Molnár Ákos

Budapesten született 1895-ben, szegény tisztviselő családból. Zeneakadémiára járt, de tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be. Tisztviselő lett. Végigharcolta az első világháborút, félkarját elvesztette. Mint hadirokkant egy ideig mentesült a zsidótörvények alól, de az ostrom utolsó napjaiban feleségével együtt bestiálisan meggyilkolták.

Témái sok hasonló vonást mutatnak föl Komoréival. De gazdagabb élményvilágú, tágabb érdeklődésű és elementárisabb tehetségű. Kortárs kritikusai kegyetlenséggel, rideg iróniával vádolták. M. Pogány Béla, a Gondolat kritikusa szerint "Molnár Ákos fordított eszközökkel küzd a jobb és nagyobb emberségért", s egyik regénye kapcsán a "mások vérén szerzett tökéletességet" emlegeti.

Ez a kritika igaztalan. Molnár alapvető törekvése a harmónia; elkeseredése nem ember-idegenségből, hanem emberszeretetből származik. Ő is sokat foglalkozott a "zsidókérdéssel", de több társadalmi tudatossággal látta ezt a problémát, mint akár Zsolt, akár Komor. A nemzeti sors összefüggésében próbálta megragadni a zsidó származású polgárság dilemmáját. E kísérlete sajnos nem teljesedhetett ki, idő előtti szörnyű pusztulása és szemléletének polgári korlátozottsága miatt is. Nem voltak ugyan illúziói a polgári demokráciát illetően, de szorosabb kapcsolatot sem sikerült teremtenie kora haladó mozgalmaival. Hitehagyott (1937) című regénye, mely a Fugger-bankárból lett főnemes, Fortunátus Imre "elkárhozását" ábrázolja a Mohács előtti Magyarországon, nagyvonalú és világos koncepciójú vállalkozás, de sajnos művészileg töredékes, megoldatlan. Az írónak már nem volt ereje elképzelésének hiánytalan realizálására.

Az ő pályakezdő regényeiben is jókora dózist kapunk a freudizmusból és a kispolgár "meneküléséből" (Végre egy jó házasság, 1929). Határozottabb társadalmi mondahivalójú a Tizenkét lépés (1933). A cím arra az útra céloz, amit a regény polgár-hősének kell megtennie az ártatlan kis cselédlány ágyáig.

A fajüldözés légkörében Molnár lehetetlennek találta, hogy tovább foglalkozzék aktuális társadalmi kérdésekkel. Történelmi témákba kezdett; Varga Katalinról szóló regénye, A Császár dajkája méltatlanul elfeledett, nagysza-{718.}bású történelmi tabló. Itt-ott túlteng ugyan benne a festői elem, a kor dekoratív külsőségei; a kamarilla kisszerű praktikáinak ábrázolásánál azonban az író elemében érzi magát, s kitűnő hasznát veszi lélektani tudásának.

Molnár a novellában alkotta a legmaradandóbbat. Háborús élményeiből merített két félelmetes hatású, már-már az őrületig feszített novellájában, a Kínai lányban és a Szökésben. Az első a szerelmi szenvedélynek Lengyel Menyhért Csodálatos mandarin-szinopszisára emlékeztető rajza. De Molnár sokkal mélyebben, megrendítőbben ábrázolja a hadifogolytáborból egy estére kiruccanó tiszt kegyetlen halálát, aki kétségbeesett haldoklásában sem bánja meg, amit tett. A Szökés ugyancsak hadifogoly-hőse egy vladivosztoki hajóra lopózik föl. Három éjszaka őrült hallucinációi után a hős kitör önkéntes börtönéből s elhűlve látja, hogy még mindig ott állnak a kikötőben.

Molnár is vonzódik az irracionalizmushoz, de alakjainak "sugallatai" legtöbbször társadalmi eredetűek. Groteszkjei emlékeztetnek Sándor Kálmán hasonló természetű írásaira. Egyikben két vállalat is versenyez, hogy a halálraítélt rablógyilkos melyikük készítményét reklámozza utolsó kívánságaként. De Molnár inkább hisz az emberben, mint a Legsoványabb tehén esztendejét író Sándor Kálmán. Az Új albérlő vigasztalanul pesszimista történetében is meg tudja villantani a humanizmus fényét. Talán Molnár legjobb novellája ez. A rablógyilkos "szobaúr" már-már megszánná mitsem sejtő házigazdáit, de sarokba van szorítva, nincs más megoldás, gyilkolnia kell. Ingadozása, tépelődése: írói telitalálat. Molnár az irracionalizmus itt-ott föllépő motívumait is mértékkel és alapjában realista megfontoltsággal alkalmazza. Jó példa erre a Jóslat című novella, melynek felvilágosult mérnök-hőse, miután egy cigányasszony jóslatának első mondata véletlenül teljesedik, önkéntelenül is alkalmazkodik a jóslat jellemzéséhez, így aztán további élete démonikus sodródás a kijelölt vég felé.

Molnár Ákos tehetsége kegyetlen meggyilkolása miatt nem bontakozhatott ki; halála súlyos vesztesége a magyar novella-irodalomnak.