói feladatok azonban ismét változnak. A történelem újabb fordulása Tamási Áront Budapestre sodorja: 1944-től a főváros lakója. A felszabadulás szociális vágyai megvalósulását hozza, de a szülőföld messzeszakad tőle; jó tíz esztendeig csak leveleit küldheti Erdélybe, mint egykor Mikes Kelemen, a zágoni előd.

A szülőföldtől való kényszerű távolság bénítóan hatott az íróra; Tamásinál a szülőföld nemcsak az emlékek földje, de világkép alakító erő is; a legújabb dolgok is csak ezen az "ősrétegen" keresztül épülnek művészetébe. Egy ideig írói elveinek idealista és mitizáló mozzanatai is akadályozták a művészi munkában, majd az irodalompolitika türelmetlensége nehezítette a teljes magáratalálását. Ezért jelent meg 1953-ig oly ritkán új Tamási-mű.

A felszabadulás utáni első írások (Hullámzó vőlegény, 1946; Zöld ág, 1948) még a felszabadulás előtti idealizáló-szimbolizáló művekhez kapcsolódnak; a Bölcső és bagoly óta – 1949-ben írta ezt a regényét – művészete a realizmus jegyében alakult. Az idealizáló-mitizáló művekben inkább csak régebbi magát {705.} ismételte (Zöld ág), a realizmus útján újabb magaslatokhoz érkezett. Különösen a Bölcső és bagolyban (megjelent 1953-ban) s a Hazai tükörben (1953), újabb példákkal gyarapítva a régi igazságot, hogy a művészi alkotáshoz minden fantáziánál gazdagabb lehetőséget adhat a valóság.

Mindkét mű "kedvgyűjtés" az életre, ön vallatás és vallomás; a szülőföldről és Ábel írójáról, "aki mindenen okulva tanít és az élethez holtig gyűjti a kedvet".